Macedónia és a magyar státustörvény

Szkopje és Budapest között kisebb a távolság, mint Budapest és Brüsszel között. Az alábbi fejtegetésben a macedón probléma és a földrajzi távolságok jelképek, amelyeknek az a szerepük, hogy megvilágítsanak egy szempontot. Mi a jelentősége a törvénynek itt és most, a környezetünkben zajló folyamatok közepette?A szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény azon válaszok egyike, amelyeket az 1990-es nagy fordulat után ad a magyar társadalom sorskérdéseinkre. Ezek a kérdések a modern magyar nemzet építésével kapcsolatosak. Az oktatás, az egészségügyi és nyugdíjreformok ugyanúgy a friss válaszok közé tartoznak, mint a munkanélküliség jelentős, igaz, még egyenetlen csökkenése, a család védelmében hozott intézkedések vagy a magyar vállalkozói kört, az innovációt és a tudományos kutatást segítő Széchenyi-terv. A nemzetépítés gyakorlati tettei közé tartozik továbbá mindaz, amit a millenniumi ünnepségek körüli hatalmas társadalmi mozgások jelentenek, csakúgy, mint az a folyamat, amely az euroatlanti integráció jegyében zajlik. Állam és társadalom újfajta kapcsolódásai bontakoznak ki előttünk, egyre lendületesebben.Vannak, akik idegenkednek a sorskérdés kifejezéstől, mert fellengzősnek tartják, és nacionalista túlfűtöttséget gyanítanak mögötte. Igazuk is van annyiban, hogy a világ, a mi politikai világunk is a józan, gyakorlatias, kiegyenlített és kompromisszumokon alapuló, minél szélesebb egyetértéssel találkozó megoldásokat részesíti előnybe. Legyen szabad megvilágítani, hogy mégis, legalább olykor-olykor miért indokolt a sorskérdés kifejezés használata.A Kádár-rendszer bukásával drámaian gyors változások következtek be, jórészt éppen azért, mert az a rend képtelen volt választ adni a kérdések többségére, és azért is, mert válasz és kellő tudás, sőt erkölcsi elkötelezettség hiányában egyszerűen elhallgatta a problémákat. Képtelen volt egy nagy és általános, régóta húzódó válság kezelésére. Újból és újból ki kell mondani, hogy a nemzetünk mint legtágabb, társadalomformáló közösségünk számára a végzetes szakadás folyamatai nem 1990-ben kezdődtek. Még csak nem is mindig ezt követően, a kilencvenes években gyorsultak fel a társadalmi szakadás ma olykor kifejezetten fojtogatónak érzett gondjai. Sokkal inkább jellemző az, hogy csak a nagy fordulat után váltak igazán láthatóvá és széles körben érthetővé a töredezettség, a szakadás veszélyei és mélységei.A kérdések azért lettek tehát sorskérdéssé, mert a politika hosszú időn keresztül nem vett róluk tudomást. Emiatt, az elmaradt cselekvés következtében, a hétköznapi létet egyre gyakrabban fenyegették sorsot alakító válságok. Csupán emlékeztetőül: a családépítés akadályai, a népességfogyás, az anyagias individualizmus tragikus erkölcsi-lelki következményei, csakúgy, mint a határon túli magyarság sorsa, döntően az ellenzéki értelmiség egy részének köszönhetően, amint lehetett, már a hatvanas-hetvenes évek óta megfogalmazódtak, a felszínre került vitatémák közé tartoztak. A magyarság határokon átívelő kulturális egységével kapcsolatban elég Illyés Gyula híres Hajszálgyökerek című írására hivatkozni. A hatalom akkori birtokosaiban azonban a felvetések alig-alig vezettek politikai akarathoz, még kevésbé döntésekhez. Jelentős eseménynek lehetett tekinteni, hogy egyáltalán eltűrték a kinyomtatásukat.A státustörvényt tehát azok közé a nagy jelentőségű válaszok közé sorolhatjuk, amelyeket most, egy adott történelmi pillanatban a magyar döntéshozó politikai elit túlnyomó többsége a magyar nemzet kulturális egységének megőrzéséért ad egyik régóta napirenden lévő, de a törvénykezés szintjén megválaszolatlan sorskérdésünkre. Óriási bel- és külpolitikai jelentősége van egyébként annak, hogy a törvényt 92 százalékos többséggel fogadták el, s hogy egymással élesen szemben álló pártok képviselői is megszavazták.A törvény szövegéből kiderül, de már a tervezete körül zajló viták során is tisztázódott, hogy a magyarságot a helyben maradásra szándékozik ösztönözni. Nem tartalmaz hátrányos megkülönböztetést más