Az olimpia politika. Mindig is az volt, mindig az lesz. A rendező ország az egész világnak meg akarja mutatni, milyen sikeres és erős, hogy az ő szállodái szebbek, az útjai simábbak, a metrója sűrűbben jár, mint bárhol máshol. Most pedig újra végignézhette a világ, hogy nem az ábécésorrendben követik egymást a betűk az ábécében, ugyanis Kína nem így gondolkodik, s tegyük hozzá, Oroszország sem. Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnapra időzítette történelmi találkozóját Pekingben, felidézve a régmúltat az ázsiai gigászok együttműködéséről, egyben megmutatva egy esetleges jövőképet, amely alapjaiban változtathatja meg a diplomáciai életet.
Kína és Oroszország egyaránt tudja, merrefelé törekszik, és mit akar elérni. Sajátos berendezkedésű országok, egykorvolt birodalmak ezek, amelyek megszenvedték az ideológiai küzdelmeket, felvettek és elhagytak véres ideológiákat, de a vörös ing nem változtatta meg alapvető célkitűzéseiket: befolyásra akarnak szert tenni. Ugyanerre az útra azonban nem szabad mindenkinek rálépnie. Az Európai Unió ugyanis nem birodalom, bármennyire is akar ahhoz hasonlítani, bármennyire is törekszik erre egy szépen körülhatárolható érdekkör, amely Amerikából noszogatja a szinte mozgásképtelen Európát. Az EU egy érdekközösség, amelyet sose definiált senki, de határozottan nem egy dinamikus és egy cél felé törekvő félmilliárdos tömb. Magyarország pedig pontosan tudja, hogy mekkora önáltatás azt hinni, hogy ma is a múltban élünk, egy bénult és nem hatékony, kommunista Szovjetunióval és az éhínségből éppen kilábaló, kommunista Kínával, valamint a szabadság hazájával, az Egyesült Államokkal.
Épp ezért van szükség jégtörőre, hogy józan ésszel, felkészültséggel, ambíciókkal és őszinte hazaszeretettel a nagyhatalmi játszmák megmaradjanak a heves, intenzív tárgyalások szintjén. A tengert befagyasztani gigászi feladat, de a jeget feltörni egy találékony hajónak sikerülhet. Ezt a feladatot betöltheti más is, több ország is, hiszen a világ is folyamatosan, vibrálóan változik, rá kell érezni, merre vékonyabb a jég. Orbán Viktor moszkvai tárgyalása Vlagyimir Putyinnal pontosan azt mutatta meg, hogy az elmúlt tizenkét év elkötelezett, szívós diplomáciai munkája révén Magyarországot a legmagasabb szinten is számontartják, lehetőséget látnak a magyar kapcsolatban, és véget ért az az időszak, amikor Magyarország egyike volt a 27 uniós tagállamnak, Görögország és Írország között.
Ez a „merjünk kicsik lenni” kádárista dogmának a végső megtagadása, amely annyi kárt okozott a történelmünk során, hogy számba se lehet eléggé venni, s továbbra is mérgez, naponta, elég csak megnézni a baloldali megmondóemberek gúnyos, önsorsrontó kijelentéseit. Aki hajbókolni kezd, az veszít, hiszen az nem hisz saját erejében, saját nemzetének sikerében. Magyarország európai állam, ezeréves gyökereit el se tudná szakítani senki, bárhogy is próbálkozott a történelem sok-sok szereplője. Ezen az alapon lehet igazán pragmatikus és aktív külpolitikát folytatni, s hinni abban, hogy Európa nem veszett el, hanem siker vár rá, csak nem szabad feladni soha a küzdelmet az öreg kontinensért. Mert ne feledjük, nincsenek jók és rosszak a világban, csak partnerek, akikkel együtt haladunk. Végül pedig az derül ki, hogy a rátermett és aktív szereplőnek sikerül keresztülvinnie az akaratát, aki pedig lemond a világ megváltoztatásának lehetőségéről, az törvényszerűen elbukik.
A baloldali szirénkórus folyton azt szorgalmazza, hogy Magyarország dörgölőzzön oda a nagy és bölcs Brüsszelhez, Berlinhez, Párizshoz, Washingtonhoz, mert ők okosak, bölcsek és erkölcsösek. Kádár János büszke volna rájuk, ha élne.
Borítókép: Pekingi téli olimpia (Fotó: Nemzeti Sport/ Árvai Károly)
