Politikailag korrekt?

Az az igazság, egy kissé ingerült vagyok, dühös magamra, hogy vállaltam: írok e gyűjteményről valamit.Mi a fenét lehet ehhez ma hozzáfűzni? Tíz éve ámulok és bámulok egyfolytában, idézem magam is a szerzőit, hitetlenkedve újra meg újra. Állítom eléjük a tükröt, hátha elrémülnek egyszer, amint megpillantják benne a saját ábrázatukat.Kérdezem őket időnként: tényleg komolyan gondolják-e, amit papírra vetettek? És nem restelkednek-e legalább néha a gondolataik, indulataik, szavaik és mondataik miatt?De nem. Nyoma sincs a szövegeikben az önvizsgálatra, a belátásra való hajlamnak. És persze a szégyenérzetnek sem. Igaz, ha az előbbinek nincs nyoma, hogy is lehetne az utóbbinak?Nem volt már 1990-ben sem, kevéssel a szabad választások után, amikor e politikai kultúra termékeinek első hulláma elárasztotta a nyilvánosságot. És a magamfajta megveszekedett kritikai racionalisták, konzervatív–liberális párbeszédhívők, együttműködést keresők, a türelem, a méltányosság kultúrájának elkötelezettjei nem akartak hinni a fülüknek és a szemüknek, és hangot adtak őszinte megrendülésüknek. Mert az a morális, szellemi és stiláris lealacsonyodás, amelynek bizonyságaival találkoztak ellenfeleikké vált egykori barátaik és korábbi műveik, szellemi és morális tartásuk okán távolról legalábbis tisztelt értelmiségiek írásaiban, nos, az egész egyszerűen hihetetlennek tetszett nekik.Nagy kár, hogy azokban az években nem készültek ilyen gyűjtemények. Érdemes lett volna legalább évente egyet kiadni.E baloldali politikai életérzés, világkép és vitakultúra élharcosainak köre természetesen némiképp változott azóta.Némelyek meghaltak, vagy visszavonultak a frontvonalból. Másrészt viszont folyamatosan érkezett és érkezik az utánpótlás. Derék fiatalok, akik – ha létezik még ebben a magyar szellemi és politikai életben közös norma – a méltatlan elődök igazán méltó utódai. Úgy pattannak elő, olyan tökéletes gondolati, indulati és gyűlöleti fegyverzetbe öltözötten, hogy azt kell gondolnunk, az anyatejjel szopták magukba e szellemet. Vagyis éppen a lényeg nem változott.Aki kitartóan olvassa ezt a publicisztikai irodalmat, ismeri a szerzőket, mint a rossz pénzt. Ismeri a reflexeiket, kedves rögeszméiket, nyelvi fordulataikat. Szövegeik olvastán ritkán érheti ma már meglepetés.Egyszóval minek ehhez a teljesítményhez kommentár?A szövegek magukért beszélnek. Ez van. Ezt kell(?) szeretni. Így gondolkodik, így érez és így beszél a mi létező baloldalunk. Vagy legalábbis a mi létező, harcos baloldali liberális értelmiségünk színe-virága. Akik magukat szenvedélyesen és rendületlenül mértékadónak képzelik. Ma is, csakúgy, mint tíz évvel ezelőtt.Az európaiság, a demokrácia, a liberalizmus, a tolerancia, a szociális érzékenység, a gondolati mélység, a nyelvi és stiláris szellemesség mértékadóinak. E nemes erények, minőségek és jellemzők kifejezőinek és őrzőinek.Így tessék tehát olvasni őket, szegényeket.