

Sitkei Levente

Elzárja magát a számító szomszédaitól Nigéria
A rendkívül szigorú rendelkezés a kormány álláspontja szerint meghozta a várt eredményeket, így előreláthatólag legalább január 31-ig érvényben marad.

Az ebola is éledezik a háborúskodás idején
Nyugalomra szólított fel az ENSZ a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén tapasztalt erőszak miatt. Beni városában a helybéliek felgyújtották a polgármesteri hivatalt és összecsaptak a rendőrökkel.
„Vérző lelkeket gyógyítunk”
Az üldözött keresztényeknek nemcsak a mindennapi szenvedést kellett átélniük, de azt is megtapasztalhatták, hogy a kereszténynek hitt országoktól semmiféle támogatást nem kaptak – mondta Azbej Tristan.

Rajzos ügyeskedés, édes kis propaganda
A Kung-fu panda nem létezik, de elhisszük, hogy az a mese ott valamilyen szinten valóság. Izgulunk a kalandok során, ahogy akkor is izgultunk, amikor Vitéz László mögött ott settenkedett az ördög.

Kulcsszerep
Nem véletlenül osztotta Ursula von der Leyen Várhelyi Olivérre a bővítés- és szomszédságpolitikát, mivel ugyanabban reménykedik a bizottsági elnök, mint Budapest, hogy csökkenteni lehet a migrációs nyomást.

Bezárják a zsúfolt táborokat
A görög kormány bezárat három túlzsúfolt menekülttábort az égei-tengeri Leszbosz, Híosz és Számosz szigeten, s helyettük úgynevezett indulási és azonosítási központokat hoz létre.

Thai fogadtatás Ferenc pápának
Thaiföldön a pápa három napot tölt, ezalatt találkozik az országot vezető hivatalos személyekkel, valamint misét celebrál a bangkoki Nemzeti Stadionban.
