A füredi és a római kutak

Még az „átkosban” történt, hogy egy balatonfüredi telket hirdettek meg eladásra. Leutaztunk, hogy megnézzük a telket. A telek felső részéről a Balcsi egyik csücske látszott, és ami a fő, egy vízesésekkel tűzdelt kis csermely is ott csörgedezett a telek alsó végén, amely kádacskákat formált a vízesések alatt, csodálatos fürdési lehetőséget kínálva. A gyermekek rögtön pancsolni is kezdtek benne, sőt ittak is a jéghideg vízből. A kis patak miatt végleg úgy döntöttünk: megvesszük a telket.Mi is a hajdani, paradicsomi kert megteremtését tűztük ki célul. Fásítottunk, vetettünk, kapáltunk és a patakocskából nyert vízzel öntöztük a gyenge facsemetéket a rekkenő hőségben.Pár év múlva azonban az egyik leruccanás során nem hallottuk a víz csacsogását. Azt gondoltuk, talán az aszályos időszak miatt kiszáradt a kis patakocskánk, de a víz később sem akart visszatérni. A helybeliektől megtudtuk, hogy a vízművek lezárta a vizünket, s ezzel oldották meg Füred egy részének vezetékes vízszolgáltatását. Talán a helyi lakosok tiltakozása miatt: két utcai kutat állítottak fel, egyet a Barlang borozó mellett, egyet pedig a Lóczy-barlang előtt. A telektulajdonosok ezután az utcai kutakból hordták a vizet a kipusztulás szélére jutott fáik öntözéséhez. Néhányan a saját telkeiken kutakat fúrattak, ám az aszályos nyarakon azok többsége gyakran kiszáradt, így továbbra is az utcai kutak jelentették ott az életet.Egy nap azonban a Barlang borozó mellett lévő kút eltűnt. A megmaradt egyetlen kutat azonban tovább használták a turisták is, bár egyre többet kellett várakozniuk. A kút előtti kis pocsolyából a madaraknak is bőven jutott a vízből.Egy kiküldetés során Rómába utaztam. A hétvégeken szabadon csatangoltam az Örök Város zegzugos utcáin, múzeumaiban. A legnagyobb élményt azonban nem a Vatikán és a számtalan műemlék jelentette, hanem a római kutak. A világhírű Trevi-kút csodálatos műemlékegyüttesét, a Piazza Navona furcsa, vizet köpő figuráit és a Liszt által oly kifejezően zenébe foglalt Villa D’Este édesen éneklő szökőkútjait míg élek, nem felejtem el. A római utcákon és tereken szinte mindenütt lehetett találni egy-egy utcai kutat, amelyből bő sugárban, elzárhatatlanul folyt a friss, hideg víz a helyi polgárok és turisták nem kis örömére, hiszen Rómát évente több millió turista és zarándok látogatja.Rómából hazafelé kis kerülővel útba ejtettem füredi telkemet. A Lóczy-barlang előtti egyetlen kút ott árválkodott megcsonkítva, fogantyú nélkül. Hamarosan egy polgár érkezett a kúthoz, vasrúdját beillesztette a hiányzó kar helyére, és máris csobogott az éltető nedű, amelyből nekem is jutott. Tőle megtudtam, hogy a fogantyút az önkormányzat távolította el, merthogy mindenféle jöttment, sőt még a turisták is használni merték a kutat. Azután többször is voltam a telken. Mindenki, aki a kúthoz indult, egy nagy szeget (innovatív nép vagyunk), csavarhúzót vagy egyéb rudat vitt magával, és ezzel vizet fakaszthatott. A műszaki érzékkel megáldott turisták még faágakat is használtak a kút csapjának kinyitásához.A minap ismét a telek felé vettem az utam. A Lóczy-barlangnál kerestem a csonka kutat, de csak a hűlt helyét találtam. Még a helyét is felszórták hófehér murvával, s talán sóval is. Megszűnt ezzel az utolsó vízszerzési lehetősége is az idevánszorgó turistáknak és boldogtalan telektulajdonosoknak, s még a környék madarainak is. Lehet, hogy ez az ötlet kiagyalójának jelentős bevételt hozott, hisz a roncskútért is kaphatott néhány forintot, nem is beszélve a „jelentős” vízdíj-megtakarításról, amiből szintén részesülhetett. A serpenyő másik felét most ne nézzük, hogy Füred bevételeinek legnagyobb részét az ideutazó turisták hozzák, és azt se, hogy egy-egy csoport többet költ itt el naponta, mint a kút egész évi vízdíja. A telektulajdonosok fúrassanak csak saját kutakat, legfeljebb majd arra is kitalálunk egy jókora helyi adót – így gondolkodhatnak a kút gyilkosai. Később megtudtam, hogy Balatonfüred minden utcai kútját leszerelték...A napokban ismét meglátogattam a telket. Csodálkozva álltam meg az Öreghegyi út egyik háza előtt. Az aszfalt közepéből egy kis csermely szökött elő, végignedvesítve a poros aszfaltot. A huncut kis forrás mintha nevetett volna azon a hiábavaló emberi erőfeszítésen, amely megpróbálta őt föld alatti börtönbe zárni. Ráismertem: a mi eltérített, meggyalázott, lezárt kéki forrásunk így vett elégtételt az addigi sérelmeiért.