Merre tart a hajó, és ki lesz a kapitánya?

Az 1989-es újjáalapítás óta vagyok a Magyarok Világszövetségének egyik vezetője – Dobos László Kossuth-díjas író Pozsonyból a Kárpát-medencei régió elnöke, és Csörgits József szerkesztő Vörösmartról, Eszékről a Horvátországi Országos Tanács elnöke -, elnökségitag-társaimmal a legrégibb ma is hivatalban lévő MVSZ-elnökségi tag. Csoóri Sándor mögé álltunk 1991-ben az őt elnökké választó küldöttekkel. Én ma is ott állok, s miközben döbbenten látom a zajos sürgölődést, a versenyfutást a „hatalomért”, olvasom a sajtóban az immáron öt kontinensre kiterjesztett vádaskodásokat.Az interneten a felelőtlenség hullámhosszán naponta „csevegnek” az MVSZ-ről, közzétéve becsületsértéseket is, egyszerűen mintha egy hajó legénysége, utasai abban lennének érdekeltek, hogy az elköszönő kapitányra (érdemei feledésével és elhallgatásával) minél több mocskot dobáljanak. A hajó, melyet néhány tucatnyian Csoóri Sándor irányításával ácsoltunk, évtizede immár „fluctuat nec mergitur” – hánykolódik, de el nem merül -, s mely ma milliárdos értékű saját tulajdonú székházból áll, s egy szintén milliárdos értékű bérleményből (a Magyarok Háza), amely eltartja magát, s otthont ad szervezeteinknek.És persze van egy szervezett tagságunk – itthon is több, mint bármilyen politikai párt tagsága, csakúgy, mint a Kárpát-medence országaiban – amelynek véleménye természetes, hogy megoszlik.Közhely a nemzeti erők megosztottsága. Hogyne lenne hát megosztott az MVSZ, mely minden magyarnak befogadó szervezete 55 országban. Értjük, hogy sokaknak Csoóri Sándor nem kell, és nem kell Bartók, Kodály, Németh László, Tamási Áron, Márai Sándor, Márton Áron, Wass Albert, Cs. Szabó László, Illyés Gyula öröksége. Évtizedes nyílt vitákban, az előző évtizedekben füstös kocsmákban, zárt ajtók mögött öszszehajolva szoktuk meg, hogy bizony különbözők vagyunk mi, magyarok. De hogy akik nyolc éve részesei harcainknak, most flagelláns önostorozással „erkölcsi megújulást” hirdessenek azok támogatásával, akik dollárért szavazatot vásároltak – s némelyiküket bűncselekmények elkövetésével vádolják -, számomra elképesztő. Mert most már nemcsak arról van szó, hogy rágalmakat, szitkokat szórnak a hajó kapitányára, aki május végéig a parancsnoki hídon áll, hanem verik szét a hajó rakterét (de sok politikai hajótöröttet tudtunk az 1994-es baloldali elsöprő választási győzelem után kihalászni, hogy talpra álljon, mert politikai hajótöröttként is a nemzet számára volt érték), lyukat fúrnak a hajó fenekébe, válogatás nélkül rongálják vitorlázatát, dobálják a vízbe felhalmozott ivóvíz- és élelemkészletünket. Mintha tényleg az volna itt az egyetlen kérdés, ki kerül Csoóri Sándor után a parancsnoki hídra... Széchenyi „a legnagyobb magyar” kitüntető jelzőt Kossuthtól, politikai ellenfelétől kapta. Most pedig a legnagyobb magyar címre versenytárgyalást hirdetnek, tendert írtak ki. A közvélemény majd dönt. Keserűen teszem hozzá, a közvélemény-kutatások szerint az évezred magyarja ugyan Szent István, de szomorú, hogy Kádár János több szavazatot kapott, mint Rákóczi, Petőfi, Kossuth, Hunyadi János, Zrínyi, Bethlen Gábor, Bocskai együttvéve.Ennyit a közvéleményről – melyhez apellál a világsajtóban és a világhálón „az MVSZ erkölcsi megújulását” sürgetők tábora. „Etikai kódex kell”, sürgetik többen. Ott kell ez, ahol rongyemberek vannak. Ahol a világ magyarságának bizalommal kiválasztottjai, a magyarság kapitányai, hadnagyai vannak, ott más mérce szükségeltetne. Ma az MVSZ hivatalos elnökjelöltjei már tucatnyian vannak. Május 26-án a háromszáz küldött elnököt fog választani, s