Mezőgazdaságunk esélye az új évezredben

Az elmúlt hetekben több új agrárkoncepció is nagy nyilvánosságot kapott a sajtóban. Mindezek közös jellemzője, hogy többé-kevésbé burkoltan, ügyes csomagolásban a jelenlegi agrárpolitika feladását szorgalmazzák, és valamiféle balról értelmezett konszenzuson, vagy még inkább egy teljes fordulaton alapuló új agrárpolitikát kívánnak „kikényszeríteni.” (Nagy Tamás szóhasználata.) Különös figyelmet érdemel az a teljes magyar agráriumot megjeleníteni kívánó agrárelképzelés, amely Zöld Szalag néven egy tőkeerős szerveződés zajos médiakampányával zúdul a társadalomra. Ezen elképzelés ugyanis olyan meghatározó elemeket is tartalmaz, amelyeket a szakma már 1997-ben, nagy többséggel utasított el. Jól látható, hogy mindez nem csak politikai kérdés, és hogy alapvető agronómiai szempontok is ellentmondanak a kimesterkedett szövegeknek.Az optimális agrárszerkezet Magyarországon már több száz éve, mindenféle tudományos ráhatás nélkül, mondhatni magától kialakult. Ez pedig a vegyes birtokméret és a sokszínű gazdaságszerkezet. Ennek eredményeként évszázadokon át, a meglepően magas korszinten gazdálkodó nagyüzemek mellett a középbirtokok, valamint a nagy önállósággal bíró paraszti gazdaságok sokasága rugalmas, önfejlesztő agrárgazdaságot eredményezett. Azok a természeti és egyéb körülmények, amelyek e szerkezetet mintegy determinálták, ma ugyanúgy megvannak, mint ahogy megvoltak az elmúlt ötven év során is. Az úgynevezett szocialista nagyüzemi gazdálkodás teljeskörűvé tétele viszont gyakorlatilag eltüntetett egy termelői réteget, és helyidegen gazdasági szerkezetet erőltetett az ország területének számos mikrokörzetére. Ezen egyszínűség piaci kiszolgáltatottságot eredményezett, és az agrárgazdaság fejlődése pedig szinte kizárólag az adaptáción alapult.Nem véletlen, hogy a rendszerváltozás után, a megideologizált gazdasági struktúra kényszerének megszűntével minden, az ország jövőjéről reálisan gondolkodó erő a vegyes üzemszerkezet, a kor követelményeinek megfelelő formájú, újbóli visszaalakítását szorgalmazta. Viszont lényeges különbségek mutatkoztak a megvalósítási és működtetési programokban. A Kádár-korszakkal jogfolytonosságot, és a haladó hagyományok tekintetében eszmei folytonosságot (lásd MSZP alakuló nyilatkozata 1989. október 7-én!) vállaló baloldal elképzelése – valamint az 1994–98 közötti gyakorlata – szerint a kis és közepes gazdaságok lényegében a nagyüzemek tevékenységébe integráltan működnének, egy, a külföld számára nyitottabb agrárgazdaságban. Ezzel szemben a rendszerváltó új jobboldali (jobbközép stb.) pártok az önálló, a gazdálkodásuk feltételeit szövetkezéssel megteremtő családi gazdaságok, valamint a közepes és nagy üzemek egymásmelletti létezésével képzelték el az agrárjövőt. Az alapelvekben kimutatható lényegi eltérések a bármiféle értelmes konszenzus lehetőségét azóta is erősen megkérdőjelezik.Napjainkra a korszerű üzemszerkezet visszaalakításának egyik része már többé-kevésbé sikerült is. A korábbi szocialista nagyüzemek egy részének többszöri átalakulása után – a híresztelések ellenére – megerősödni látszik az új nagy- és középbirtokok sora, és némelyikben már ma is meglepően magas színvonalú és korszerű gazdálkodás folyik! Talán mindezt megkönnyítette a termelőeszközök nagy részének további birtoklása, a jelentős állami támogatások ügyes kihasználása, valamint a külföldi tőke – a vélelmezettnél sokkal nagyobb arányú – beáramlása is.A másik oldalon, a családi tulajdonon alapuló paraszti gazdaságok újrateremtésénél viszont még nagyon a dolgok elejénél tartunk. Nem tagadható, ez a nehezebb feladat. Hiszen itt a semmiből kellett volna az új és korszerű árutermelő kisgazdaságok sorát létrehozni. Hiszen a potenciális termelőknek szinte mindene megsemmisült a történelem viharában, és a termőföldön, az elszántságon és a kissé megkopott, vagy eleve hiányos szaktudáson kívül szinte semmi se állt rendelkezésükre. Legkevésbé a tőke. De hiányzik a megfelelő háttér is, például az erős termelői segítő- és organizálószervezetek, a megfelelő jogi, közgazdasági feltételek, és legjobban a társadalom kiállása és segítése.A magyar társadalom egyszerűen nincs igazán képben a mezőgazdaság valós helyzetéről, a fejlődés irányainak szükségszerűségeiről és feladatairól. Következésképpen ítéletei a túlhaladott múlt megszépített féligazságain alapulnak. Szögezzük le végre, a családi gazdaság is lehet korszerű, lehet eredményes. A maga helyén és módján, a nagy- és a középüzemekkel együtt. (De nem nekik alárendelve, kiszolgáltatva, ha úgy tetszik, a nagyüzemek által „integrálva”!) Meghatározó része, egyik fontos pillére lehet a korszerű agrárgazdaságnak. A magyarországi családi gazdaságok ilyenné tehetők. Van erre példa, szerte a világban. Ott a családi gazdaságok az önálló egzisztencia révén a nemzeti kultúra, az identitás hordozói, s az önálló polgári gondolkodás letéteményesei is. Ezért az önálló családi gazdaságok koncepciójának feladása a deklarált politikai alapelvek, a magyar polgárosodás elveinek feladását is jelentené.Van azonban a kérdésnek egy másik oldala is. A világ agrárgazdasága nagy változások előtt áll. Az agrár-paradigmaváltás elkerülhetetlen, mert a profitcentrikus termelés csődbe jutott, és ezért az eddigi üzemihatékonyság-szemlélet helyett egy egészen új, a társadalom egészének érdekeit szem előtt tartó megközelítés lesz meghatározó. Az is látható, hogy mindebben speciális adottságaik és lehetőségeik révén döntő szerepük lesz a családi gazdaságoknak. Országunk alapvető érdeke, hogy további lépéseinknél ezt mindjobban figyelembe vegyük.Nem „fordulatra van szükség” tehát az agrárpolitikában, hanem a rendszerváltás tényéből következő alapelvek sokkal bátrabb felvállalására és következetesebb megvalósítására. Az agráresélyek bármilyen megvitatásánál célszerű ebből kiindulni.