Sportszerűtlen grúz okozta a vesztünket

Magyar Nemzet
2019. 06. 20. 8:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap délután a düsseldorfi Eb-n a férfi kardozók egyéni versenyében a 16 között nagy volt a tétje Decsi Tamás asszójának, amelyet a grúz Sandro Bazadze ellen vívott. Ha versenyzőnk nyert volna, már biztos lett volna a magyar érem, mert azt tudhattuk, hogy a győztes a Szilágyi Áron–Szatmári András párharc továbbjutójával találkozik. Ám számunkra a lehető legrosszabban alakult, mert a négyes fogatból a grúz pengeforgató jutott be a legjobb négy közé.

Időrendben haladva Bazadze bántóan könnyedén, 15-9-re verte meg Decsit, majd jött a kétszeres olim­piai bajnok Szilágyi és a 2017-ben egyéni vb-aranyérmes Szatmári összecsapása. Ahogy az egy nemzetbeliek csatájában szokás, az edzők elvonultak a pást mellől. Az asszó elején Szatmárinak ment jobban, a szünetig 8-3-ra meglépett. Szilágyi azonban magára talált, felzárkózott, majd egyenlített, a felek így jutottak el 14-14-ig. Az utolsó akció után pedig, mielőtt a zsűri elkezdett volna tanakodni azon, hogy kinek jár a tus, Szilágyi jelezte, hogy Szatmárinak, így utóbbi nyert 15-14-re.

Aki aztán Bazadze ellen a sportszerűtlenséget is megtapasztalta. Tény, 11-7-es hátrányban volt, amikor mindketten megálltak akció közben, majd Bazadze rávágott Szatmárira, és mivel a mérkőzésvezető nem mondott állj!-t, megadta a tust a grúznak. Bazadze végül 15-10-re kerekedett felül.

Szatmári utóbb elmondta: úgy érezte, eltalálta ellenfelét, ezért állt meg, azt pedig sportszerűtlennek nevezte, hogy a grúz akciózott utána. Versenyzőnk azt is megemlítette, tisztában volt azzal, mire számíthat ellenfelétől – időhúzásra, reklamálásra –, de nem tudott felülkerekedni a hozzáállásán. „Kicsit el is vesztettem a fejemet” – ismerte el Szatmári, aki a 8. helyen végzett. Szilágyi a 10., Decsi a 14., Gémesi Csanád a 25. helyen zárt.

Női párbajtőrben Budai Dorina 16., Szabó Réka 36., Muhari Eszter 40., Kun Anna pedig 43. lett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.