Rossi-zű jelenség, avagy az ígéret otthona

Magyarországot adóparadicsomnak tartják külföldön, nem is akárhol, legutóbb a Világbank jelentésében szerepel ez a kétes értékű dicséret. De kinek is a paradicsoma? Nyilván annak, akinek ugyan sok adót kellene fizetnie, de itt valahogy elkerüli ezt. Elterjedt rólunk a befektetői világban, hogy a letelepülő vállalkozók itt könnyen kapnak hosszú időre adókedvezményt, sőt, akár öt-tíz évre adómentességet. Hát hogyne szeretnének bennünket, hiszen egy olyan országban jelenhetnek meg, ahol igen jól képzett, becsületes és szorgalmas a munkaerő és az egyik legolcsóbb – Ázsiát, Afrikát és Dél-Amerikát is ideértve – a világ államai közül. Itt lehet keveset fizetni a dolgozónak, ráadásul ez az ország ezeréves múltjával Európa közepén fekszik, nem tűnik banánköztársaságnak és nem is egy délszaki sziget. Tehát a jó és olcsó munkaerő és az állam jóindulata egyszerre jelenik meg. Vajon van-e különbség a jóindulat és a balgaság között? Netán olyan gazdag ez az állam, hogy nincs szüksége a bevételre?Erről homlokegyenest ellenkező benyomása lehet az itt élő polgárnak. Ő a hazájában nem adóparadicsomot lát, hanem olyan országot, amely az OECD minősítése szerint is nagymértékben túladóztatott. A polgár tehát fizeti a sok adót – abból a szerény jövedelméből, ami miatt éppen a külföldi tőke kedvel bennünket.Vannak azonban, akik maguk teremtik meg saját (adó)paradicsomi állapotukat. Amíg ugyanis a nagy nemzetközi társaságok hosszú távon előre kialakítják maguknak az adómentességet – mások esetleg kisebb alkuerővel, alacsonyabb szinten egyezkednek –, egyszerűen nem fizetik adójukat. És, hogy, hogy nem, mégsem éri utol őket a végzet vagy a végrehajtó.Kitűnő példa erre Livio Rossi úr esete, aki nem cáfolja, hogy egyik cége százmillió forinttal tartozik az APEH-nek, de valamiért elmaradt annak behajtása, így Rossi úr vígan teszi ugyanazt, mint korábban, csak Új Tutto Mobili név alatt. Rossi úr ugyanott ül, ugyanazt adja el, mint korábban, de a hatóság számára, úgy tűnik, mégis elérhetetlen, mert ő valamilyen módon megteremtette a maga adómentességét. Mérhetetlen önbizalma következtében a számláit sem egyenlíti ki: fizessék csak a magyar vállalkozók a forgalmi adót, őrá, úgy tűnik, külön szabályok érvényesek és a törvény által is utolérhetetlen.Nemcsak a jog szigorú őrei nem találják meg, de a Magyar Nemzet rámenős újságírói sem, mert Rossi úr maga válogatja meg, hogy kivel kíván szóba állni. Az utóbbi időben megjelent hirdetései alapján a lehető leggyengébbekkel, az idős, szinte magatehetetlen emberekkel, akik olyan otthonba vágynak, ahol törődnek velük. És hova juthatnak? A paradicsomba, Rossi úr adó- és ígéretparadicsomába. Nem kell mást tenniük, mint eladniuk lakásukat és odaadniuk pénzüket Rossi úrnak. És majd meglátják, rájuk „szakad” a boldogság. Mert Rossi úr igen rugalmas és gondos ember, bizonyára majd jól bánik pénzükkel – azaz négy-öt év alatt bizonyára megépíti számukra az ígéret otthonát.Rossi úr nem nyilatkozik a Magyar Nemzetnek, hiszen akiknek már sikerült vele szót váltaniuk, azok egybehangzóan állítják, hogy Rossi úr nem beszél magyarul, csak olaszul hajlandó megszólalni, pedig már tíz éve él nálunk. Tehát a „magyar nemzettel” nem áll szóba, csak a „nép szabadságával”. Igaz, ott talán olaszul is lehet interjút adni, még ha fenn is áll veszélye a fordításból eredő torzulás kockázatának. Neki a „szerzői” szabadság kell, vagyis megszerezni, amit lehet, attól, aki gyenge és tájékozatlan. Ilyen lehet adott esetben az, aki révén adómentességet szerezhet, vagy