Ma talán – sőt biztosan – ünnepelt festőművész lehetne, ha annak idején, még a tanyasi általános iskolában megfogadja rajztanárának tanácsát, és jelentkezik a Dési Huber képzőművészkörbe. Csakhogy a kis Gréti úgy gondolta, túlságosan magas neki az a léc – nem mert nekivágni. Dacára mindennek így is csodálatosak azok a képek (sőt ezek ismeretében még csodálatosabbak), melyek a 77 esztendős Pusztai Antalné Kurucz Margit – a kis tanyasi Gréti – most megnyílt tárlatán láthatók a maglódi MagHáz kiállítótermében. Amikor a festményeket az épületbe hozták, tréfás szigorral rászólt a szállítókra: „Vigyázzanak a képekre, mert ez az életem!” A kiállítás címe is ez lett: Ez az életem!
Az ifjúkori önarcképtől a családon, a nőiség legkülönfélébb, önkéntelen megfogalmazásán át a szerelemig, a világ felfedezéséig, a már megállapodott asszonyt körülvevő otthon háziállatain, virágain és a szűk környezeten át a festő újra és újra visszakanyarodik a szülőföld tájaihoz, a tanyavilághoz. Szinte megmozdítja a képeket az alakokat körbeölelő bódító-buja természet. Szenvedélyes alkotó fogta az ecsetet…
A tárlat megnyitója után pár szót váltunk. Folytathatom a rácsodálkozást. (Kiderül, Gréti nénivel egy utcában lakunk, alig néhány háznyira egymástól.) Megtudom, hogy fiatal korában aktív versenytáncos volt, emellett a színészettel és – fogódzzunk erősen! – az ejtőernyőzéssel is megpróbálkozott. Több földrészen is megfordult, legújabban pedig verseket ír. Csak attól a fránya képzőművészkörtől ijedt meg annak idején…
A festményei nem eladók. „Hogyisne – mondja –, ez az életem!”
