A nemzeti összetartozás érzése sokkal erősebb, mint bármikor Trianon óta
Potápi Árpád János közölte, Gyurcsányék részéről hazaárulás volt lemondani a magyarság egyharmadáról.
Potápi Árpád János közölte, Gyurcsányék részéről hazaárulás volt lemondani a magyarság egyharmadáról.
Kissé bizarr, de az átmenetek jól sikerültek.
Eddig kilenc halálos áldozatról tudni, kisgyerekek is vannak az elhunytak között.
Hogy mi okozta a robbanást, arról megoszlanak a vélemények, egyes híradások bombáról írnak, mások pedig egy szivárgó gázcsapról.
És tündökölt, mint mindig.
Irodalmi beszélgetések, könnyűzenei koncertek, performance-ok és koncertszínházi előadások várják a publikumot.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban többször is felajánlotta Magyarország közvetítői szerepét.
A tárcavezető szerint ahhoz, hogy Magyarország ellen tudjon állni a szuverenitását érő támadásoknak, a legszélesebb bázisra kell tudnia hivatkozni.
Kulcsfontosságú, hogy a felnövekvő generáció tagjai tisztában legyenek a hazaszeretet fogalmával és annak fontosságával.
Losonczi Dávid klubja, az ESMTK Csili Művelődési Központban rendezett karácsonyi évzáró ünnepségén vehette át az őt megillető díjakat.
Viktor Orban's thoughts reflect his vision of a strong, self-determining Europe amid changing global dynamics, the Swiss conservative weekly writes.
A világhírű amerikai funk-rock előadó 2024. július 30-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
Időben érdemes gondoskodni az ajándékba szánt olvasnivalókról.
A baleset miatt rövid időre leállt a közlekedés az egyik moszkvai metróvonalon.
A szöveg felszólítaná őket arra is, hogy hagyjanak fel újabb szénerőművek építésével.
Az angol szövetség bekeményít, de egyre több eset bizonyítja, baj van a játékvezetéssel a PL-ben.
Nem lehet már tovább íróasztalok mögött ülve döntéseket hozni az illegális migráció kérdésében az államtitkár szerint.
Több kategóriában is szavazott a zsűri.
Az is tud értéket előállítani, akinek megváltozott a munkaképessége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több, mint háromszáz településre újabb hatezer fát szállítanak.
Ókovács Szilveszter szerint az operakultúra ebbe az operaházba az európai ember lényegét sűríti egybe.
A villamosenergia-fogyasztás több mint kilenctizedét adja a napelemes csúcstermelés.
A politikust lopással vádolja az ügyészség.
Pikírt figyelmeztetést küldött Zelenszkij: csak pénzt és fegyvert kér, de beleszólást Ukrajna ügyeibe nem. Mindeközben egyértelműen kampányol a demokraták mellett Amerikában.
Új edzőjével egyelőre nyeretlen a bajnokságban a Debrecen.
Szentkirályi Alexandra szerint pusztán porhintés, ami a pályázatokkal történik.
The Hungarian prime minister held separate talks with former Czech Prime Minister Andrej Babis in Ceske Budejovice on Saturday afternoon.
Idén is program indul a kormányzati közigazgatásban elhelyezkedni kívánó fiatalok számára.
Az amerikai közepes hatótávolságú rakéták telepítése a Fülöp-szigeteken „aláássa a regionális békét és stabilitást” – hangsúlyozta vasárnapi közleményében a kínai külügyminisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.