az idős, magatehetetlen ember, aki nem „szerzői”, hanem szeretetotthonba vágyik. Ahogy lankadhat az állam figyelme az adóbehajtás során, úgy az idős emberé is a sok évtizedes megpróbáltatásai után. De az újságírónak épp az a dolga, hogy érzékelje, figyelje a tényeket és ne tájékoztassa félre valakiknek a nyilvánvaló érdekében a közvéleményt. Márpedig a Népszabadság talán ellenőrizhette volna Rossi úr szavait, mielőtt nyilvánosságra hozza. Ugyanis a lapnak Rossi úr azt mondta, hogy „nem fogadta el a pénzt a jelentkező idős emberektől. A reklám célja a piackutatás, mert csak akkor kezdi meg a beruházást, ha 40 nyugdíjassal előszerződést tud kötni. Fizetniük csak akkor kell, ha be is költözhetnek.”Nos, a bérleti és gondozási szerződéstervezet, amelyet Rossi úr ad át a nyugdíjasoknak, azt írja a 7. pontjában: „A szobák megváltásáért a bérbeadó (…) Ft egyszeri használatbavételi díjat köt ki azzal, hogy a bérlő ezen összeg 50 százalékát a jelen szerződéskötéskor köteles megfizetni.” Tehát a szeretetre és otthonra váró idős nyugdíjasoknak mindenekelőtt fizetniük kell, mielőtt bármilyen esélyük lenne egy építési engedéllyel nem rendelkező vállalkozó szeretetotthonába beköltözni.A Népszabadság cikkének alcímében közli, hogy két-hárommillió forint egy egyszobás lakrész használati joga, úgy általában. Nos, Rossi úr Abasáron hatmillió forintot kér egy lakrészért és csak kedvezményesen, a gyors fizetőknek számít fel négymillió forintos árat ugyanazért. Márpedig ennek az ötven százaléka szerződéskor kifizetve két-hárommillió forint. Azaz annyi, mint amenynyit az általános vásárlási árként maga a Népszabadság már nyilvánosságra hoz. Tehát Rossi úr minden engedély nélkül a teljes lakrész díját egyszerre, előre kéri már most, és ha sikerül megszereznie az építési engedélyt, illetve egy-két év alatt befejeznie az építkezést, akkor még egyszer elkéri a piaci árat.Igazat mond Rossi úr, amikor azt mondja, hogy csak előszerződést kíván kötni a jövőbeli otthon lakóival? Ha áttekintjük az általa az ügyfélnek adott szerződést, minden pontjában az ellenkezőjéről győződhetünk meg.Az egyik pontban azt olvassuk, hogy a jelen szerződés aláírásakor a bérbeadó – vagyis Rossi úr – tájékoztatja a bérlőt, vagy hozzátartozóját az ellátásról, különösen a látogatás és távozás rendjéről, a panaszjog gyakorlásának módjáról, az otthon belső rendjéről és az együttélés szabályairól. Egy másik pontban pedig azt, hogy az otthon gondoskodik a bérlő értékeinek és vagyontárgyainak megőrzéséről, amelynek módját a házirend szabályozza majd. Azaz, ha a bérlő a havi 37 ezres térítési összeggel elmarad, úgy a térítésidíj-hátralék behajtásáról a bérbeadó az idézett törvény szabályai szerint gondoskodhat. Továbbá, a bérlő az otthon vezetőjéhez fordulhat panasszal bármilyen sérelem esetén, de hogy azt hogyan kezeli és mi lesz annak a következménye, arról a szerződés nem szól.De Rossi úr előrelátó ember, ő előszerződésről nyilatkozik a Népszabadságnak, a saját szerződését úgy zárja, hogy „az otthon minden elvárhatót megtesz, hogy a szerződési kötelezettségeit legjobban teljesítse”. Az olvasók azonban már megismerhették Rossi urat, hogyan teljesíti kötelezettségeit számlái és adófizetési kötelezettségei terén.A magyar vendégszerető nép, és akár idős korában, szinte magatehetetlenül is idegenekre meri bízni életét, lakását, értékeit. A szeretet és az otthon szép szavak, sokan ígérik, és az nem kerül pénzbe. De azt, hogy ez a vendégszeretet menynyibe kerül hazánknak nap mint nap, jó lenne végre egy alapos kalkulációval, nyilvánosan elszámolni.