Vasi rangadó az aranyért

Szombaton megkezdődik a férfi-kosárlabdabajnokság döntőjének a párharca: a Körmend a szombathelyi Falcót fogadja. Az esélyek közel egyenlőek, legutóbb tizenegy éve volt Vas megyei belügy a bajnoki cím sorsa.

Pajor-Gyulai
2019. 06. 15. 13:21
TÓTH Ádám; Hammonds, Leyton
A körmendi Leyton Hammonds (jobbra) főszereplő lehet a fináléban Fotó: MTI/Mészáros János
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombathelyen kicsit talán irigyelték a körmendieket. Utóbbiak megnyerték az alap- majd a középszakaszt is a férfi-kosárlabdabajnokságban, így kedvezőbb ágra kerültek, és a döntőért a negyedik helyről érkező Pécs ellen kellett játszaniuk, a Falcónak viszont a címvédő Szolnok jutott.

Aztán az élet gonosz tréfát űzött a szolnokiak­kal, akik a sok sérülés és egy eltiltás miatt végül odáig jutottak, hogy az elődöntő utolsó mérkőzésére 2-0-s hátrányban mindössze négy felnőtt játékossal tudtak elutazni Szombathelyre. Ugyanakkor a Körmend nagyon kellemetlen ellenfélre talált a Pécsben, annyira, hogy öt meccset kellett játszania a döntőbe jutásért.

Most a körmendiek irigyelhetik a szombathelyieket, hiszen amíg a Falco a 3-0-ra megnyert elődöntőt követően egy hetet pihenhetett, ők hétfőn és szerdán is kemény meccseket játszottak, és így az aranyéremért ma kezdődő párharcban tulajdonképpen a frissesség és a fáradtság is összecsap. Ha ezt nézzük, akkor egyértelműen a Falco az esélyesebb, ám amennyiben a rutinra támaszkodunk, valamint arra, hogy kié a pályaelőny, akkor a Körmend mellett lehetne hatásosabban érvelni.

A körmendi Leyton Hammonds (jobbra) főszereplő lehet a fináléban
Fotó: MTI/Mészáros János

Eddig egyszer volt Vas megyei belügy a döntő: 2008-ban a Körmend az alapszakasz hetedik helyéről verekedte be magát a fináléba – Ferencz Csaba már akkor is erősítette a csapatot –, ám a remek szezont futó Falco ott simán, 3-1-gyel megszerezte az aranyérmet.

„A miénk a legfiatalabb átlagéletkorú csapat, remélem, sikerül gyorsan regenerálódnunk – nyilatkozta Matthias Zollner, a Körmend vezetőedzője. – Háromszor számíthatunk a szurkolóink elsöprő támogatására, azon leszünk, hogy a végén velük ünnepelhessünk.”

Ugyanígy gondolkozik szombathelyi kollégája, Gasper Okorn is, abban bízva, hogy egyszer tudnak Körmenden is nyerni – ha a Pécsnek sikerül, sikerülhet nekik is. Matthias Zollner nem számíthat az elődöntőben súlyosan megsérült horvát centerére, Mario Delasra, a Falcóban viszont mindenki egészséges és bevethető.

Vas megyei rangadó a bajnoki címért, ősi vetélytársak találkozója – egész biztosan remek párharc lesz.

A döntő párharc programja

Június 15., szombat: Körmend–Falco 15.30 (M4 Sport); június 18., kedd: Falco–Körmend 18.30 (M4 Sport), június 21., péntek: Körmend–Falco 18.30 (M4 Sport vagy Duna World), június 24., hétfő (ha szükséges): Falco–Körmend 18.00 (M4 Sport); június 26., szerda (ha szükséges): Körmend–Falco 20.00 (M4 Sport).

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.