országok állampolgáraival szemben, hiszen Magyarországon korlátozott időtartamra igénybe vehető előnyöket kínál. Itthon egyrészt törvényes keretek közé emel jó néhány olyan, a gyakorlatban már létező megoldást (munkavállalás, tanulás), amelyet eddig „vad”, részben szabályozott vagy félhivatalos formában alkalmaztak. Most, végre első ízben átfogó törvényes rendezés keretei közé kerül a megszámlálhatatlanul sok egyéni kezdeményezés, segély, támogatás, egyéb, a nemzet kulturális egybentartását szorgalmazó cselekedet, amely – mondhatni – megrendítő erővel és kitartással bontakozott ki a nyolcvanas évektől kezdve. Megítélésem szerint a törvénynek a nemzeti szolidaritás formálásában is nagy szerepe van, hiszen a törvény alkalmazásával járó költségeket az itthoni adófizetők pénzéből kell fedezni, s ez megfelel a közvélemény többségi akaratának. Mindez azonban már számos módon méltatásra került az utóbbi időkben.A továbbiakban szeretnék azonban kitérni arra, milyen összefüggéseket lehet mérlegelni a nemzetközi kapcsolatok alakulásában, persze a teljesség igénye nélkül. Itt válik egyébként jelképpé a mai Macedónia sorsa, méghozzá több vonatkozásban is. Függetlenül attól, hogy a szomszédainknál, elsősorban Romániában keletkezett feszültség csillapodni látszik, fel kell tenni a kérdést, mit jelenít meg, hogyan helyezkedik el a státustörvény, ha a közép- és hosszú távú változásokat szándékozunk mérlegelni a nemzetközi kapcsolatokban.A távlatokra vonatkozó mérlegelés középpontjába azonban ebben az esetben már nem a nekünk annyira fontos kedvezménytörvényünk kerül, hanem az a kicsi és mocskos háború, amely az előző balkáni háborúk folytatásaként a nemzetközi bűnözésbe is bekapcsolódó albán gerillacsoportok és a reménytelenül gyenge, új macedón állam között zajlik. Miközben itthon és a szomszédunkban, okkal, ok nélkül a törvény finomságainak értelmezése körül zajlik a töprengés, ott, a Budapesttől 625 kilométeres távolságra lévő Szkopjénél, azaz éppen akkora távolságra, mint tőlünk Bukarest, a nemzetiségi konfliktusok legrémisztőbb változata zajlik. Az európai biztonság igazi problémája ma éppenséggel az, leszerelhető-e békésen ez a válság, avagy felmerül egy olyan nemzetközi beavatkozás rémképe, amely nem is olyan régen az Észak-atlanti Szövetség első háborújához vezetett, éppen a szomszédos Koszovóban. Macedónia és Koszovó határán valóban a legszörnyűbb nemzetiségi összecsapások zajlanak, az az állapot azonban nem hatszáz kilométerre, hanem fényévnyire van a státustörvény kapcsán érzékelhető feszültségektől.Magyarország a NATO tagja, és az európai uniós tagság küszöbén áll. Kiemelkedően jó helyzetben van, mondhatni, vezető szerepben a szomszédos országokhoz képest. Ha manapság harmada nem az ország határain túl élne, ezt a helyzetet akár kényelmesnek is lehetne mondani. Így azonban két szempontból is szorongató az átmeneti állapot. Nem mindegy, mikor leszünk az Európai Unió tagjai, és az sem mindegy, hogyan stabilizálható a helyzet a szomszédságunkban. A státustörvény eléggé ki nem domborítható jelentőségét részben ez a körülmény magyarázza. Így talán nem felesleges röviden áttekinteni, hogy milyen változások körvonalazódnak.A 2002-ben esedékes prágai NATO-csúcson várhatóan végbemegy a szövetség második hidegháború utáni bővítése. Ennek a Bush-kormányzat legalább akkora jelentőséget tulajdonít, mint a Clinton-kormányzat tulajdonított a bővítés első körének, amelynek Magyarország is részese volt. Európa jövője szempontjából azonban az új bővítésnek az előzőnél is nagyobb jelentősége lehet. Az első bővítéssel ellentétben ugyanis most alternatívaként, sőt dilemmaként vetődhet fel, hogy továbbra is csak élenjáró új demokráciák kerüljenek-e az új tagok közé, lényegében baltiak és közép-európaiak, avagy a délkelet-európai Bulgária és Románia legyen a kedvezményezett. Netán mindkét kategória. Az amerikai és az európai tagországok közvéleményében nemcsak az vetődik fel, hogy e két utóbbi ország helyzete rossz, hanem az is, hogy nem a nyugati kereszténységhez, hanem az ortodox kultúrkörbe