– A szerencsi-tiszaújvárosi térségbe 2020 óta 38 milliárd forint vállalkozásfejlesztési támogatás érkezett 748 vállalkozáshoz – mondta a gazdasági stratégiákért is felelős kormánybiztos csütörtökön Szerencsen, a Metrinox Zrt. új gyártó- és fejlesztőüzemének átadóján. György László a közmédiának kifejtette: nem igaz az, hogy csak egy szűk kör kap Magyarországon támogatásokat. A támogatások háromnegyedét megérdemelten a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások kapják, amelyeknek ezért fejlesztéseket kell végrehajtaniuk és munkahelyeket kell teremteniük.

A Metrinox üzemében okos gáz- és árammérő műszereket fognak gyártani
A kormánybiztos közölte, „mi, magyarok nem gyarmatosítottunk, ráadásul megszenvedtük a kommunizmus 45 évét, ezért a magyar vállalkozások tőkeellátottsága, eszközállománya, termelőberendezésekkel való ellátottsága a huszada egy holland vállalkozásénak”. – Megérdemlik ezeket a támogatásokat a magyar vállalkozások – jelentette ki a távirati iroda ismertetése szerint. György László kitért arra, hogy a térség országgyűlési képviselőjének is nagy szerepe van abban, hogy az országos átlagnál magasabb támogatás érkezett a vállalkozásokhoz.
A kormánybiztos elmondása szerint a szerencsi Metrinox Zrt. új üzemének átadása a rezsicsökkentés újabb lépését is eredményezi, mert a jövőben okos gáz-, később pedig árammérő műszereket fognak ott gyártani, amelyekkel a családok pontosan, valós időben kapnak tájékoztatást a fogyasztásukról. A fejlesztés a gázszolgáltató társaságok költségét is mérsékli, így mindenki számára olcsóbbá válik az energia.
György László beszédében rámutatott, amíg Magyarországon arra készülnek, hogy a rezsivédelmet fenntartsák és a családok számára tovább fejlesszék, addig „azt látjuk, hogy pár száz kilométerre Szerencstől havi szinten 35 ezer ember veszíti életét vagy nyomorodik meg” a szomszédban zajló háborúban.
Közölte, Magyarország azon dolgozik, hogy kimaradjon a háborúból és Európa vezetőit lebeszélje a szándékaikról. Rámutatott, a NATO és európai vezetők is arról beszélnek, hogy Európa 2028-ra háborúba vonul, olyanba, amilyet dédnagyszüleink éltek át.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!