Kitörési pontok a közgyógyellátásban

Ha ma valaki az egészségügyről beszél, első mondata az, hogy forráshiányos. Magyarán, kevés pénzből csak ilyen egészségügyet lehet csinálni. Azon már csak kevesen gondolkodnak el, hogy a forráshiány többet is jelent, nem csak pénzt, nem csak anyagiakat. Jelenti az ambíció hiányát, a szervezetlenséget, a tudatlanságot, tehát az egészségügyben lévő humán vagyon működésének elégtelenségét is. Szerintem a jó orvos, a jó nővér egyszerre egy kicsit pap, egy kicsit pszichológus, egy kicsit tanító, de mindenképpen olyan ember, akinek az emberről való tudása, érzelmei, egyáltalán, a megjelenése bizalmat kelt a betegben. A jó orvos, a jó nővér jó ember. Az egészségügyben nagyon jó emberekre van szükség. De vajon az egészségügy mai viszonyai ezt hívják elő az orvosokból, nővérekből?Amíg van egészség, addig természetes, aztán ha már végképp nincsen, akkor – majdnem mindig megkésve – irány a „szerviz”, elvánszorgunk az orvoshoz, hogy hozzon rendbe bennünket. Ha szerencsénk van, jó orvos kezébe kerülünk. Ha nincs túl késő, rövidebb-hosszabb idő alatt meggyógyulunk, de az esetből általában ilyenkor sem tanulunk semmit. Miért van ez így? Mi a teendőnk, hogy pozitív változás induljon el? Mit tehet az egészségügy és annak főszereplői, az orvosok, az ápolók? Mire késztetnek, mire motiválnak ma az egészségügyben lévő viszonyok? Mire fókuszál ma az egészségügy?A modell alkotóelemeiMi Veresegyházon az 1990-es évek közepén kezdtünk el ezekről a kérdésekről gondolkodni. Arra jutottunk, hogy a fennálló viszonyokról panaszkodni nemcsak nem érdemes, hanem egyenesen bűn, mert a panaszkodás, még ha jogos is, leszerel és energiát rabol. Inkább alkotó módon kell gondolkodni azon, hogy a lehetőségeinket figyelembe véve, a létező feltételeket kihasználva, azokat alakítva, hogyan lehet jobban tenni a dolgunkat. A legnagyobb gondot jómagam az egyes emberek egészségükhöz és az ellátórendszerhez való paszszív viszonyában tapasztaltam. Hogyan lehetne egy olyan kezdeményezésbe fogni, amely modellszinten bizonyítja, kirántható az egészségügy zavaros helyzetéből, s egyben perspektívát ad a jövőre nézve? Egy érzékeny, felkészült és kockázatvállalásra kész fiatal orvos, az azóta tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Mesterházi József vezetésével szakemberek kis csoportjával kezdődött el egy hároméves elemző és tervező folyamat: hogyan lehet a meglévő források felhasználásával hatékonyabb, emberközelibb, gyógyító, betegségmegelőző és egészségfejlesztő munkát végezni. A szellemi alapozó munka fontos része volt a térségben élő emberek életviszonyainak és egészség-magatartásának megismerése is. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy a modellkísérlet három lényeges dolgot megvalósított: kivívta a betegek elismerését és elégedettségét, ösztönzően hat az ott dolgozók munkájára és ambícióira, a nappali kórház működtetésére megkapta az engedélyt.A modell működését a kapitáción alapuló finanszírozás teszi lehetővé, azaz a térség lakosságának egészségügyi ellátására szánt fedezet felhasználására való jogosultság. A társadalombiztosítás rendelkezésünkre bocsátotta azt a költségvetési hányadot, amely az általunk szervezett modell igénybevevőire jut, és mi abból – az egészségügy normatíváit betartva – önállóan gazdálkodunk. Ahhoz, hogy felelősen gazdálkodhassunk, feltétlenül fontos, hogy a törvények betartásának kötelezettsége mellett önállóan menedzseljük a térség egészségügyi folyamatait.Hogyan lehet olcsóbban és mégis jobban gyógyítani? Első feltétel természetesen az orvosok és a szakemberek felkészültsége, a gyógyító tudás minősége. Olyan szakorvosokat kellett megnyernünk, akik megértették az ügy fontosságát, elfogadták modellünket, és szakmailag komoly tudással bírtak, akik tehát megfeleltek az indító gondolatnak: jó emberek mindenekelőtt. E tudásvagyon birtokában a lehető legpontosabb tényfelmérő képességre volt szükségünk. Végül be kellett azonosítani a feltétlenül szükséges terápiákat. Ahhoz, hogy e három feltétel kialakuljon, sőt fejlődjön, a Misszióban dolgozóknak egy képzési folyamatban kell élniük. Folyamatos konzílium, szoros együttműködés a titok, ami hazánkban oly ritka és oly áhított cél minden területen. Ez az intézmény, az esetmenedzsment-rendszer a Misszió lelke. Az esetkezelés folyamatában a háziorvosok és a szakorvosok megbeszélik – a betegutakra vonatkozó összes adat birtokában elemzik – az eseteket. Folyamatosan csiszolják