Ismét Vidnyánszky Attilát választotta elnökévé a Magyar Teátrumi Társaság
Az őszi közgyűlésen szó esett az Országos Színházi Találkozó megszervezéséről is.
Az őszi közgyűlésen szó esett az Országos Színházi Találkozó megszervezéséről is.
A miniszterelnök új képet osztott meg a közösségi médiában.
A városban építi meg első európai gyárát a dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata.
Thomas Adès vonzódik a magyar kultúrához, többször tanult Kurtág Györgynél.
Szijjártó Péter felidézte, hogy a pandémia alatt az állam mintegy 300 milliárd forinttal támogatta a vállalati beruházásokat.
Nem jogerősen nyolc év börtönbüntetés a bíróság döntése.
Az idei felvételin harminchárom százalékkal több diákot vettek fel az intézmények, mint tavaly.
Már nyomoznak a szakértők.
Ez nem áprilisi tréfa.
A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke.
A tárcavezető kiemelte, „szuverenitásunkat meg kell őrizni”, hazánkra komoly csaták várnak a közeljövőben.
Szoboszlai Zsolt szerint 5 és 14 éves kor között kellene megreformálni a képzést és „lecsavarni” a szülőket.
A potential exposé by a French journalist threatens to unveil a controversial deal between Ukraine and Alexander Soros, if what he claims is true.
Ha nem is látta, a zenéjét sokat hallhatta.
A bajor tartományi miniszterelnök szerint sokkal fontosabb kérdések vannak, mint a genderezés.
A hírek szerint Trevor Lawrence meglepően olcsón megúszta az esetet.
Ön látta?
Elképesztő állítások a cikkben.
Néhány órán belül lecsaphat az ónos eső, a főváros sincs biztonságban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Menczer Tamás emlékeztette a Tisza Párt elnökét saját szavaira.
A svájci Weltwoche úgy tudja, a magyar miniszterelnök Kínával és Brazíliával közösen dolgozik egy olyan találkozón, ahova leültetnék Ukrajnát és Oroszországot.
A szlovén kerekes a Giro d’Italia és a Tour de France után a világbajnokságon is nyert idén.
Az aktív közösségek szerepe felértékelődik.
Az idei NATO-futás különleges sportesemény.
A magyar válogatott Dárdai Mártonnal a kezdőjében felálló Hertha Berlin 4–1-re kapott ki az Elversberg ellen.
Mintegy 35 ezer hívő előtt tartott szentmisét Ferenc pápa vasárnap a brüsszeli Baldvin király stadionban.
A beszámolók szerint a holttestet épségben emelték ki, nem voltak rajta látható sebek a támadás nyomán.
A svéd diákok iskolai eredményei évek óta romlanak, amihez nagyban hozzájárul a bevándorlás.
According to Fidesz MEP Erno Schaller-Baross, Peter Magyar has lost his courage and is hiding behind his parliamentary immunity in connection with a theft case.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.