A jobboldali összefogás reményei és esélyei

A polgári oldal hívei jó érzéssel vették tudomásul a '98-as kormányváltást, és várakozással, megértéssel tekintettek a három pártból álló koalíció működése elé. Bár ennek az írásnak nem célja, hogy értékelje a kormány tevékenységét, megítélésem szerint a kabinet egészében véve jó munkát végzett, és a legutóbbi időkig a pártok együttműködése is zavartalan volt. A jövőt illetően azonban a koalíciós pártok törekvéseiben már az elmúlt évben nyilvánvalók voltak az eltérések.

Munkatársunktól
2001. 08. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

1. A Fidesz szerette volna pártjába tömöríteni a konzervatív, kereszténydemokrata erőket, mert ebben látta biztosítékát, hogy 2002 után is a polgári oldal kezében marad a kormányrúd. Az MDF viszont nem kívánta feladni önállóságát, sőt a belőle kiszakadt és hozzá közel álló pártformátumokkal összefogva, egy erős konzervatív szellemiségű párt megteremtésén fáradozott. Nem volt hajlandó elfogadni, hogy a párt szerepe véget ért volna az új demokrácia alapjainak lerakásával. Nem akart beletörődni régi választóinak elvesztésébe és bízott abban, hogy a nyugodt, megfontolt politizálással meg tudja szólítani azokat a választókat is, akiket – különböző okok – elriasztottak a politizálástól. Ezt az elgondolást a jelen írás szerzője is támogatta (Magyar Nemzet, 1998. november 14.). Hogy ez a terv miért nem sikerült, egy másik tanulmányban részletesen taglaltam (Népszabadság, 2001. március 8.). A kisgazdapárt elnöke és vezetése megtartotta régi szólamait, és változatlanul arról álmodozott, hogy nagy párttá váljék, „legközelebb mi adjuk a miniszterelnököt” jelszóval.

Bár mindezek az elképzelések a jelenlegi koalíció hatalmának megtartását célozták, egymás érdekeit is sértették. A megerősödési szándékukért (Békejobb) a leghevesebb támadásokat az MDF és elnöke a „testvérpártoktól” kapta. Az igaz, hogy a politikusok kijelentéseit nem szabad komolyan venni, de a személyeskedő, a nagy nyilvánosság előtt elhangzó, vagy kiszivárogtatott állításokkal azonban mindenképpen vigyázni kell. Hiszen ők is érző emberek, és a sértéseket nehezen felejtik el, ami a közös munkát, az összefogást nehezítheti meg. Ha valaki nem teljesen pontosan emlékszik vissza a tárgyalásokra, esetleges szóbeli megállapodásokra, vagy nem ért velük egyet, nem támogatja jelölésüket magas állami posztra, nem kell szükségképpen hazugnak nevezni, és azt állítani, hogy összejátszik az ellenzékkel. Az MDF elnökének elmarasztalásában néhány, a polgári oldalon álló közíró is részt vett, és meglehetősen egyoldalú elemzésekben ostorozta ténykedéséért. Ugyanakkor gondosan elkerülték a legenyhébb kritikát is a legnagyobb kormánypárttal szemben, attól tartva, hogy ezzel már a kormányt gyengítik. Nem igaz az az állítás, hogy „az MDF nem kívánt volna sorsközösséget vállalni a Fidesszel a belpolitikai élet viharaiban”. Mint ahogyan az a nézet is hamis, hogy az MDF-nek ne lenne határozott elképzelése hazánk bel- és külpolitikai jövőjéről. Lassan oda jutunk, hogy az elnök asszony „jóakarói” minden fellépésében a népszerűség növelésének szándékát látják. Ezek szerint nem szabadna úsznia, futnia, kalapot viselnie, kesztyűt hordania és természetesen mosolyognia sem. A hazai politikusi szópárbajok jellegét tekintve az pedig egyenesen felháborító, hogy ellenvéleményének kulturáltan ad hangot, és nem sorolja be a vele egyet nem értőket a „liberális-bolsevik” táborba.

2. Ebben az évben alapvetően új helyzetet teremtett a kisgazdapártban kirobbant válság. Úgy tűnik, a pártban véget ért a tekintélyuralmi rendszer. Néhány politikusuk mohósága, alkalmatlansága, visszaélése a hatalom adta lehetőségekkel, a párt darabokra szakadásához, népszerűségének csaknem teljes elvesztéséhez vezetett, amit már elnökük népszónoki képessége, elhivatottsága sem tud helyreállítani. Tanúi vagyunk annak, hogy a kisgazdapárt elnöke „átkaiban” már a Fideszt is részesíti, és vezetőit teszi felelőssé pártja szétbomlásáért. A rádió legutóbbi „16 óra” című műsorában (június 28.) már Rákosi módszereihez hasonlította a Fidesz ellene (?) irányuló ténykedéseit. Akadoztak a tárgyalások a Fidesz és az MDF között is. Néhány héttel ezelőtt a két párt elképzelései bizony elég messze estek egymástól, és mindkét oldalról elhangzottak meglehetősen „zord” kijelentések.

