Valter Attila már a top 30 küszöbén a Giro d’Italián

A Giro d’Italia kerékpáros-körversenyen csütörtökön a francia Arnaud Démare (FDJ) második szakaszgyőzelmét aratta, a portugál João Almeida (Deceuninck–Quick-Step) megtartotta a rózsaszín trikót, Valter Attila (CCC) pedig a 29. helyen célba érkezve már a 31. az összetettben.

2020. 10. 08. 17:42
null
Arnaud Demaire a Giro hatodik szakaszán nem centizte ki a végén Forrás: Facebook/Giro d'Italia
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jól gondolták a Giro d’Italia mezőnyének öreg rókái, hogy a csütörtöki 6. szakaszon, a Castrovillari és Matera közötti erősen szeles 188 kilométeren nem érdemes szökni, mert ebből „hazaérni” reménytelen vállalkozás. Egy négyes boly azért megpróbálta, volt kilenc és fél perc előnye is, de elbukott a kísérlet. Az idei Giróra igazán nem mondhatjuk, hogy eseménytelen, ezúttal harminchat kilométerrel a vége előtt az összetettben vezető, így rózsaszín trikóban tekerő portugál João Almeidával (Deceuninck–Quick-Step) történt kisebb baleset. Gondja támadt a rádiójával, néhány csapattársával a bolyból kihúzódott az út szélére, hogy orvosolják a problémát, de a mezőnyből vállal meglökték, Almedia pedig lefejelte a szalagkorlátot. Ám a portugált kemény fából faragták, meg se rezzent, visszaült a kerékpárjára, és rövid időn belül utolérte a mezőnyt.

A célállomáshoz, a már az őskorban lakott barlanglabirintusaival a világörökség részének nyilvánított Materához emelkedőn vezetett, és ezen a végül a francia bajnoki trikóban tekerő Arnaud Démare (FDJ) második szakaszgyőzelmét aratta. Ám nagy különbség, hogy amíg kedden a célfotó tanúsága szerint egy-két centivel (!) nyert, most simán lehagyta a többieket. Almeida megtartotta a rózsaszín trikót, (CCC) pedig a 29. helyen célba érkezve már a 31. az összetettben, ezen a napon két helyet lépett előre, és a csapatában ő a második legjobb.

Arnaud Demaire a Giro hatodik szakaszán nem centizte ki a végén
Fotó: Facebook/Giro d'Italia

Giro d’Italia, 6. szakasz, Castrovillari–Matera, 188 km:

1. Arnaud Démare (francia, FDJ) 4:54:38 óra

2. Michael Matthews (ausztrál, Sunweb) azonos idővel

3. Fabio Felline (olasz, Asztana) a. i.

…29. Valter Attila (CCC) a. i.

Az összetett élcsoportja:

1. Joao Almeida (portugál, Deceuninck – Quick-Step) 22:01:01 óra

2. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) 43 másodperc hátrány

3. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 48 mp h.

…31. Valter 9:07 perc hátrány

Pénteken a Matera és Brindisi közötti 143 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely összesen 3497,9 kilométert teker a 103. Giro d’Italián, amíg október 25-én célba ér Milánóban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.