Ellenőrizhetetlen mennyiségű drog szabadulhat Magyarországra
A nyitott határon nehéz ellenőrizni, hogy a német marihuánaliberalizáció hatására mennyi illegális szer fog hazánkba kerülni.
A nyitott határon nehéz ellenőrizni, hogy a német marihuánaliberalizáció hatására mennyi illegális szer fog hazánkba kerülni.
A közösségi média lett a politikai harc fő helyszíne, itt kell nyerni Kovács István Megafon-alapító szerint.
Komplex vizsgálatot alakítottak ki a gyermekfelügyeletben a pszichológiai alkalmassághoz.
Az Európa-bajnoki címért is meg fog küzdeni – mondta az új kormányszóvivő a lapunknak adott exkluzív interjúban.
A drogfüggőség sokszor vezet bántalmazó kapcsolatokhoz, ahonnan nagyon nehéz kikerülni – hangzott el az MCC és a Drogkutató Intézet eseményén.
Nem kell feltétlenül külföldre menni, itthon egyre jobban megbecsülik a tehetségeket – jelentette ki Szakos Enikő kutató.
A kormánypártok jelöltje alaposan a körmére néznek azoknak, akik eltapsoltak kétszázmilliárd forintnál is több pénzt.
Az online ügyintézéssel megkönnyíthető az általános iskolai beiratkozás, de a személyes jelentkezést nem válthatja ki.
Egyelőre teljesen a magyar költségvetés finanszírozza a pedagógusok történelmi béremelését – mondta az államtitkár a lapunknak adott interjúban.
Az amerikai nagykövet baloldali politikai aktivistaként funkcionál Magyarországon – vélekedett Deák Dániel vezető elemző.
Karácsony 2026-os miniszterelnöki ambícióiról és be nem tartott ígéreteiről is beszélt a főpolgármester-jelölt.
Az űrhajósok kiképzésében történő magyar részvétel tovább erősíti a szektor elismertségét – mondta lapunknak Horváth Bianka programigazgató.
A hátrányos helyzetűekkel foglalkozók plusz húsz százalékot kapnak, de ösztönzik a természettudományos tárgyakat oktatókat is.
Pedofília, nemi erőszak, nőgyűlölet, prostitúció, gyilkosság, kannibalizmus – ezeket nevezte viccesnek a jobbikos bizottsági elnök.
Úgy látszik, a főpolgármester már most erőteljes kampányüzemmódba kapcsolt, ezúttal Rákosrendező fejlesztését torpedózná.
Az államtitkár úgy vélte: szinte biztosra vehető, hogy az érdekképviseletek az eltelt évtizedben rengeteg tagot vesztettek.
Már a legjobbak között van egy magyar űripari startup, bevetették a mesterséges intelligenciát is.
A fiatal nők gyermekvállalásra ösztönzésével lehet megfordítani a negatív demográfiai trendeket – mutatott rá Stephen J. Shaw dokumentumfilm-rendező.
Csak szakemberek jelentkezhetnek a rövid ciklusú tanári képzésekre, az óvodapedagógusokat a tanítói végzettség megszerzésére ösztönzik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ursula von der Leyen furcsa módon kifelejtette Magyarországot az árvízzel kapcsolatos posztjából.
A sajtó úgy véli, a két jobboldali politikus közös megoldásokat keres a kontinens kihívásaira.
Szergej Lavrov szerint senki sem akar háborút, arra azonban figyelmeztetett mindenkit, hogy az eszközök megvannak.
A magyar férficsapat 2,5-1,5-re kikapott az Egyesült Államoktól, vereséget szenvedett Magnus Carlsen.
FPÖ: Ahelyett, hogy végre garantálná a biztonságot Európában, Brüsszel menekültügyi és migrációs paktumot fogadott el, amely ismét csak a migránsok elosztását menedzseli.
Erős társadalmi üzenetet hordozó, sokkoló dráma.
Vitályos Eszter meghatottan köszönte meg a segítséget és az összefogást.
A miniszterelnök közösségi oldalán tett közzé videót.
A Margit hídnál ellepte a sínkoronát a víz.
Párátlanítók és fertőtlenítőszer mellett műholdfelvételek átadásával is segítik a védekezést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.