A kokas

Egyre gyakrabban kínoz bennünket az álmatlanság, ahogy korosodunk. Eleinte csak egy kis emésztési zavar, aztán jelentkezik a magas vérnyomás, majd az epebántalmak, veseelégtelenségek kopogtatnak egészségünk kapuján. Később aztán a köszvény is elmaradhatatlan persze, és az ember csak álmatlanul hánykolódik éjszaka, fülelve távoli neszekre. Így volt Demeter bácsi is, az idős nyugdíjas, aki éjszakánként egyre türelmetlenebbül várta, hogy megvirradjon.Demeter bácsi – mint mondani szokás – adott magára. Választékosan öltözködött, mindig nyakkendőt kötött. Szerette a csokornyakkendőt, kék alapszínen piros vagy fehér petytyekkel. Bambuszbotja volt. A múltkorjában, mikor lefelé ballagott a lépcsőházban, találkozott a volt házmester Icuka nevű leányával. A lány ránevetett, ő meg belecsípett dundi karjába. A tizenhét éves Icuka nevetni kezdett, olyan volt szőkeségében, mint az ünnepi sör a vasárnapi asztalon.Kettecskén éldegéltek egy belvárosi lakásban Eszti nénivel. Eszti néni még az első világháború idején jött fel cselédlányként Budapestre, azóta itt szolgál. Most Demeter bácsinál. Ő vezette a háztartását, ő osztotta be kis pénzét. Fele persze patikára kellett, de Eszti a maradékból ügyesen gazdálkodott. Nagyon jól kijöttek egymással, Esztinek akár fát is lehetett hasogatni a hátán, nem nagyon törődött az öreg Demeter zsörtölődéseivel. Tette a maga dolgát a ház körül. Ahogy betegsége elsokasodott, Demeter bácsi egyre nyugtalanabbá vált, éjszaka hánykolódott és eszébe jutott gyermekkora, amikor otthon, a régi falusi házban, ha álmatlanul is forgolódott, mindig volt valami, ami lekötötte. Gyakran gondolt ezeken az éjszakákon azokra a régi hajnalokra, amelyet kakasszó hirdetett. Istenem. Kakasszó. Milyen régen volt az, amikor még hallotta éjszaka a kacsák hápogását, a galambok búgását és a kakasszót is. Emlékszik még mérges, öblös kutyahangokra. Végigugatták az éjszakát. A szomszéd Samu kutya volt a legmélyebb hangú, a legöblösebb, a legdühösebb, de a legszelídebb is. Olyan volt mindez, akár egy muzsika, éjszakai koncert.Mi lenne – tűnődött gyakran -, ha itt is kakasszó ébresztené? Egyszer csak fölriadna a kukorékolásra. Micsoda örömmel öltözne, készülődne a napra.De hát itt nincs kakasszó. Távoli villamossínek csikorgása, egy-egy motorzúgás, ez minden az éjszakában. És a végtelen csend! Nem tudja kivárni a reggelt.Aztán egy nap nagyszerű ötlete támadt. Behívatta Eszti nénit.- Esztikém, ha kimegy a piacra, vegyen nekem egy kakast.Eszti csodálklozva nézett rá.- Kokast?- Igen. Tudja, milyen a kakas, nem? Kimegy a Garay térre, ott a parasztasszonyok között talál piaci árusokat, azoktól vásárol egy kakast. Azt felneveljük itt, a teraszon, van egy kis kertrészünk is, tápláljuk, és ő adja majd nekünk az éjszakai muzsikát.Eszti fogta a szatyrát, kiment a Garay piacra, és szétnézett a falusi kofák között. Talált is kiscsibéket, kiválasztotta a legszebbet közülük, megvásárolta és boldogan hazahozta.Nevelgették az új jövevényt, Eszti rendszeresen vásárolta a búzát, a kukoricát, a kölest. Etetgette, itatgatta. Demeter bácsi meg mindennap megkérdezte:- Na, hogy van az ifjú?Eszti ilyenkor mosolyogva azt válaszolta:- Remekül. Egyre jobban tollasodik. Már taréja is mutatkozik.- Ez jó jel – gondolta Demeter bácsi -, ha taréja mutatkozik, akkor abból jó kakas lesz. Így éldegéltek, de Demeter bácsi közben egyre betegebb lett, egyre több gyógyszert szedett, egyre kevesebb pénze maradt a sok gyógyszervásárlás miatt. Egyre élénkebben kezdett érdeklődni, Istenem, mi lesz már ezzel a kakassal? Mert ő éjszaka álmatlanul forgolódik az ágyában, várja a hajnalt, de bizony a hajnalt nem kakasszó jelzi, hanem a sarki busz, amikor elrobog nagy zúgással. Ez jelzi csak, hogy elérkezett a felkelés ideje.- Majd csak megjön a hangja – mondta Eszti néni, mert hát csuda tudja, hogy ezek a kakasok hogyan válnak igazi kakasokká. Vártak tovább, mígnem egyszer aztán bekövetkezett a tragédia. Átjött a szomszéd, a Varga bácsi.- Ha már itt vagyok – mondta -, megnézem a kakast is. Hátha valami szervi baja van. Kiment az erkélyre, majd mosolyogva tért vissza.- Mi van? – kérdezte tőle meglepődve Demeter. – Valami baj van? – Baj? – mosolygott. – Nincs semmi baj. De ez sose fog neked kukorékolni, barátom.- Miért nem? Pedig gondozza Eszti, ellátja minden jóval.- Azért nem, mert ez nem kakas. – Hát micsoda akkor? Eszti is összecsapta a kezét.- Nem kokas? Nahát.- Tudod, mi ez? Egy egyszerű tyúk. Nem olyan könnyű ám kiválasztani a csirkék közül az igazi kakast.Ez nehéz feladat, ehhez tudomány kell. Eszti lesütötte a szemét. Demeter gondolkozott, dohogott egy ideig, majd határozottan odaszólt Esztinek: – Tudja, hogy holnap mit ebédelünk? Eszti nem tudta. Tyúkpörköltet. Így is történt, megették a tyúkot – a kokast -, és ettől vagy mástól, de Demeter bácsi teljesen meggyógyult.