a szakmai együttműködés színvonalát, hiszen a jó orvos is holtáig tanul. Tanul és társul, mert ha valahol igaz, hogy nincs befejezett tudás, az az orvoslás. Ha valamiben nem lehet együttműködés nélkül elképzelni az eredményes munkát, az a gyógyítás folyamata.Hatékonyság és egyetértésAz esetkezelés rendszerét gátolja a feudális alá-fölé rendeltség rossz egészségügyi tradíciója, az egymásra figyelő kollegalitás viszont jelentősen javíthatja a munka hatékonyságát. Azt tapasztaltuk, hogy a puszta moralizálás helyett a következetesen és alaposan végigvitt közös esetkezelés – meghagyva a tudás előtti tekintélyt – kialakítja a kollegalitást, és ezzel oldja fel a feudális zárványokat. Az informatikai bázis teszi lehetővé a Misszió munkájának napi tervezését, a diszpécserszolgálat működését. A gyógyintézményekben az egyik legmegalázóbb a beteg emberekre nézve a fölösleges várakoztatás. Egész napok mennek el feleslegesen, szorongva, az orvosi rendelők előtt ücsörögve felőrlődnek az idegek a várakozásban. Mi időre rendeljük be a betegeket, és időt adunk az orvosnak is, hogy a beteg fogadása előtt nézze át a kórlapját, informálódjon az előzményekről. Persze ez nálunk sem megy még tökéletesen, de a lehetősége már adott, a körültekintő, folyamatot leíró és képekben rögzített információ rendelkezésre áll. Az információs kapcsolat teszi lehetővé azt is, hogy betegeinkkel a kórházba kerüléskor is foglalkozni tudjunk, hogy az eredményes gyógyításukat segítsük és felügyeljük.Minden egyes lépést forintban is látunk, az előfordulás gyakoriságában és a szolgáltatási helyek szerint. Ez teszi konstruktívvá az esetkezelő csapat munkáját, ez adja az összehasonlítások, a szükséges tipizálások alapját, ez teszi lehetővé a tendenciák megjóslását, a folyamatok alakulásának követését. A speciális finanszírozási rendszer miatt a megtakarítás, a rentabilitás érdekében a Misszió abban is érdekelt, hogy csak valóságos adatok kerüljenek az adattárba, hogy csak a ténylegesen elvégzett vizsgálat és terápia kerüljön dokumentálásra. Ha egy bizonyos időben egy bizonyos fajta új, drága gyógyszer indokolatlanul sűrűbben íródik fel, azonnal tudjuk, hogy „megszállták a környéket” az orvoslátogatók, a gyógyszergyárak követei. Ez a tendencia azért probléma, mert sokszor üveggyöngyért cserébe a köz károsul. Az igazságosság és a hatékonyság itt a kérdés, mert igaz, hogy néhány új és drága gyógyszer hatásosabb, mint a korábbiak, esetleg kevesebb mellékhatással, kockázattal jár alkalmazásuk, de nem minden új termék jelent valódi terápiás újdonságot a gyógyításban. A források szűkössége miatt az egészségügy a drágább és legújabb gyógyszereket nem tudja mindenkinek biztosítani, mert akkor széles betegrétegek maradnának ellátatlanul. Ha az orvosok a szükséges gondossággal írják fel a medicinákat, és kerülik a felesleges párhuzamokat, akkor ugyanannyi pénzből több embert lehet hatékonyan kezelni.A Misszió és a modell teljességét jelentő nappali kórház működését az egészségügyi miniszter a napokban engedélyezte. Ettől vált emelt kompetenciaszintű egészségközponttá a Misszió. A tízágyas nappali kórház intézményünk legjelentősebb nóvuma. Sok beteget megkímél a kórházba utalástól és járástól, mert így több olyan kezelés végezhető el ezen a szinten, amelyet eddig csak a kórházakban lehetett megoldani. Vagyis itt is a betegnek könnyebb, az orvosnak egyszerűbb, az egészségbiztosításnak pedig olcsóbb megoldásban találtunk egyetértést.Emberség és empátiaKét év tapasztalatából tudjuk, hogy sérelmek nélkül is lehetséges összeegyeztetni az igazságosságot, a hatékonyságot és a betegelégedettséget: a szükséges és elégséges ellátásra kell fókuszálni. A Misszió tapasztalatai alapján természetesen nem állítom, hogy elégedett vagyok az egészségfinanszírozással, és elfogadom ezt a még mindig maradékelven alulfinanszírozott egészségpolitikát. De hiszem, a hatékony gazdálkodás és a maximális eredményességre törekvés alapot és indokot szolgálhat arra, hogy jobban megnyíljanak a források az egészségügy irányába. Azt is tudom, hogy a pénzkérdés az egyik oldal, a tényleges gyógyítási szükséglet és kultúra – a gyógyítási erkölcs – meg a másik oldal. Ez utóbbin is van jócskán javítanivaló. Önmagától a több pénztől nagyon kevés dolog változik meg. Kell az ambíció, a kölcsönös figyelem, az együttműködési kultúra, a megértés. Az emberségünk, tudásunk, együttműködési készségünk, empátiánk javulása nélkül semmiben nem jutunk előbbre.