Válságba került-e a kereszténydemokrácia? Ha a szóösszetételt tekintjük, valamint végigfutunk azon pártok listáján, amelyek ennek az eszmének a nevében politizálnak, egyértelműen igen lehet a válaszunk. Mert a kereszténydemokráciát olyanok sajátították ki maguk számára, akiknek mára fogalmuk sincs arról, mi is a kereszténység, mi a demokrácia, egyszerűen csak a politikai paletta megfelelő részére csúsztak, amolyan posztmodern jobboldaliként. A német uniópártok büszkén hirdetik kereszténydemokrata-elkötelezettségüket, de valójában ideológiamentes liberálisokká torzultak a hatalomban töltött emberöltőnyi idő alatt, kilúgozták a pártokat, a CDU-ból ma már se a C, se a D nem releváns.
Értékek nélkül lehetetlen politizálni. Persze furcsa korunkban láthattunk már ilyen próbálkozásokat, sőt ez a követendő minta: a mindent megkérdőjelező, minden magasztosat földre rángató és besározó gondolkodásmód, ahol az egyén lesz önmaga istene. De a kereszténydemokrácia épp ez ellen küzd, a milliárdnyi kis bálvány térhódítása ellen. A józan gondolkodású, tisztességes ember számára pedig igenis szükséges, hogy értékek mentén éljen, örök igazságokat mondjon ki, az országokat pedig olyanok vezessék, akik önmaguk is vallják ezeket az eszméket. A kereszténydemokrácia így a valóságban nincs válságban, hiszen az eszmeiség él, az emberek vágynak rá, az európai kultúra stabil alapja a krisztusi hit és erkölcsi rendszer.
A Kereszténydemokrata Internacionálé tegnap újra alelnökévé választotta Orbán Viktort, mellette Janez Janša szlovén kormányfő és Andrej Plenković horvát miniszterelnök tölt be hasonló pozíciót a konzervatív pártok szövetségében. Az eszme itt, Közép-Európában nem rozsdásodott el, mint Nyugat-Európában. Nálunk van olyan vezető politikus, aki cseppet se rejti véka alá keresztény elkötelezettségét, ugyanez a Lajtán túl legalábbis gyűlöletbeszédnek tűnne. A régió nem is teheti meg azt, hogy ezt a fáklyát letegye, azt gondolván, a kicsi és jelentéktelen Közép-Európára úgyse figyel senki. Azoknak az időknek vége, amikor a térségünk folyamatosan a gazdag és erős szomszédokhoz hasonlította magát, és szomorúan lehajtotta a fejét, mert a versenyfutásban óhatatlanul lemaradt. Ezt a versenyfutást mindig euróban mérik, statisztikusok számsorokkal igazolják, mennyire jó Hollandiában az élet és milyen rossz Bulgáriában. De ebben az esetben különösen igaz, hogy nem csak kenyérrel él az ember.
