Nem is gondolná, melyik országé lehet hamarosan a világ harmadik legerősebb hadserege
Az új terveket maga Fumio Kisida miniszterelnök jelentette be.
Az új terveket maga Fumio Kisida miniszterelnök jelentette be.
Ebrahim Raiszi elnök szerint terrorszervezetnek kell nyilvánítani az izraeli hadsereget.
Az övezetet irányító Hamász iszlamista palesztin szervezet egészségügy-minisztériuma jelentette be, hogy a kórház nem üzemel.
A vörös lámpák mégis villogni kezdenek.
A szerencsétlenségben meghalt a miniszter autójával összeütköző teherautó sofőrje – közölte szombaton a rendőrség.
Kényes témákra is lehet számítani a közelgő Amerika–Kína csúcson.
Egy 2014-ben kiszivárgott telefonbeszélgetést is visszaidézett az Asia Times.
Ez a bővítés megnyitja a kapukat egy olyan gondolatmenet előtt, ami a nemzetállamok szuverenitásának felszámolásához vezet.
Az Izrael-barát médiafelügyelő szerv kutakodik az ügyben.
A holland jobboldal erőteljes arroganciát lát a luxusban lubickoló politikusban.
Az izraeli háború kitörése óta egyre több amerikai zsidót érnek atrocitások.
Csak október 7-én közel harminc túlterheléses támadás érte az izraeli kiberinfrastruktúrát.
Az olasz miniszterelnök elárulta, az európai vezetők álláspontja jelentősen megváltozott az ukrajnai háború kapcsán.
A hadsereg és a külügyminisztérium is arra figyelmeztetett, a Hamász támadásaira más országokban is sor kerülhet.
Max Abrahms szerint az izraeli válogatott számára most Magyarország az egyik legbiztonságosabb hely.
Nigel Farage brit politikus terjedelmes és megosztó interjú adott Tucker Carlsonnak a közel-keleti konfliktusról.
Egy férfi a feje köré tekert palesztin zászlóval besétált a népszerű gyorsétteremlánc angliai üzletébe, majd – Izraelt becsmérelve – szabadon engedte a palesztin színekre festett rágcsálókat.
Alezredesek, főfelügyelők és parancsnokok sorakoznak a külügyminisztérium videójában.
Kérdéses azonban, hogy az európai kormányfőnek mennyi esélye van: az amerikai szenátorok jelentős részének nem volt ismerős a neve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
FPÖ: Ahelyett, hogy végre garantálná a biztonságot Európában, Brüsszel menekültügyi és migrációs paktumot fogadott el, amely ismét csak a migránsok elosztását menedzseli.
Erős társadalmi üzenetet hordozó, sokkoló dráma.
Vitályos Eszter meghatottan köszönte meg a segítséget és az összefogást.
Emelkedik a fertőző megbetegedések száma.
Az OVF szóvivője azt kérte, ilyenkor senki ne zavarja a szakembereket.
Számos fontos gyógyszer érintett, az antibiotikumtól az inzulinokon át a fájdalomcsillapítókig és az altatószerekig.
Az egyiptomi mitológia misztikus és sötét oldaláról éppúgy szól Gerencsér Anna A krokodilmadár koronája című könyve, mint az Ozirisz-mítosz költői és felemelő arcáról.
Erősebbnek tartja a török bajnokságot Dzsudzsák Balázs, mint a hollandot és az oroszt, ezért jó döntésnek tartja, hogy Sallai Roland elfogadta a Galatasaray ajánlatát.
Ezt mondta az elnökjelölttel való kapcsolatáról a fehér házi tudósító.
Magyarország Európa érdekeit szolgálja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.