Levél Babinak

Unokahúgomat Mártának anyakönyvezték, de megszokta és elvárja, hogy Babinak szólítsák, miként szólítgatták kislány korában. Tizenegy éves volt, amikor utoljára láttam, aztán felcseperedvén rendezőasszisztens lett a Magyar Televíziónál, majd kivándorolt Baltimore-ban élő, mostanság matrónakorú édesanyja után.A minap telefonon megkeresett, és a világhálóról visszaolvasta nekem a Magyar Nemzetben megjelent egyik cikkemet, egyben közölte, hogy miután ő ott egy internetes folyóiratot szerkeszt, az én írásomat abban közzéteszi. Tedd, Babi, mondtam, ha úgy gondolod. Jó lenne – folytatta -, ha nekem is volna e-mailem, akkor rendszeresen publikálhatna tőlem a mondott orgánumban, tehát nevezzem meg dollárban azt az összeget, amellyel engem ilyen „korszerű” lehetőséghez juttathat; a többit bízzam rá. Ezt élből hárítottam: vén eb már nem tanul új kunsztokat, Babikám, én maradok a mechanikus írógépem és a postai kézirat-küldözgetés mellett. Ha ez jó neked, ám legyen, ha nem, szívből sajnálom. Sajnálta. Majd mellesleg megjegyezte, hogy az ő szerzői köre és olvasói tábora liberálisokból áll, s egyáltalán: az Egyesült Államok liberális ország.Akkor annyi, de annyi egyéb megbeszélnivalónk volt, hogy erre nem reflektáltam. Teszem most: nézd, Babi, célszerű, ha megvizsgáljuk, mit jelent a liberalizmus ott és itt. Az USA egyfelől valóban annyira liberális, hogy nemcsak a melegek, hanem a Ku-Klux-Klan és az ottani neonáci csoportok is utcára vonulhatnak tüntetni – az utóbbiak olyan jelképekkel, amelyek használatát nálunk törvény tiltja -, másfelől míg nálunk nincs halálbüntetés, az USA számos államában alkalmazzák ezt a büntetési nemet, épp most olvastam egy gyermekgyilkos anya kivégzéséről. Ha az ottani, alanyi jogon törvényes fegyvertartást vesszük, nos, az európai szemmel az elborzasztó következményeket nézve túlságosan is liberális. Nagyon is liberális „kifelé”, a világökonómia iránt az amerikai gazdaságpolitika, a tőzsdespekuláció, szívesen kezdeményez úgynevezett mega-fúziókat, ámde saját szűkebb berkeikben a multik nagyon is észnél vannak, mondhatni, konzervatívok: lám, az ő érdekeikre tekintettel a trösztellenes perben igencsak szuttyongatják Bill Gatest. Egyébként az ottani tartós gazdasági konjunktúra (amely többek között arra is módot adott, hogy Bill Clinton kierőszakoljon néhány erősen szociáldemokrata színezetű reformot) idővel akár vissza is üthet: Japánból, Európából és egyebünnen csőstül ömlik a nagyobb profitra vágyó pénztőke az USA-ba, ami a gazdaság kóros túlfűtöttségéhez vezethet. Nixont, Reagant és a republikánusok nagy részét bajos lenne aggálytalanul liberálisnak tekinteni. Az értelmiség jelentős része tagadhatatlanul liberális beállítottságú, de szép számmal akadnak új hazádban kitűnő konzervatív koponyák is. (Az egyikük egy filozófus, a Magyar Nemzet állandó publicistája.)Ami a liberalizmus itteni ázsióját illeti: gondolkodóink (politikusaink) túlnyomó többségének semmi baja nincs a XIX. századi reformkorszak, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc, valamint a kiegyezés liberalizmusával, mi több, a hatalmon lévő koalíció két pártja liberális elveket (is) vall, a Fidesz meg éppenséggel a Liberális Internacionálé tagja. Nem igazán liberális az FKGP, egyáltalán nem a MIÉP, és faramuci módon liberáliskodott itt az SZDSZ meg az MSZP – gyakorlatilag. Kárhozatos működésük nem csak jogrendszerünk elkapkodott, doktríner, később számos tekintetben diszfunkcioná-lisnak bizonyuló és módosításra szoruló átszabásában mutatkozott meg, noha az ott okozott kár sem jelentéktelen. Az igazán nagy, a lakosság túlnyomó többségét megnyomorító rombolást a Milton Friedman-i neoliberális gazdaságpolitika aggálytalan helyi végigverésével, az ország javai nagyobb részének bagóért kiárusításával, egy kisebb hányadának arcátlan „lenyúlásával” vitték végbe. Ez a legnagyobb, a csak nehezen, apránként orvosolható baj. És mostanság, amikor a Tisza minden árvízi rekordot megdöntött, amikor nemzetünk tisztességes többsége adományaival is a kárvallottak segítségére siet, az ide többéves adókedvezménynyel, vámszabad területre beengedett multiknak ilyesmire egy centjük sincs. Arról nem is beszélve, hogy amely fejlett országokból idejöttek, ott nagyon is respektálták a szakszervezeteket, itt viszont számukra a szakszervezetiség vörös posztó...Egyebekről – az álbalosok médiasvihákságairól, a jelentéktelen antiszemitizmus görcsös túldimenzionálásáról – is szó eshetne itt, de elévülhetetlen bűnük a „csomag”. Javaslom, Babi, hogy a Magyar Nemzet május 4-i számából vedd át internetes revüdbe Boros Imre Jár-e babérkoszorú Bokroséknak? című publicisztikáját.Csókol Sanyi, aliasSzabó Sándor