A spanyol Repsol abban reménykedik, hogy a venezuelai olajtermelése, amely eddig marginális volt a földgáztermeléshez képest, történelmi mértékben növekedhet. Josu Jon Imaz, a Repsol vezérigazgatója múlt heti találkozójuk alkalával Donald Trump amerikai elnöknek azt ígérte, hogy megháromszorozza a cég nyersolaj-kitermelését a dél-amerikai országban – írja az Eldiario.es.

A Repsol kész hatalmas összegeket befektetni Venezuelában
Josu Jon Imaz múlt pénteken a Fehér Házban az amerikai elnökkel és csaknem húsz olajtársaság képviselőjével tartott találkozóján arról biztosította a jelenlévőket, hogy kész jelentős összegeket befektetni Venezuelában, amennyiben teljesülnek a szükséges feltételek. „Ma összesen napi 45 ezer hordó olajat termelünk, de készen állunk arra, hogy a következő három évben ezt a számot megháromszorozzuk azáltal, hogy jelentős összegeket fektetünk be az országban” – közölte az ibériai cég vezérigazgatója.
2024-ben a Repsol körülbelül négymillió hordó olajat termelt ki Venezuelában, ezt megháromszorozva a spanyol cég a második legnagyobb olajtermelővé válna a dél-amerikai országban, megelőzve az Egyesült Királyságot, amely évi 11 millió hordó olajat termel. Jelenleg olajkitermelésben az első helyen az Egyesült Államok áll mintegy 17 millió hordós kitermelésével a 2024-es, legfrissebb teljes évre vonatkozó adatok szerint.
2024-ben a Repsol teljes szénhidrogén-termelése Venezuelában – beleértve a földgázt is – körülbelül napi 24 millió hordó olajegyenérték (mbep) volt. A spanyol olajtársaság jelenlegi venezuelai termelésének
- 85 százalékát a gáz adja.
- Ez napi mintegy 16,4 millió köbméter bruttó termelést jelent,
- ami körülbelül napi százezer hordó olajegyenértéknek felel meg.
Ez a gáz a Perla tengeri gázmezőből származik, amelyen a Cardón IV spanyol-olasz vegyesvállalat folytat kitermelést, melyben az ibériai cég mellett az ENI vesz részt szintúgy ötvenszázalékos részesedéssel.
Spanyol köszönet Maduro eltávolításáért
Jól látható, az elmúlt években Venezuela komoly fejfájást okozott a Repsolnak, mind a cég dél-amerikai állammal szembeni adósságai, mind pedig az országban uralkodó egyre kiszámíthatatlanabb piaci viszonyok miatt, ám
Nicolás Maduro eltávolítását követően új lehetőségek nyílhatnak az ibériai cég előtt.
Plasztikus példája a spanyol bizakodásnak, hogy Josu Jon Imaz köszönetet nyilvánított Donald Trumpnak, hogy „megnyitotta az ajtót egy jobb Venezuela felé”, illetve látványosan tartózkodott attól, hogy Nicolás Maduro elmozdítását az ország éléről, és a venezuelai elnök Egyesült Államokba szállítását nyilvánosan kommentálja.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!