Anyanyelvünk és nemzeti identitásunk

L apokból, rádióból értesülhettek már az olvasók, hogy a napokban a Magyarok Világszövetségének jelentősebb megújítása várható, minthogy a Kárpát-medencében és világszerte „történelmi tempóban” változtak a körülmények és a lehetőségek. Útkeresés folyik ugyanis nemcsak Európa felé, hanem például keressük azt az utat is, amelyen megtarthatnánk anyanyelvünket – mi is, mint sokan mások. Tudjuk, az elmúlt évezredek során számos nagy kultúra csak töredékeiben maradt fenn, és nagy nyelvközösségek olvadtak bele a jórészt csak foszlányaiban ismert történelembe. Kis közösségek kultúrájára ez általában fokozottan érvényes, nyelvükre még inkább: százával tűntek el (szinte) nyomtalanul. A megmaradásért vagy a letűnés késleltetéséért folytatott önvédelem tehát logikus és természetes.MozaikszemKis nyelvközösségünk egynemzetű, s a magyarság egynyelvű kis nemzet, amely ráadásul jelentős mértékben részekre tagoltan, illetve (sokakhoz hasonlóan) a világban szétszórva él. Korunk gyorsuló nemzetközi egymásrautaltságában (és egymásra találásában) ezért nemzeti és anyanyelvi megmaradásunkhoz nem kis kohézióra és életképességre lenne szükségünk, hogy nyelvünkre épült s épülő kultúránkat a belátható jövőben is megtarthassuk az egyetemes emberi civilizáció konkrét és hasznos mozaikszemeként.Ezt az egységesítő és egységőrző, de mindenképpen nemes és békés építő célt volt és lesz hivatva szolgálni a magyarság nemzeti szövetsége, az MVSZ. A század- és ezredforduló világpolitikai és technikai adottságai, valamint sokunk által remélt, humanizálódó kilátásai ezt nyilván lehetővé is teszik számunkra – hogyha képesek és eléggé elszántak leszünk idejében és eléggé okosan élni ezzel a civilizációtörténeti alkalommal.Napjainkban a magyarság nem kis rétegét közvetve vagy közvetlenül ezért foglalkoztatja a gondolat: az MVSZ-nek erősödnie és több szempontból (ismét) megújulnia kellene. Meg kellene újulnia céljában, megszerveződésében, programjában, de nemzeterkölcsi fölkészültségében is, kapcsolataiban is, hogy majd anyanyelvi és művelődési életképességével a már említett „mozaikszem” az új idők körülményei között is megőrizhesse fényét és tisztaságát az egyetemes kultúra szellemi és jóléti mozaikján.Mivel a közösségi kapcsolatokat, amelyeket a három közül egyik nemzeti régiónk sem nélkülözhet a fenti célok megvalósításakor, ma már nem csak területi egységben lehet építeni (innen ered anyanyelvünk átfogó megtarthatásának új reménye!), olyan szervezetre lenne most szükségünk, amely képes kialakítani és működésbe hozni ezt a szellemi és anyanyelvi közösséget Chilétől és Kanadától a Kárpát-medencén át Új-Zélandig.Amíg azonban a világszövetség csaknem kizárólag a magyar államtól kapott anyagi támogatásra épül (még a nem anyaországiak elvársaiban is!), addig ezt a magyarhoni szervezetet (amelynek rendeltetése ugyan eddig is világszövetségi volt) ajánlatos lenne anyaországi, elfogulatlan térbeli rálátással rendelkező, megfelelő személynek vezetnie, irányítania – természetesen, a három régióelnök, sőt a teljes elnökség végrehajtó közreműködésével.Segítő elhivatottságA magyar tömegtájékoztatás időnként hoz hírt, nemcsak a megújítás konkrét szándékáról, hanem inkább kínálkozó leendő elnökjelöltekről vagy jelöltektől – néha, sajnos, csekély komolyságú hozzáállással. Ezekkel szemben viszont figyelmet érdemel a Magyar Nemzet február 7-i interjúja, amely ismerteti a régióelnökök reformjavaslatát (10. oldal: A szórványosodás létveszély). Ennek méltó hangvétele és tartalmának jelentős része alapul szolgálhat az említett program és megújítási terv előkészítéséhez. Szerveződési, működési elvekkel és programkérdésekkel foglalkozik, és nem egy lényeges gondolatot jó megközelítéssel vet föl. Ezekkel kapcsolatban jegyzem meg azonban, hogy a szórványosodás logikus következmény, és nem csak önmagában létveszély. Ha ugyanis egy nemzetrész, mint bármelyik utódállamban a peremmagyarság, egy oldalról elszigetelődik az anyaországtól, az összes többi irányban pedig megnyílik egy vagy több más etnikum előtt: ennek közösségi fölbomlása azonnal megindul. Tudniillik a folyamat az anyanyelvi és a nemzeti eróziónak kitett teljes nemzetrészben megy végbe, mégpedig azáltal, hogy az elszakított rész most éltető forrásától szigetelődött el mikroközösséggé, s identitását a többnyelvű közegben gyorsuló leépítéssel érinti a szinte permanens betelepítés, valamint az erősödő, idegen nyelvű közigazgatás – és a jobbára egynemű kiáramlás (szétszóródás). Az új viszonyok az egész nemzetrészt gyöngítik, mégpedig anyanyelve közösségi funkciójának fokozatos leépítésével, de gyöngítik kohéziójában is (azaz közéleti és művelődési anyanyelvűségében), valamint ezek következményeként, funkcionáló anyanyelvű intézményrendszerében. Mindenekelőtt oktatási rendszerének anyanyelvűségében.