Háború van. Az egész világ beleborzong a hírbe, hogy orosz harckocsik lánctalpai dübörögnek az ukrajnai városok körül, hamar visszarepül gondolatban mindenki a világháború idejére, meg ’56-ba, meg ’68-ba, párhuzamot von az akkori és a mostani helyzetek között. Pedig teljesen értelmetlen. A mai Oroszország és az akkori Szovjetunió nem ugyanaz az entitás. Mások a céljai és mások az érdekei, mások vezetik, s máshogy is harcolnak. Mert elmúlt hetven év a világháború óta, átalakult a harcászat is.
Persze a háború az háború. Attól mindenki retteg, minél közelebb van hozzánk, annál veszélyesebb. A háború forgataga úgy szívja be a hozzá közel kerülőket, mint az örvény, ezért roppant óvatosan kell megtenni az összes lépésünket. Nekünk, magyaroknak különösen, hiszen ott vannak a magyarok Kárpátalján, ukrán állampolgárok, de véreink, alkotmányosan védett, védendő státusban. Budapestről nézve egyáltalán nem mindegy, mi történik a határon túl, a zűrzavar hová vezet, az ukrán állam miként reagál az orosz lépésekre. De beleavatkozni valaki más háborújába egyszerűen botrányosan buta lépés. A modern korban persze minden a Facebookon zajlik, tehát fel lehet tenni a profilkép alá az ukrán zászlót, s ezáltal megtenni azt a gesztust, amely fotelből működik, s nem igényel különösebben nagy erőfeszítést. Ezt össze lehet téveszteni a diplomáciával és a politikával, ha nagyon akarjuk, esetleg nagyon képzetlenek vagyunk vagy buták. Esetleg rosszindulatúak.
Nagyjából az orosz tankok elindulásakor már arról beszélt a baloldal krémje, hogy mi, magyarok miként intézzük el az orosz–ukrán konfliktust, mi módon segítsük meg Ukrajnát, hogy szembeszálljanak az orosz agresszióval. Fegyvert és katonát küldjünk oda, lám, ilyenkor nem számítanak a költségek nekik, de az emberélet sem. A lényeg az, hogy megnyilatkozzon a kampány hevében izzó politikus, legyen egy nagyon markáns és a kormányzatéval nem egybevágó véleménye, lehülyézhesse a miniszterelnököt, a külügyminisztert, a Magyar Honvédséget és a magyar diplomáciát, bemutatva, hogy ő ezt a problémát egyetlen jó döntésével megoldaná. Itt válik el egymástól a vezető és a politikai pojáca. A baloldali megmondóemberek és önjelölt messiások teljesen gondtalanul szurkálhatják a ködöt. Semmiféle hatása nincs szavaiknak az eseményekre, nem tényezők, az online világban kapnak lájkot a követőiktől. Ezeket a lájkokat akarják szavazatokra váltani április harmadikán, hátha lesz valami alternatív akció, a Facebook pedig beszámítja ezeket a töredékszavazatok közé.