A leplezetlen egyoldalúság gyümölcse

A Magyar Nemzet szombati, március 31-i számában a Tallózó rovat részletesen ismerteti a Beringske Tigende című dán lap igencsak barátságtalan cikkét, amely Orbán Viktor miniszterelnökről szól Magyarország királya címmel. Mint a szemléző összefoglalás írja, „A tudósító (...) Granasztói György professzort is idézi, aki elmondja, hogy Orbán a társadalom fölé emelte magát, hogy mindent az ellenőrzése alatt tarthasson, ami nem kellemes, de nagy felelősségtudatot igényel.”Ezzel kapcsolatban szeretném leszögezni a következőket. Önmagában a szerény mondat, amely a nevemhez kapcsolódik, nem különösebben sértő az országra vagy éppen a miniszterelnökre nézve. Jóllehet ilyesmit nem mondtam, ha csak annyi lenne, mint amennyi a Magyar Nemzetben szerepel, felesleges lenne érte tollat fogni... Sajnos azonban a helyzet rám nézve rosszabb. Az eredeti szövegben az alábbi részlet érint személyesen, s két nekem tulajdonított mondat is szerepel benne. Íme a részlet:„Ebben a világban Orbán Viktor elérte, hogy a politikai színpadot egyre jobban uralja” – mondja Granasztói György professzor, aki korábban országa EU-nagykövete volt. „A társadalom fölé emelte magát, nem úgy, mint egy diktátor, hanem hogy mindent az ellenőrzése alatt tarthasson. Ez nem kellemes. Ez nagy felelősségtudatot igényel.” Granasztói professzor szerint a magyar pártok identitáshiányban szenvednek. „A szocialista párt Thatcher-politikát folytatott, a Fidesz pedig átvett egy sor baloldali elvet. A jövőkép ilyen hiányában az egyetlen, amit a politikai harcban fel lehet használni, az a személyes támadás”. Dánia messze van. Hagyni kellene az egészet. Mégsem teszem.Az újságíróval, aki egy hölgy kíséretében jelent meg, bő óra hosszat beszélgettünk egy eszpresszóban. Magnót nem használt, időnként, de nem folyamatosan, buzgón jegyzetelt. A hangulat végig mosolygós volt, jóllehet a vége felé az volt a benyomásom, hogy kérdései az első percekben feltettekhez képest már leplezetlen egyoldalúságot és agresszivitást tükröztek. Hogy szó szerint miket mondtam, természetesen nem tudom. Mivel azonban a két idézett mondat tartalmával kapcsolatban régóta kialakult véleményem van, azt nyugodtan állíthatom, hogy efféle csacsiságokról részemről szó sem lehetett. A helyreigazítás kétségtelen szándéka mellett azonban szeretném megosztani e sorok olvasójával az élményemet is. Megint egyszer látom, hogyan készül fából a vaskarika. Pontosabban – mivel egy királyságban, így Dániában is mindig kell hogy legyenek antiroyalisták – a vaskorona.Legyen szabad tehát legalább itt, a Magyar Nemzet hasábjain röviden összegezve kifejteni, hogy miről próbáltam szót érteni Michael Kuttner úrral.Az elején azt kérdezte, miért van a hatalmas indulat és gyűlölködés a magyar politikai élet fő szereplői, a jobb- és baloldal között. Hosszabb okfejtésemben azt próbáltam meg kifejteni válaszul, hogy szerintem Magyarországon nem működik a jobboldal-baloldal megkülönböztetés, a nyugati minták és a zsargon erőltetése itt, nálunk értelmetlen. Legfeljebb a szélsőjobb és a szélsőbal vonatkozásában van realitása a párhuzamoknak. A helyzet az, mondtam, hogy az 1950-es évektől kezdve túlsúlyban volt itt minden, amit baloldalinak neveztek, a szó és a tartalom is az emberek jelentős részének szemében leértékelődött, kiürült. A társadalom más részében mégis volt és van még ma is valamilyen ragaszkodás. Nem a baloldalhoz, hanem a Kádár-korszakhoz, a múlthoz, hiszen akkor teljes foglalkoztatás volt, a bérnek kevés köze volt a munkához, létezett egy igencsak összetett és sajátos biztonságérzet is stb. Ezért Magyarországon az ellentét nem annyira ideológiákkal, mint inkább ezzel kapcsolatos. A szemben állók közül az egyik tábor folytatásként éli meg az 1989–90-ben történteket, ennek jegyében teszi fel kérdéseit, a másik ellenben szakításnak, és 1956-ot tekinti a fő referenciának. Az úgynevezett „baloldal” keresi önmagát, programja eklektikus. Például 1994-es győzelmét követően olyan újliberális szellemiséget tükröző gazdasági programot hajtott végre, amely midennek mondható, csak nem baloldalinak. A most hatalmon lévő koalíció ellenben határozottabb és céltudatosabb, úgynevezett jobboldaliságára rácáfolva jó néhány tőle el nem várható szociálpolitikai intézkedést hajt végre az oktatásügyön, a nyugdíjrendszeren át a sokat szidott egészségügyig. Minthogy a programok szintjén nehéz tehát a konfrontáció, kétségtelen, hogy a másodlagos és irracionális részletekből táplálkozó viták nagy feszültséget okoznak. Azért itt pisztollyal nem lövöldöztek, kötelet sem mutogattak egymásnak a képviselők a parlamentben, nem is pofozkodtak, ellentétben más európai parlamentekkel. Sok mindent eltorzít tehát már maga a közbeszéd is. Elismerem, ez a fejtegetés is csak annyit ér, mint minden más vélemény. Lehet vitatni, csepülni, kihagyni. Na de az előbb idézett, nekem tulajdonított mondathoz alig van köze.Orbán Viktor miniszterelnököt, nem sokkal ezután olyan birkózóhoz hasonlítottam a magyar politikai életben, akin az ellenfelek nem tudnak fogást találni. Gyakorlatilag az egész politikai mezőny fölé emelkedett. Arra emlékszem, hogy ennek a hasonlatnak megpróbáltam körbejárni az értelmét. A nekem tulajdonított mondatból arra következtetek, valószínű, hogy egyebek között kiemeltem, ez nem diktatúrát, ellenben komoly felelősségtudatot jelent. A gondolat lényegét mégis sikerült eltorzítani és arra rímeltetni, amelyet az utánam következő megkérdezettek már negatív értelemben fejtegettek tovább. Ez sem felel meg tehát annak, amit a dán lap a számba adott.Ennyit az élményemről. Arról, hogy tanúja voltam, miként készül a semmi. Az ár cserében az, hogy bele vagyok keverbe. Mielőtt további banális mondatokba bonyolódnék, szeretnék még egy megjegyzést tenni.Az efféle írásokban igenis mindig sok igazság van. De nem ott, ahol feltételezzük. Nem Orbán Viktorról van itt szó. Az újságíróról árulkodik. Famtomjairól álmodozik a szerző és baráti köre, cikkének fő mondanivalója már az utazása előtt készen állhatott. A dán politikai élet drámáit vetíti elénk. Ezért azután sok minden kifordítva jelenik meg benne. Szándékait tekintve a jó magyar mondás is fordítva illik rá: menyemnek szólok, lányom is értsen belőle.