Szijjártó Péter: A kormány megkötötte a 102. stratégiai együttműködési megállapodást a Rosenbergerrel

A kormány megkötötte a 102. stratégiai együttműködési megállapodását a Rosenberger német vállalattal, ami tovább erősíti a hazai gazdaság stabil, biztonságos alapját az európai hadigazdasági környezetben is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Jászárokszálláson.

2026. 01. 12. 18:59
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Rosenberger újabb beruházásának átadásán Jászárokszálláson Fotó: Bruzák Noémi Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aláhúzta, hogy a hazánkban már mintegy ötezer főt foglalkoztató, csúcstechnológiát képviselő és a világpiacon is vezető pozícióban lévő vállalat igen szoros együttműködést alakított ki a magyar felsőoktatási és szakképzési intézményekkel, ami elősegíti azt, hogy a tanulók nemzetközi szinten is versenyképest tudást szerezzenek. Elmondta, hogy a magyar gazdaság rendkívül sokat profitál abból, hogy a cég által naponta előállított nagyjából négymillió alkatrész szinte mind a külpiacokon kerül értékesítésre, mert az exportbevétel kiemelt jelentőséggel bír. Illetve beszédében kiemelte, hogy stratégiai együttműködési megállapodást is aláírt a vállalattal, amely ezáltal immár a kormány 102. hasonló státusú partnere. 

Szijjártó Péter ezután rámutatott, hogy a cégcsoport a több mint két évtizedes magyarországi működése során számos beruházást végrehajtott, immár hatodik alkalommal a kormányzat támogatásával, és egyre magasabb hozzáadott értékű munkahelyeket tartanak itt fenn. 

Arra is kitért, hogy a Rosenberger dolgozóinak bére mintegy tíz százalékkal meghaladja a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei átlagot, a vállalat pedig egyre több hazai kis- és közepes vállalkozás előtt nyitja meg a fejlődés útját. „Itt, Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyébként ez a 99. olyan beruházás az elmúlt tíz esztendőben, amelyhez a magyar kormány támogatást biztosított, összesen 130 milliárd forint értékben” – emlékeztetett. A miniszter kifejtette, hogy napjainkban teljesen új világgazdasági és világpolitikai korszak van kialakulóban, s ebben az új világrendben Európa sajnos nem találja a helyét, nem találja a helyes válaszokat a kihívásokra. 

Nem is olyan régen Európa a béke és a gazdasági fejlődés kontinense volt. Mára egy háborús hadigazdaságra készülő földrészről beszélünk, amelynek a gazdasága sajnos folyamatosan veszít a versenyképességéből. Nos, ennek a jelenleg kétségtelenül lehúzó európai gazdasági környezetnek ellenére is elmondhatjuk azt, hogy az elmúlt négy esztendő a magyar gazdaságtörténet négy legsikeresebb éve volt a beruházások szempontjából

– jelentette ki. 

Európa legalacsonyabb adói, Európa legalacsonyabb energiaárai, valamint a politikai stabilitás által adott biztonság mind-mind oda vezettek, hogy a nagy európai, amerikai és keleti vállalatok sorra döntöttek úgy, hogy a munkahelyeket és a velük járó modern csúcstechnológiát idehozzák Magyarországra

– folytatta. 

Ebben az európai hadigazdasági környezetben is sikerült megvédenünk a magyar emberek, a magyar családok gazdasági biztonságát, és úgy tudtuk kezdeni ezt az esztendőt, ami Európában példátlan, hogy 11 százalékkal megnőtt a minimálbér, a 13. havi mellett a 14. havi nyugdíj első részlete is érkezik, újabb családok kerültek adómentes kategóriába, a családi adókedvezmény mértékét megdupláztuk, és a rezsicsökkentés eredményeit pedig meg tudtuk védeni

– sorolta. 

Ez azért lehetséges, mert a magyar gazdaság stabil, biztonságos alapokon áll. És ezt a biztonságos alapot nagymértékben jelenti az, hogy a nagy gazdasági szereplők, a nagyvállalatok Magyarország, a magyar kormány stratégiai partnereivé lettek

– összegzett.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Rosenberger újabb beruházásának átadásán Jászárokszálláson  (Fotó: Bruzák Noémi/MTI Fotószerkesztõség)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.