Görögország megerősíti a hadseregét az új ellenséggel szemben
A görög miniszterelnök elmondta: a nyáron békeidőben is háborút éltek át.
A görög miniszterelnök elmondta: a nyáron békeidőben is háborút éltek át.
Noha Ukrajnába „szinte bárki” szállíthat fegyvereket, akik nem szállítanak időben, azokat Kijev beperli.
Gazdatüntetés lesz ma Záhonyban, miután az Európai Unió nem hosszabbította meg az ukrán gabona importjának tilalmát.
„A biztonságot minden körülmények között meg kell védeni és a közösségeket erősíteni kell”.
A 2016-os brüsszeli támadásokban 32-en meghaltak, valamint 340-en megsebesültek.
Mané és Ronaldo is gólt szerzett, az al-Nasszr zsinórban a negyedik győzelmét aratta.
A Nemzeti Színház igazgatója Kárpátaljáról, az SZFE-ről és a baloldali kultúrterrorról is beszélt.
Új törvénycsomagot terjesztett elő a dán kormány, hogy véget vessen a bandabűnözésnek az országban.
A derbi előtt egyaránt hibátlan Inter és AC Milan összecsapása a BL-elődöntő visszavágója is volt.
Jürgen Klopp is látta, hogy az első félidőben nem ment Szoboszlainak, de esze ágában sem volt lecserélni őt.
A restaurálás Rákay Philip producer és felesége, Wieber Orsolya magánadományából valósult meg.
Az első félidőben még vezetett a Fradi, végül 37-26-ra kikapott a címvédő Vipers otthonában a női kézilabda BL-ben.
Ukrajna szombaton bejelentette, hogy két teherhajó tart a Fekete-tengeren ukrán kikötők felé, az elsők július vége óta, amikor Oroszország felmondta a gabonaszállítási egyezményt.
Az eseményen a hercegi pár is részt vett.
Most az zavarta össze, hogy tanított-e egy amerikai egyetemen vagy sem.
A Moszkvának nyújtott észak-koreai katonai segítség nem okoz nagy változást a háborúban.
A nemzetpolitika elképzelhetetlen gyerekek és fiatalok nélkül, ezért a magyar kormány azon dolgozik, hogy javítson a demográfiai mutatókon.
Bartosz Grzelak vezetőedző megint csak magyarázkodhat. Felmerül a kérdés, vajon meddig hagyják neki.
Sallai Rolandék emberhátrányban drámai vereséget szenvedtek a Dortmundtól a hajrában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés – „Szűk keresztmetszetek felszámolása és az átjárhatóság fejlesztése a Budapest (Kelenföld)–Hegyeshalom vonalon”
Naftali Bennett: Izraelnek az elmúlt ötven évben most van legnagyobb lehetősége arra, hogy megváltoztassa a Közel-Kelet arculatát.
Szijjártó Péter: Legfőbb célunk most hozzájárulni azon nemzetközi erőfeszítésekez, amelyek célja a világ ismételt blokkosodásának megelőzése.
Az izraeli miniszterelnök véres megtorlást ígért.
A vita mindkét politikus számára kiemelt fontosságú, hiszen mindketten viszonylag újoncnak számítanak az országos politikában.
Példátlan, hogy főpolgármester-helyettes nélkül kezdődjön a munka.
A gépek Dublinból, Düsseldorfból és Prágából indultak Dubajba.
Csonka András a közösségi oldalán sürget összefogást, a színésznőnek ugyanis vérre van szüksége.
A szabad szemmel nem látható jelenséget Tápióbicskén kapták lencsevégre.
Jól látható, hogy hiába teljesítenek jól a tagjelöltek, mégsem megy előre a bővítési folyamat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.