Válságba került-e a kereszténydemokrácia? Ha a szóösszetételt tekintjük, valamint végigfutunk azon pártok listáján, amelyek ennek az eszmének a nevében politizálnak, egyértelműen igen lehet a válaszunk. Mert a kereszténydemokráciát olyanok sajátították ki maguk számára, akiknek mára fogalmuk sincs arról, mi is a kereszténység, mi a demokrácia, egyszerűen csak a politikai paletta megfelelő részére csúsztak, amolyan posztmodern jobboldaliként. A német uniópártok büszkén hirdetik kereszténydemokrata-elkötelezettségüket, de valójában ideológiamentes liberálisokká torzultak a hatalomban töltött emberöltőnyi idő alatt, kilúgozták a pártokat, a CDU-ból ma már se a C, se a D nem releváns.
Értékek nélkül lehetetlen politizálni. Persze furcsa korunkban láthattunk már ilyen próbálkozásokat, sőt ez a követendő minta: a mindent megkérdőjelező, minden magasztosat földre rángató és besározó gondolkodásmód, ahol az egyén lesz önmaga istene. De a kereszténydemokrácia épp ez ellen küzd, a milliárdnyi kis bálvány térhódítása ellen. A józan gondolkodású, tisztességes ember számára pedig igenis szükséges, hogy értékek mentén éljen, örök igazságokat mondjon ki, az országokat pedig olyanok vezessék, akik önmaguk is vallják ezeket az eszméket. A kereszténydemokrácia így a valóságban nincs válságban, hiszen az eszmeiség él, az emberek vágynak rá, az európai kultúra stabil alapja a krisztusi hit és erkölcsi rendszer.
A Kereszténydemokrata Internacionálé tegnap újra alelnökévé választotta Orbán Viktort, mellette Janez Janša szlovén kormányfő és Andrej Plenković horvát miniszterelnök tölt be hasonló pozíciót a konzervatív pártok szövetségében. Az eszme itt, Közép-Európában nem rozsdásodott el, mint Nyugat-Európában. Nálunk van olyan vezető politikus, aki cseppet se rejti véka alá keresztény elkötelezettségét, ugyanez a Lajtán túl legalábbis gyűlöletbeszédnek tűnne. A régió nem is teheti meg azt, hogy ezt a fáklyát letegye, azt gondolván, a kicsi és jelentéktelen Közép-Európára úgyse figyel senki. Azoknak az időknek vége, amikor a térségünk folyamatosan a gazdag és erős szomszédokhoz hasonlította magát, és szomorúan lehajtotta a fejét, mert a versenyfutásban óhatatlanul lemaradt. Ezt a versenyfutást mindig euróban mérik, statisztikusok számsorokkal igazolják, mennyire jó Hollandiában az élet és milyen rossz Bulgáriában. De ebben az esetben különösen igaz, hogy nem csak kenyérrel él az ember.
Nem is kérdés, hogy anyagi szempontból jelentős lemaradásban vagyunk nyugati társainkhoz viszonyítva, és természetesen a mindenkori kormányok feladata a gazdasági sikerek elérése. Ezzel együtt viszont intő jel a vasfüggönytől nyugatra fekvő országok politikai pártjainak evolúciója. Nem tudni, együtt jár-e a gazdagság és a nihil terjedése. Az ottani kereszténydemokrata pártok – a baloldaliakkal együtt – ma már szinte egyetlen égető kérdésre se tudnak választ adni, s terjedőben van a kormányozhatatlanság. A választások jelentősége elhalványul, hiszen a voksolást követően újra patthelyzet alakul ki, a kérészéletű kormányok alkalmasint éveken át nem tudnak felállni. A választópolgár pedig megkapja minden párttól ugyanazokat az üres lózungokat: egyenlőséget, demokráciát, klímasemlegességet, genderjogokat, szabadságot ígér a zöldpárttól a demokratákig mindenki. De a valóságban sokszor nem létező problémákra ajánlanak gyógyírt, s hidegen hagyja őket a valóság, miszerint az utcán ölnek meg felelős politikusokat, szétmállóban van a kulturális közösség, amelyet vezetni hivatottak, s az istenadta nép lakossággá alacsonyodott. Az a kereszt a templomok tetején útmutató.
Borítókép: MTI/EPA/Clemens Bilan
