Franciaország mindig híres volt ügyes diplomáciai érzékéről, voltaképp az egész diplomácia Párizshoz kötődik. A szavak mögött húzódó valódi üzenet átadása, a mosollyal való sértegetés, a ruhaviseletben rejlő hadüzenet – ez egy nagyon franciás művészet. A francia trikolór kékjének árnyalatát megváltoztatni pontosan ugyanilyen elegáns iránymutatás. Az Europe 1 tévéadó hangsúlyozta, a döntést nem szabad Európa-ellenes nyilatkozatként felfogni. A francia lobogó 1848-tól 1976-ig volt változatlan, abban az évben döntött úgy Valéry Giscard d’Estaing akkori államfő, hogy az Európai Gazdasági Közösség, az EU elődjének zászlajához közelítendő a trikolórban kissé kivilágosíttatja a kéket. Így együtt tudott lobogni a két zászló az épületek homlokzatán, s nem ütött el egymástól a kék-fehér-piros és az aranycsillagos kék zászló.
Mert 1976-ban ez az európai közösség még hatalmas ígéret volt, amelyben Franciaország lelkesen részt vett. Irányítója és alakítója akart lenni a kontinentális kísérletnek, felvéve a kesztyűt, amelyet Németország hajított a lába elé. Ebből lett aztán az Európai Unió, amelynek Franciaország az egyik motorja, de ha visszatekintünk a közelmúltra, Párizs soha nem volt hajlandó feloldódni az összeurópai masszában. Márpedig manapság nagyon határozott törekvése számos politikusnak és megmondóembernek, hogy az európai kísérlet rémálommá váljon, egy félmilliárdos országpatchwork váltsa fel a történelmi kontinenst. Párizs pedig ráébredt arra, hogy jelenleg ő az egyetlen az Európai Unióban, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, egyben rendelkezik atomfegyverrel is. Azaz amolyan természetes vezetője a nagy közösségnek, főleg a németországi politikai mélyrepülés visszfényében.
Szokás bizonyos körökben ezeket a lépéseket Európa-ellenesnek tekinteni, elfeledve azt a tényt, hogy Franciaország az Európai Unió tagja, így természetes joga, hogy a közösség sorsába beleszóljon. Ahogy lépten-nyomon Magyarországot is azzal revolverezi az ebben érdekelt siserahad, hogy Európa-ellenes tevékenységet fejt ki, s esetünkben is megkérdőjelezi a tagország jogát a tervezésre. Az Európai Uniót tagországok alkotják, amelyeknek nemcsak joguk, de kötelességük is meghatározni a közösség irányvonalát. Nem ért mindenki mindenben egyet, ez természetes jelenség, épp erre valók a viták. Az EU azonban mintha önmaga is létezne, egy furcsa, határok és népesség nélküli, ideológiamentes torzszülött, amelynek önálló akarata és iránya van, s ezt kellene elméletileg tiszteletben tartani. Sőt, a mozgásképtelen torzót önjelölt vitézek viszik a vállukon, s minden egyes lépésüket a nagy, megkérdőjelezhetetlen bálvány akaratának mondják.
A sötétkék visszavétele a francia trikolórba valójában egy nagyon határozott jelzés, amelyet könnyű egy vállrándítással esztétikai jellegű lépésnek nevezni. De valami miatt Emmanuel Macron francia államfő fontosnak tartotta, hogy november közepén, a koronavírus-járvány negyedik hulláma idején, a hideg télre készülve lecseréltesse a lobogókat Párizstól Új-Kaledóniáig; a döntés feltétlenül üzenetet hordoz. Jövőre Franciaország lesz az Európai Tanács soros elnöke, s erre az időszakra esik majd a francia elnökválasztás is. Emmanuel Macron valószínűleg ezeket is figyelembe véve hozta vissza a régi lobogót, feltehetően örökre elbúcsúzva az EU-kékségtől. A jövő a régi, tengerészkék színé, hiszen a múlt is azé volt, a világoskék csak egy rövidke epizód a történelemkönyvekben. Persze ha kiderül, hogy az uniós zászlót besötétítenék, hogy jobban illeszkedjen a francia lobogóhoz, akkor érdemes lesz elkezdeni aggódni.
Borítókép: Francia nemzeti lobogó (Fotó: Pixabay)
