„Ha azt kérném tőlük, hogy ugorjanak egy folyóba, megtennék”

Érthetően csalódottan nyilatkoztak a soproniak a pénteken este elveszített női kosárlabda Euroliga-elődöntő után. Fegyverneky Zsófia szerint a harmadik negyedben ment el a meccs, Gáspár Dávid vezetőedző pedig a gyenge lepattanózásban látta a vereség fő okát. A Perfumerias Avenida vezetőedzője, Roberto Iníguez szerint ha azt kérné a játékosaitól, hogy ugorjanak egy folyóba, azt is megtennék.

Magyar Nemzet
2021. 04. 17. 11:18
null
Fotó: MEKLIZ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem játszhat döntőt az Euroligában a Sopron Basket, miután a pénteki, isztambuli elődöntőben 72-61-re kikapott a spanyol Perfumerias Avenidától. A magyar bajnok az igazi tudása alatt játszott, és a harmadik negyedben nyújtott gyenge teljesítménye volt számára végzetes. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a csapatkapitány, is ezt említette meg a vereség okaként:

– Nagyon nehéz mérkőzés volt, és nem tudtuk azt tenni, amit akartunk. Főleg a harmadik negyedben támadásban nem tudtuk megtalálni azokat a helyzeteket, amelyeket megbeszéltünk. Ezután jöttek a hibák védekezésben is, onnan pedig már nem volt visszaút. Büszke vagyok a csapatomra, amiért eljutott idáig, most pedig megyünk, és készülünk a következő mérkőzésre. Nem lehet csalódás a harmadik helyért játszani, hiszen rengeteg kosárlabdázó van Európában, aki cserélne velünk ezért a lehetőségért.

 

Kamil Novak, a FIBA Europe ügyvezető igazgatója átadja a soproni Gabby Williamsnek az Euroliga legjobb védőjátékosának járó díjat
Fotó: Tóth Zsombor

 

Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője gratulált a salamancai együttesnek, majd így értékelte a mérkőzést:

– Természetesen most fáj, hogy nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, amelyek kulcspillanatokban adódtak, de egyúttal biztos vagyok benne, hogy tanulni fogunk ezekből. Legközelebb jobban fogunk védekezni, és mi fogjuk megszerezni azokat a lecsorgó labdákat, amelyeket most a Salamanca kaparintott meg. Nem engedélyezhetünk ennyi védőlepattanót. Az egy dolog, hogy nem találtuk a ritmust támadásban, de a spanyolok húsz pontot szereztek egy negyed alatt, és ez nem jellemző a mi védekezésünkre. Le a kalappal a Salamanca előtt, mert megnyerte a találkozót, de büszke vagyok a saját csapatomra is, mert sokat dolgoztunk azért, hogy itt lehessünk. Most nem tudtunk annyi pontot szerezni, mint tettük azt a Lyon elleni első negyeddöntőben, de a kollégám, Roberto jól ismeri a mi védekezési rendszerünket, és tudtuk, hogy emiatt is most nehezebb dolgunk lesz. Alaposan felkészülünk a Fenerbahce elleni mérkőzésre, mert szeretnénk megszerezni a harmadik helyet.

A Perfumerias Avenida játékosa, Tiffanny Hayes arról beszélt, hogy imádja a csapatát, mert a társai végig hajtanak, minden meccsen nagyon keményen küzdenek. Kiemelte, hogy Roberto Iníguez, a csapat edzője azt mondta a kezdés előtt, hogy tartsák magukat a tervhez és legyenek önmaguk, ők pedig ezt tették, és ezért nyertek. A Sopron Basket korábbi mestere, Roberto Iníguez szemlátomást roppant boldogan nyilatkozott, és ő is a játékosaiért lelkesedett:

– A miénk a legfiatalabb csapat a sorozatban, és ez a Final Four a győzelemmel mindenkinek nagyszerű élmény. A kulcs az, hogy a játékosaim együtt játszanak, hisznek magukban, követik a tervet, bármi is legyen az. Ha egy nap azt kérném tőlük, hogy ugorjanak egy folyóba, megtennék. Nagyon szerencsés vagyok, hogy az edzőjük lehetek. Élvezem, és fantasztikus érzés, hogy én edzhetem őket. Tisztelem a Sopront, remekül felépített klub, évről évre fejlődik, és nagyon kedvelem Európa legjobb ügyvezetőjét, Török Zoltánt, akinek ezúton is a legjobbakat kívánom!

A Sopron Basket vasárnap 14 órakor játszik a harmadik helyért a török Fenerbahcéval, ezt a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. Az orosz Jekatyerinburg és a Perfumerias Avenida döntője 18 órakor kezdődik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.