Mindezek a polgári pártokkal laza kapcsolatban álló értelmiség újbóli mentőakcióit vonták maguk után, függetlenül attól, hogy ezeknek a köröknek a befolyása ma összehasonlíthatatlanul kisebb, mint a '98-as választás előtt volt. Ez azonban nem gátolja meg őket, hogy ne próbálkozzanak a megoldások keresésével, az ellentétek feloldásával az összefogás elősegítésével.

3. Elöljáróban le kell szögezni, hogy az együttműködésre, a szoros összefogásra mindhárom koalíciós pártnak szüksége van. Legelőnyösebb helyzetben kétségkívül a Fidesz van. A kisebb pártok közreműködése nélkül azonban valószínűleg 2002-ben sem tud kormányt alakítani. Elsődleges szövetségese, korrekt partnere az MDF. Ez akkor is így volt, amikor nyomásgyakorlás, vagy más szempontok miatt elkezdte az egyezkedést a kisgazdapárttal a közös jelöltek állításáról. Ennek – mint láthattuk – akkor nem sok értelme volt, hiszen a viharfelhők már gyülekeztek a kisgazdapárt fölött. Az igaz, hogy az MDF jelenleg kis párt, amelynek meglehetősen jól kiépített alapszervhálózata és viszonylag nagy tagsága van. A Fidesznek nem szabad elfelejtenie, hogy jelenlegi támogatóinak túlnyomó része valamikor az MDF mellett voksolt, és nagyon sokan még mindig szimpatizálnak velük. A nagy ellenfél legyőzése érdekében '98-ban és valószínűleg 2002-ben is a Fideszre adják szavazataikat. Semmiképpen nem keltene azonban jó benyomást számukra, ha a Fidesz – ereje, hatalma tudatában – nyomást gyakorolna régi pártjukra, vagy ellehetetlenítésükkel próbálkozna. Ennél okosabb politika nagyvonalúnak, engedékenynek lenni. Ebből a Fidesznek sokkal több előnye származna, még akkor is, ha az MDF – a kényszer hatására – számára kedvezőtlen ajánlatot is elfogadna. Az az ellenvetés, hogy a Fidesz már megegyezett az MKDSZ-szel és a Fidelitásszal, nem lehet gátló tényező. Meg vagyok győződve, hogy a két párt rövidesen megegyezik és megtalálja azt a megoldást, amely mindkét fél számára kedvező, és a polgári oldal jövője szempontjából a legoptimálisabb. Mindez azonban nem biztos, hogy elégséges a választási győzelemhez.

4. Nyitott kérdés ugyanis: mi történik a kisgazdapártnak '98-ban 12 százalékot kitevő szavazóival. Ez a tábor, a párt körüli zavaros helyzet miatt jelenleg várakozó állásponton van. Egy kisebbik rész – várhatóan – valamelyik másik parlamenti pártra, és ebben az MSZP is benne van, adja voksait. Nagyobbik része azonban változatlanul a „kisgazdapártokat” fogja favorizálni. A koalíció szempontjából legjobb megoldás kétségkívül az lenne, ha Torgyán József belátná: küldetése véget ért, és visszavonulna a politizálástól. Ebben az esetben jó esély lenne arra, hogy a kisgazdapárt mindenféle új szervezeti változás nélkül induljon a következő választásokon. Torgyán József érdemeit a jelenlegi kormány létrejövetelében senki nem tagadhatja, és remélhetően a politikatörténet is megértőbb lesz iránta, mint a jelenlegi közélet. Kívánatos lenne, ha megírná emlékeit az elmúlt tíz év politikai eseményeiről. Különösen fontos lenne, ha összefoglalná azokat az eredményeket, amelyeket a vezetése alatt álló minisztérium az elmúlt három évben elért, hiszen ezzel kapcsolatban meglehetősen negatív vélemények keringenek a köztudatban. Meggyőződésem, hogy könyve nagy siker lenne, és az érte kapott honorárium fedezhetné a háza építéséhez felvett kölcsönt. Sajnos nincs sok remény arra, hogy az elnök úr kövessen bármiféle kívülről jövő jó szándékú tanácsot, pedig lehet, ha ezeket már korábban megfontolta volna (Népszabadság, 2000. november 16.), pártja elkerüli ezt a válságot. Az utóbbi hónapok eseményei, Torgyán József támadásai az MDF és a Fidesz ellen csaknem lehetetlenné teszik a vele kötendő együttműködést. Ma már arra sincs esély, hogy pártja vezetése alatt újból megerősödjék. Ennek belátása egyáltalán nem igényel kivételes éleslátást.

Amennyiben a Torgyán József vezette csoport újra indulni akar a választásokon, akkor a pártjából kivált, kizárt, vagy vele együttműködni tovább nem kívánó politikusoknak nem marad más választásuk, mint egy, de csak egy (!) új kisgazdapártot megalakítani. Meg kell találniuk azt a vezetőt, akinek még van hitele a vidék lakossága előtt. Minden más megoldás, több pártocska létrehozása, mint számos példa mutatta, katasztrofális lenne számukra, és csak a szavazatok szétaprózódásához vezetne. Még így is kemény harcot kell majd vívniuk a baloldali agrárpárttal és a Torgyán vezette csoporttal.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.