Úgy vélem azonban, hogy ilyenkor nem kellene alapszabályban mérlegelnünk, hogy ki kit tekint magyarnak, illetve ki s mikor minek vallja magát. Az pedig, hogy „minden magyar, származása és magyar mivolta alapján, tagja a Magyarok Világszövetségének”, nyilván csak fogalmazási abszurdum. Az MVSZ segítő elhivatottsága egyébként is a magyarságnak csak arra a rétegére irányulhat, amely bárhol él is a világon – származásától függetlenül! – magyar anyanyelvét és magyar nemzeti (= közösségi) azonosságát életképes szinten akarja vagy szeretné megtartani utódaiban is. Persze a mai magyarság mindhárom nemzeti régiójában így is sokan várnak segítséget az MVSZ-től, és fontosnak tartják, hogy azt a megújítás valóban életképessé tegye. Mert Európában és a világban olyan globális változások vannak folyamatban, és olyanok várhatóak, amelyek elsősorban az MVSZ megfelelő (ellensúlyozó) szerepe révén tehetők nemzeti megmaradásunk szempontjából is pozitívvá.A régióelnökök javasolják a szövetség befogadó jellegének erősítését, ezért törekedni kell megnyerni a magyar szellemi élet központi szerveit és intézményeit az MVSZ-ben való tevékenységre. Úgy vélem, indokolt ilyenkor kimondanunk, hogy „magyar szellemi élet”-en nem csak a magyarországit értjük, és nem csak a határon túlit. Tekintsük a diaszpóra világmagyarságát gyakorlatilag is a nemzet egyenrangú részének, vagyis az MVSZ össze- és átfogó segítségére szintén jogosultnak! Az elnökjelölés szándéka mögött bizonyára eddig is, ki nem mondva is, egyfajta nemzeti cél és program rejlett. Nem előnyös azonban, hogy a mostani nyílt vagy burkolt kampányból időnként kicseng némi parciális vagy önreklámozásszerű felszínesség (például koncepciótlanság) is. A sokért és sokakért felelős tisztségekre jó lenne akár több, alkalmasnak vélt jelöltet is állítani, hogy majd a teljes közgyűlés demokratikus módon választhassa meg azt, akit a többség legmegfelelőbbnek tart.Az anyaország szerepeMegjegyzem még: úgy vélem, a majdani elnöknek időnként nagyon is szüksége lehet helyettesítésre, tehát helyettesre is – természetesen olyanra, aki nem társelnökként kíván szerepelni. Az eddig nem jól dolgozó bizottságokat pedig talán nem megszüntetni, hanem jól megújítani kellene. Például az etikait. S nem rossz elképzelés ugyan, hogy majd a „leköszönő” elnök „legyen” a tiszteletbeli elnök, de szerintem a megújító szándékból még nem következik, hogy kinek kell „leköszönnie”, másrészt a tiszteletbeli „őrhely”-re ne rotációval „tegyünk” arra érdemesnek nyilvánított személyt, hanem megtisztelő fölkéréssel – bármilyen tisztségben volt is az addig.S legvégül: rendeltetésbeli ellentmondásnak tartom az MVSZ-en belüli, időnként tapasztalható lobbizást. Ennek ugyanis semmi köze az anyanyelvi és a nemzeti érdekvédelemhez. Az MVSZ-nek valóban fontos föladata lehet ma a határon túli magyarság ügyének szolgálata mind a hét peremországban, s egyelőre az is elkerülhetetlennek látszik, hogy e segítségből majd (illetve máris!) „kiemelt szerep hárul az anyaországra”. Például az említett régió oktatásügyének anyanyelvűségét és az ottani nyilvános anyanyelvhasználat jogát már nem is lehet eléggé kiemelten vizsgálnunk és számon tartanunk. A világszövetség nemzeti és anyanyelvi rendeltetése azonban ma is csak átfogó lehet, és mindhárom nemzeti régió rá is szorul ügyének megfelelő gondozására. De ettől függetlenül is: a hármas, nem homogén, de egységes rendeltetés nélkül az MVSZ-re a magyarságnak nincsen szüksége.Bizakodhatunk a magyarság esélyében, hogy (többek között) egy életképes világszövetség előrevezető gondoskodásával lassulni fog további széthullásunk és anyanyelvünk elerőtlenedése a végeken és a hatalmas szórványban. Az anyaországban pedig nem hal el a nemzettörzs anyanyelvtudata.A szerző ny. egyetemi tanár (Újvidék)