Ukrán szaktárca: már most nagyobb a pusztítás mértéke Ukrajnában, mint a Gázai övezetben vagy a nyugat-balkáni háborúban

Ukrajnában a háborús pusztítás mértéke már most olyan nagy, hogy a helyreállítási igények jelentősen meghaladják a Világbanknak a Gázai övezetben zajló harcok utáni, illetve a nyugat-balkáni háborút követően készített becsléseit – jelentette ki Aljona Skrum, az ukrán területfejlesztési miniszter első helyettese csütörtökön. Ukrajna ombudsmanja szerint több mint 90 ezer ukránt tartanak nyilván eltűntként.

Forrás: MTI2026. 02. 27. 4:00
Illusztráció (Forrás: NurPhoto via AFP)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tisztségviselő az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint kiemelte, hogy a helyreállítási költségek forrása részben a befagyasztott orosz vagyon lehet. A miniszterhelyettes rámutatott, hogy azok a veszteségek, amelyeket Ukrajna a háború évei alatt elszenvedett, óriásiak. A helyreállítási szükségletek becsült összege már eléri az 588 milliárd dollárt. Kiemelte, hogy ez 33-szor több annál, mint amekkora összegről a Világbank a nyugat-balkáni háború után készített hasonló jelentésében beszélt, és tízszerese a Gázai övezetben zajló fegyveres konfliktust követő károk és helyreállítási igények teljes összegének.

Ukrajna területfejlesztési minisztere, Olekszij Kuleba szerint célzott terror a békés lakosság ellen az energetikai rendszer elleni támadás
Ukrajna területfejlesztési minisztere, Olekszij Kuleba szerint célzott terror a békés lakosság ellen az energetikai rendszer elleni támadás (Fotó: NurPhoto via AFP)

A jó hír viszont az, hogy ennek az összegnek legalább a felét, 300 milliárd dollárt kitesz a befagyasztott orosz vagyon, amelyet mindenképpen az ukrajnai helyreállításra kell fordítani. Ez Oroszország GDP-jének mintegy 25 százaléka, ami azt is mutatja, hogy Oroszország képes, köteles és kénytelen is lesz fizetni a rombolásért

– jegyezte meg Skrum.

A miniszterhelyettes kitért a lakásállomány pusztításának mértékére is. Szavai szerint Oroszország több mint 3 millió lakóingatlant semmisített meg Ukrajnában. 

Magánlakásokról, családi házakról, kollégiumokról van szó. Összesen több mint 3 millió ilyen ingatlanról. Ez több, mint például Dánia teljes lakásállománya

– emelte ki. 

Hangsúlyozta, hogy az ilyen mértékű pusztítás miatt az ukrán állam kénytelen egyértelmű helyreállítási prioritásokat meghatározni. Elsősorban a kritikus infrastruktúráról, a logisztikáról, az utakról és a lakóépületek helyreállításáról van szó – tette hozzá.

Az UNIAN emlékeztetett arra, hogy Denisz Smihal kedden kijelentette, Ukrajna energetikai ágazatának helyreállítási és korszerűsítési szükséglete a következő tíz évre 90,6 milliárd dollárra tehető.

Ukrajna több mint 90 ezer embert tart nyilván eltűntként

Ukrajnában több mint 90 ezer embert tartanak számon eltűntként, vannak köztük civilek és katonák is egyaránt – közölte Artur Dobroszerdov, az eltűntek ügyeivel foglalkozó biztos csütörtökön.

Az ombudsman hozzátette, hogy az eltűntek száma az információk pontosítása és az azonosítási eljárások lefolytatása során változhat.

Jurij Ihnat, a légierő szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy februárban Moszkva a kétszeresére növelte az Ukrajna elleni tömeges, kombinált csapások számát. Kiemelte, hogy februárban már hetedik alkalommal intézett Oroszország masszív légicsapást ukrán települések és az energetikai infrastruktúra ellen, amivel „gyakorlatilag elérte az előző két hónap mennyiségét a támadások számát tekintve”. 

Vagyis februárban kétszer annyi tömeges rakéta- és dróntámadást hajtott végre az ellenség, mint decemberben és januárban együttvéve

– tette hozzá a szóvivő.

Az ukrán légvédelemnek az éjjeli munkájáról szólva Ihnat kiemelte, hogy a manőverező robotrepülőgépek és a légi indítású rakéták esetében száz százalékos volt a lelövési arány. „Ezeket a rakétákat elfogták. A műveletekben vadászgépek, köztük nyugati gyártmányú F-16-osok, valamint légvédelmi rakétarendszerek vettek részt, mondta, hangsúlyozva, hogy a repülőgépeknek és a légvédelmi rendszereknek rakétákra van szükségük, mivel az ilyen intenzív ellenséges támadások során jelentős a felhasználás.” Hozzáfűzte, hogy tizenegy ballisztikus rakétából négy ellen is sikerült fellépni, ugyanakkor öt becsapódást rögzítettek. Egyelőre vizsgálják, hogy mi történt a további két ilyen rakétával.

Olekszij Kuleba ukrán területfejlesztési miniszter a csütörtökre virradóra Ukrajna több térsége ellen végrehajtott kombinált légicsapással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Oroszország tudatosan olyan létesítményeket támad, amelyektől az emberek mindennapi élete függ: a fűtést, az áramellátást és a vízellátást. 

Ez célzott terror a békés lakosság ellen. Valamennyi illetékes szolgálat megerősített üzemmódban dolgozik, hogy a lehető leghamarabb helyreállítsák az életfenntartó rendszerek működését ott, ahol erre szükség van

– ígérte a tárcavezető.

A déli Herszon megye kormányzói hivatala a Telegramon közölte, hogy az orosz csapatok tüzérségi csapást mértek egy mecsetre Herszon városában, a támadás következtében betörtek az ablakok, megrongálódott a homlokzat és a belső helyiségek is. A hivatal hangsúlyozta, hogy még „a muszlimok számára szent ramadán hónapban is az oroszok nyíltan bizonyítják: számukra semmilyen vallási érték nem létezik”.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: NurPhoto via AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.