A kormány és a főváros megváltozott viszonyát próbálja megfesteni a 168 Óra legutóbbi számában Rózsa Péter szerző. Hogy plasztikusabb legyen a kép, irodalmi hasonlatokat is használ, ilyen például – ha jól értelmezem – a nemzeti vizeldének átkeresztelt Budapest, amelynek bejárati ajtaját az oda betérő, rászoruló ember (ő Orbán Viktor miniszterelnök akar lenni) indulatosan csapkodja. Emelkedett kép.
Gyengébbek kedvéért persze lefordítja a szimbólumot. „A hatalom csúcsain felelőtlenül csapkodják nemzeti vizeldénk ajtaját. […] Az önkormányzati választásokon jelentős vereséget elszenvedő kormány válasza, hogy büntet.” Megtudjuk, nem is akárhogyan. Rózsa szerint Orbán Viktor nyájas mosollyal meghívta Karácsony főpolgármestert a kormányülésre, ott barátságosan kinyilatkozta, hogy semmit nem tesz a kabinet, amit a budapestiek nem akarnak – ehhez képest azóta is egyvégtében bekeményít, alátesz a haladó erőknek. Az egyik ilyen, hogy korlátozni kívánja a parlamenti képviselők szabad mozgását, nehogy azok ellenőrizhessék az állami intézmények működését. (Mint ahogyan tették azt a tavaly decemberi fesztiválon a köztévé székházában…) A házszabály-módosítás pedig arra is felhatalmazná a házelnököt, hogy akár fel is számolhatja az Országgyűlést, ha olyanja van – panaszkodik a szépíró. (Aki a történetben – ha jól veszem ki – az aggodalmas vécésnénit alakítja.) „A hatalmi arrogancia – emeli föl mutatóujját Rózsa vécésnéni – vissza is üthet a hatalom gyakorlóira.”
Szerintem a szerző fordítva ül az árnyékszéken, de ez legyen az ő problémája.
