Visszavonul a női boksz első olimpiai bajnoka

Forrás: MTI2019. 11. 06. 14:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bejezi pályafutását Nicola Adams, a női ökölvívás első olimpiai bajnoka.

A 37 éves brit sportoló, aki a 2012-es londoni játékokon a légsúly (51 kg) megnyerésével írt történelmet, kedden jelentette be döntését, melyet orvosi javaslatra hozott meg.

A címét 2016-ban Rióban megvédő Adams közölte, hogy a szakemberek szerint súlyos, maradandó látáskárosodás fenyegeti, ha további komoly ütések érik a szemét.

„Óriási megtiszteltetés volt a hazámat képviselni, az olimpiai aranyérmekkel és a WBO-címmel pedig az álmaim váltak valóra. Ám mindennek megvolt az ára” – nyilatkozta Adams.

A leedsi születésű bokszoló három ezüstérem után 2016-ban az amatőr világbajnoki címet is begyűjtötte, majd 2017-ben profinak állt, idén nyáron pedig a Boksz Világszervezet (WBO) légsúlyú vb-övét is elnyerte. Profi karrierjét öt győzelemmel és egy döntetlennel zárta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.