Berlin lehet Johannis iránytűje
Két hét alatt két román külügyminiszter is belebukott a botrányos körülmények között zajló külföldi szavazásba.
Két hét alatt két román külügyminiszter is belebukott a botrányos körülmények között zajló külföldi szavazásba.
A román főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus-ellenes ügyosztálya (DIICOT) kedden őrizetbe vett egy számítógépes kalózkodással gyanúsított fiatalembert.
Elégedettek a romániai illetékesek a Nagyvárad és Biharkeresztes között másfél héttel ezelőtt beindított helyközi autóbuszjárat utasforgalmával. A határon átnyúló járat beindítását az indokolta, hogy a hajdú-bihari városba szép számban telepedtek át román
Nyilatkozatban tiltakozott szerdán a bukaresti parlament két háza az ellen, hogy több európai uniós tagállam ellenzi Románia csatlakozását a schengeni övezethez. A határozat apropója, hogy az EU bel- és igazságügy-miniszterei csütörtökön döntenek Brüsszel
Egy bukaresti ügyvéd szerint a román államnak be kellene perelnie a hollywoodi stúdiókat amiatt, hogy a neves román szobrász, Constantin Brancusi Pogány kisasszonyáról „mintázták” a földönkívüli lényeket. Holott szülőhazájáról kevésbé mondható el, hogy mé
Különösen nagy kárt okozó csalással vádolja a román korrupcióellenes ügyészség azt a bukaresti ügyvédet, aki megóvta a bíróságon a Tőkés László által kezdeményezett Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését.
A verespataki ciántechnológiás bányaterv kapcsán Traian Basescu román elnökkel támadt nézeteltérése miatt lemondott kisebbségügyi tanácsosi tisztségéről Eckstein-Kovács Péter.
A román balliberális ellenzék 2016-ig „szavatolná” az RMDSZ kormányzati részvételét, ha a szövetség felrúgná a jelenlegi koalíciót. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a Boc-kormány kulturális minisztere szerint pillanatnyilag nem merül fel a szövetség kilépésének
Hatalmas felháborodást váltott ki az erdélyi magyar közéletben a hatalmon lévő RMDSZ vezetőinek a Verespatakra tervezett ciántechnológiás bányaberuházás engedélyezését pártoló álláspontja. A többség úgy gondolja: a kockázatos bányaprojekt támogatása mi
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több, mint háromszáz településre újabb hatezer fát szállítanak.
Ókovács Szilveszter szerint az operakultúra ebbe az operaházba az európai ember lényegét sűríti egybe.
A villamosenergia-fogyasztás több mint kilenctizedét adja a napelemes csúcstermelés.
A politikust lopással vádolja az ügyészség.
Pikírt figyelmeztetést küldött Zelenszkij: csak pénzt és fegyvert kér, de beleszólást Ukrajna ügyeibe nem. Mindeközben egyértelműen kampányol a demokraták mellett Amerikában.
Új edzőjével egyelőre nyeretlen a bajnokságban a Debrecen.
Szentkirályi Alexandra szerint pusztán porhintés, ami a pályázatokkal történik.
The Hungarian prime minister held separate talks with former Czech Prime Minister Andrej Babis in Ceske Budejovice on Saturday afternoon.
Idén is program indul a kormányzati közigazgatásban elhelyezkedni kívánó fiatalok számára.
Az amerikai közepes hatótávolságú rakéták telepítése a Fülöp-szigeteken „aláássa a regionális békét és stabilitást” – hangsúlyozta vasárnapi közleményében a kínai külügyminisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.