akkor a céltudatos programok, a rendteremtő szándékok majd szembesülnek a valósággal. S akkor hiányozni fognak az elkótyavetyélt vitorlák, a megrongált szivattyúk. Gond akkor lehet, ha dőlni és süllyedni kezd a hajó, s nincs, aki felmásszon az árbocra, bogozza a köteleket, mert minden matróz első tisztnek képzeli magát, mert a demokrácia jogán rendetlenség van.Negyven év után a demokrácia persze hogy új remény, hogy másképpen lesz végre. De mert az igazság sohasem szavazatarány kérdése – lássuk világosan korlátainkat. Duray Miklós a Kutyaszorító óta van közfigyelemben, könyvekre rúg az őt ért sérelmek, bántások sokasága. Az önrendelkezésről írt könyve programot ad a kisebbségi sorsban. Tőkés László – őt az 1989-es advent emberének neveztem – a világon élő minden magyar reménységeként milyen vádakkal szembesült? Úgy kérdezem, mit nem mondtak róla? És Sütő Andrásról, az írófejedelemről, aki fél szeme világával fizetett évtizede Marosvásárhelyen hitéért, de aki a legtisztábban látja ma is „a nagy rontást”. Dobos Lászlóról mostanában újra híresztelik új hazugok rágalmaikat, és persze Pozsgayról, Hódiról, Chrudinákról, Pátkai Róbertről, Fónay Jenőről, Király Károlyról, Fekete Gyuláról, Püski Sándorról, Beder Tiborról is...Értsük meg: nem önkéntes jelentkezőket várunk, hanem kapitányt (maradva a hajóhasonlatnál, s emlékezve Illyés Gyula tengerészsapkájára, nevezzük meg a hajót: „Haza a magasban”), a hajóra, amely gyakorta (többnyire) idegen vizeken bolyong. Kapitánya múltat-jelent-jövőt látó államférfi lehet, közjogi méltóság kell legyen majd, aki ötödikként ott fog állni a Szent Korona mellett, s aki, ha – ne adj Isten! – úgy alakulnak a választások, s tovább csökken a kormányzati támogatás, akkor is talál kikötőt, ahol ivóvizet vehet fel. Akit segíthet a politikai tapasztalat, a menedzseri érzék, a hivatalnoki szorgalom – de ő lesz „őfelsége kapitánya”.A Magyarok Világszövetsége Trianon következményeként elsősorban mindig el kell lásson alapszabályokban csak körvonalakban rögzíthető küldetést. És ha a szabályozatlanság, egy eltérő közelítés a választások patikamérlegén vádirattá keményedhet, amiről cikkezhet a világsajtó, csemegézhet a pletykaéhes társaság, akkor az egész ügy fog veszélybe kerülni. Nem a Magyar Köztársaság, nem Szlovákia vagy Románia magyarjainak, hanem a világ magyarságának ügye.Sokan ismerik a „pipacsok napját”. Angliában mindenki pipacsot tűz ki a hajdani világháborús tragédiára emlékezve. Miért ne tűzhetnénk egy nemzetiszín kokárdára fekete szalagot – bárhol éljünk magyarok – minden évben a trianoni gyásznapon? Kérdezgetni fogják a brazilok, mexikóiak, csehek, franciák, miért a kokárda? És mi elmondhatjuk a tragédiát, fantomfájdalmainkat... Ez történelmi küldetés. Nemeskürty István írta meg a történetet, hogy Molnár Ferencet Coolidge amerikai elnök megkérdezte, miként vélekedik egy gazdasági ügyről, s ő gyenge nyelvtudására hivatkozva gr. Széchenyi László nagykövethez fordult: fejtsd ki a magyar álláspontot, mintha fordítanád szavaimat. Pedig a színműíró elpanaszolhatta volna, milyen a húszas évek magyar belpolitikája, a jobboldali előretörés. A patrióta Molnár és a patrióta Széchenyi összefogott.A pártpolitikában – látjuk – nem vagyunk erre képesek, de a nemzetpolitikában miért ne? Mert ez az MVSZ igazi története. Az egységes magyar nemzettest a Csoóri Sándor által mozaiknemzetnek nevezett magyarság ügye. Ha a nagyvilágban szétszórtan élő magyarjaink gondját nem látjuk, töredékes képünk lehet csak az egészről. Akik emellé a gondolat mellé álltunk, mással, kevesebbel be nem érhetjük.A szerző az MVSZ elnökségi tagja