tartoznak. Ráadásul a Fekete-tenger és az Adria irányába törekvő orosz politika sávjába esnek évszázadok óta.Magyarországnak elemi érdeke, hogy a bővítésbe ez a két ország is beletartozzék, azaz a szövetség kulturális értelemben bővüljön. Ezt indokolja a romániai magyarság érdeke, a balkáni válság csökkentésének szempontja, ideértve különösen Bulgária geopolitikai fontosságát, Románia sajátos elszigetelt helyzetét, valamint azt az ígéretet is, amit a délkelet-európai bővítés távlata később Horvátországnak és Szerbiának jelenthet. A nemzetiségi ellentétekből táplálkozó macedón válság viszont most olyan biztonsági kockázatokkal, veszélyekkel terhes, ami égetővé teszi a kérdést, hogyan alakul a déli szárnyon az európai biztonsági rendszer. A státustörvény ebben a vonatkozásban különleges megvilágítást kap. Ám nem lehet megkerülni egy másik szempont mérlegelését sem.Optimisták vagyunk, úgy számolunk: Magyarország 2004-ben már közel lehet az uniós tagsághoz. Ezt a nézetet sajnos nem mindenki osztja. Nemcsak az ír népszavazás eredménye, a nizzai csúcs, benne a bővítésre mondott nem vet árnyékot eredményeinkre. Igaz, ebben a vonatkozásban a göteborgi csúcson hazánk sok biztatást kapott, de a határozott ígéret a svéd elnökség legjobb szándékai ellenére is elmaradt, s ebben nem egyedül az írek a hibásak. A színfalak mögött a német és a francia külpolitika más-más okokból egyaránt arra törekszik, hogy Lengyelország az elsők között kerüljön felvételre a tagjelöltek közül. Ez számunkra hátrányos is lehet, mert hiába kiváló, sőt egyre jobb Magyarország teljesítménye, hiába áll hazánk gyakorlatilag készen a belépésre, ha be kell várnia a lengyeleket, időt veszíthet. Egyébként ebben a vonatkozásban aggodalomra adnak okot a csatlakozási tárgyalások fejezeteinek állásáról szállongó legújabb lengyelországi hírek is.Mindebből három következtetés adódik.1. A magyar státustörvény a modern nemzetépítést segíti elő azzal, hogy egyrészt erősíti a magyarság határainkon átívelő kulturális öntudatát, másrészt hozzásegíti a magyar közösségeket ahhoz, hogy saját országuk modern nemzetépítési folyamatában nagyobb szerepet vállalhassanak, egyben az ottani nemzeti közösségnek is alkotó részeivé váljanak. Ráadásul Magyarország ennek érdekében saját határain belül olyan kedvezményeket ad, amelyek végső soron a szomszédos ország társadalmát is gazdagítják, méghozzá többféle módon. Csak azokat irritálja tehát a magyar törvény, akik egy mára elavult nemzeteszmény jegyében nem képesek elfogadni a sokféle közösségből építkező, autonómiákon és devolúción alapuló modern nemzetállam létezését. (A problémával kapcsolatosan lásd bővebben a Nemzeti Kör felhívását – 2000. április.)2. Azzal, hogy Magyarország a helyben maradásra ösztönzi honfitársait, és a kedvezményeket kulturális öntudatuk és a közösségük építésére adja, segíti anyaországuk demokratikus átalakulását. Ez jelentős hozzájárulás térségünk stabilitásához. A státustörvény kedvezményezettjei a szomszédos országokban végbemenő integrációs folyamatok tevékeny szereplőivé válhatnak részben annak köszönhetően, amiben Magyarországon részesültek. Sőt éppen egészségesebb magyar nemzeti éntudatuk teszi lehetővé, hogy jobban megfeleljenek különleges feladatuknak a kultúrák közötti közvetítésben.3. A törvény a hatálya alá eső országok magyarsága számára megnyugtató körülményeket teremt az uniós csatlakozásunkig terjedő időszakra, aminek szintén stabilizáló hatása van. Hatályát a törvény azután sem fogja elveszíteni, de összhangba kell majd kerülnie az Európai Unió rendelkezéseivel.A törvény jelentőségét több szempontból lehet taglalni, vitatni. Magam azt emelem ki, hogy végre keretbe foglal valamit, amivel kapcsolatban nagyon sokan úgy érezzük régóta, hogy adósok vagyunk határon túl élő honfitársainknak és magunknak is. Mindezt a kedvezménytörvény korunk szellemének megfelelően, a konfliktusok csökkentésének szándékával és a saját áldozatvállalással teszi. Ezért úttörő jelentősége van Közép- és Dél-Európában. A demokratikus átmenet utáni Magyarország egyik legjobb teljesítménye.