Nem veszi át aranydiplomáját az SZFE ötven évvel ezelőtt végzett osztálya
Az egykori diákok nem értenek egyet az intézmény működési elvével.
Az egykori diákok nem értenek egyet az intézmény működési elvével.
Daniel Freund szarkasztikus üzenetben igyekezett odaszúrni a kormánynak Orbán Balázs interjúját követően.
Moszkva közlése szerint az ukrán fél veszteségei nagyok, miközben az ellentámadás kezd kifulladni.
A baloldali kötődésű újságírószervezet egyelőre hallgat a gyalázkodó írásról.
Jól látszik, Sorosék nem vonulnak ki Magyarországról, hanem fokozzák a baloldali propagandát.
A Révész utcai rendelőben fel kell újítani a gépészetet, a helyiek nem örülnek, hiszen egy jóval messzebb lévő rendelőbe irányítják ideiglenesen át őket.
A lángra lobbant nőt először az arra járó gyerekek, fiatalok próbálták megmenteni.
A Szentgyörgyvári-hegy irányába haladó útszakaszon átszakított egy hídkorlátot, majd egy négy méter mély árokba zuhant a gépkocsi.
Szokásos videós összeállításunkban tekintünk vissza az elmúlt hét eseményeire.
Jelentősen megbonyolódik a közlekedés.
A hajó még ötven kilométerre sem járt a parttól, amikor felborult.
A republikánusok szerint a Biden-adminisztráció Hunter Biden ügyének eltussolásán dolgozik.
Miközben a fél világ leállt a koronavírus miatt, Tom Cruise legújabb filmjének forgatása nem került veszélybe.
Tom Cruise, a Mission: Impossible filmek sztárja széria legújabb része kapcsán adott exkluzív interjút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az esemény programjában hat nagyjátékfilm szerepel.
Oroszország készen áll arra, hogy jogi útra terelje az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásának ügyét, ha a Nyugat nem képes az érdemi kivizsgálására – jelentette be szombaton a moszkvai külügyi szóvivő.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.