Nagy örömmel vettem a bejelentést, mert ha a csapatkapitány kormányfő ígér valamit, akkor azt komolyan kell venni. A nyilatkozatot azonban azóta is sokan támadják, politikusok, sportvezetők egyaránt, sőt már népszavazásról is hallani lehet. Ezért arra gondoltam, hogy a népszavazásra kidobandó milliárdok helyett (azt is inkább fordítsák a sportra) közreadok saját tapasztalataimból néhány gondolatot, ezzel is segítve a kételkedők aggályainak eloszlatását. Annál inkább is, mert egy, a hazáját és a sportot szerető, annak sporteredményeit ismerő és azért lelkesedő sportvezetőnek a felsorolt akadályok nem jelentenek problémát. A hogyan igennel, nem pedig a hogyan nemmel kell a kérdéshez hozzáállni. (Ez Németh Imre kedvenc mondása volt, ha valaki akadékoskodott, és ő is mindig nyert...)
Kemény Ferenc kezdeményezésére már az 1896-os athéni olimpia megrendezésére is pályáztunk, de a görögök mint a játékok szülői ragaszkodtak ahhoz, hogy náluk támadhasson fel az olimpiai láng. Az 1916-os olimpia elmaradt, de a jelöltek között voltunk mint vesztesek. Az 1920-as antwerpeni olimpia alkalmából is a jelöltek között szerepeltünk (1914-ben kaptuk meg a rendezés jogát), de nemcsak az olimpiát nem rendezhettük meg, hanem sportolóink büntetésből, mint vesztes hatalom versenyzői még csak részt sem vehettek a játékokon. Budapest is jelentkezett az 1936-os játékok lebonyolítására, de végül is Berlin kapta a rendezés jogát. Budapest 1940-ben is pályázott, de ez a második világháború miatt elmaradt. 1944-re ismét a kandidálók között voltunk, de ez is elmaradt.
Hol épüljön fel az olimpiai falu?
Az ötvenes évek elején az 1952. évi olimpia eredményei után nagymértékben fejlesztettük sportlétesítményeinket. Így felmerült az olimpia megrendezésének gondolata is. A gondolatot Avery Brundage, a NOB akkori elnöke is támogatta, ezért Hegyi Gyula, az OTSH akkori elnöke ki is adta az utasítást a koncepciók elkészítésére. Ezek szerint az olimpia központja Óbuda lett volna. A tervezett összeg akkori áron számolva 2-2,3 milliárd forint lett volna. Ez magában foglalta a Békásmegyerre vezető utak (HÉV, autópályák) építését, a 20-22 ezer fős szállodai kapacitás bővítését, a Népstadion területén építendő nagy sportcsarnokot, több kisebb csarnokot, a buszgarázs lebontását (a buszgarázs lebontása és Népstadionhoz csatolása Németh Imre nagyon régi álma volt). Az Országos Tervhivatal (OT) 1955-ben mai árakon körülbelül 200 milliárdos bekerülési költséggel hagyta jóvá a beruházást. A jól induló pályázatnak egy szovjet beavatkozás vetett véget. A szovjet sportvezetés ugyanis azt kérte a magyar sportvezetéstől, hogy lépjünk vissza az olimpia rendezésétől, mert ha 1960-ban olimpiát rendezünk, akkor 1964-ben Moszkva nem kapja meg a rendezés jogát. A NOB felé jeleztük is a visszalépés szándékát. Fölöslegesen, mert az 1964-es olimpia rendezésének jogát Tokió kapta meg. Itt kell megemlítenem egy volt kedves kollégám, Károly I. Béla nevét, aki szintén készített pályázatot az 1960-as olimpia rendezésére. Emlékezetem szerint Károly figyelembe véve valamennyi ráfordítást és valamennyi bevételt, az idegenforgalomból származókat is nullszaldós eredményt tervezett! Most nézzük, mit kellene tenni egy esetleges 2012-es vagy 2016-os olimpia sikeres megrendezéséért!
Mindenekelőtt figyelembe kell venni a sportlétesítmények, a közlekedés, a szálláslehetőségek, a környezetvédelem, vagyis az infrastruktúra feltételeit, követelményeit. Előnyös helyzetben vagyunk olyan értelemben, hogy a fejlesztések 70-80 százalékát a pályázattól függetlenül is meg kell valósítanunk, ha előbbre akarunk lépni. Erre fedezet lehetne részben a kormányzat 200 millió dolláros (60 milliárd forint) költségvetési kerete, benne a BS helyén épülő 23 milliárdos új sportcsarnok is.
A rendezvények központja az NSI és környéke lehetne. A felújított Népstadion alkalmas lenne a nyitó- és záróünnepségek, valamint az atlétikai rendezvények lebonyolítására. A BS helyére épülő új csarnok (amelyhez még legalább két hasonló méretű kellene), valamint a jelenlegi Körcsarnok, az Olimpiai Csarnok mellé, a BKV-buszgarázs helyére épülhetne egy, a nagy nézettségű teremsportok (torna, kosárlabda, kézilabda) eseményeinek lebonyolítására alkalmas csarnok is. A Kisstadiont végre be kellene fedni (ez is régi elképzelés, amelyet Németh Imre a Kisstadion építésével egy időben álmodott meg, és ezért fegyelmik sorozatát kapta az impotens sportvezetéstől dicséret helyett). A Millenárist is fel kellene újítani, ez is régi adóssága a sportvezetésnek, ha egyáltalán ilyenről lehet beszélni. Egyben fel kellene építeni egy tizenkétezer főt befogadó, úszó- és vízilabda-mérkőzések megrendezésére is alkalmas uszodát.
A Hungexpo területén is lehetne rendezvényközpont. Az itt kialakítandó termek 6000-8000 fős nézőkapacitással alkalmasak lehetnének cselgáncs, birkózás, vívás, súlyemelés mérkőzéseinek lebonyolítására. A kajak-kenu és az evezős versenyek létesítményfeltételeinek biztosítása már nagyobb beruházást igényelne. E sportágak felé is tartozik a vezetés körülbelül negyven éve egy nemzetközi méretű evezős pálya építésével (ilyen terv volt már többek között az Omszki-tó közelében is). Most ez is elmozdulhatna a holtpontról. A labdarúgó- és a kézilabda-mérkőzések lebonyolítására nagy szerepet kellene szánni a vidéki létesítmények bekapcsolásának, ezzel is elősegítve a vidék sportjának fellendítését is. Megjegyzem, ez mindenképpen fontos, mert a labdarúgó Eb közös rendezését is az infrastruktúra hiánya miatt nem kaptuk meg. Az olimpiai falu felépülhetne a Hajógyári-szigeten, az értékesítés a rendezvények lebonyolítása után szinte százszázalékos biztonsággal megoldható a befektetések várható növekedésével. A vitorlásversenyekre kapacitásbővítéssel alkalmas a Balaton. Figyelembe vehető ezenkívül az Adria, valamint vadvízi pályák esetében a csehekkel és a szlovákokkal való közös rendezés is.
Sportcsarnoképítés a pártállamban
Az olimpia megrendezése esetén Budapest infrastruktúrája is jelentős fejlesztésre szorulna (persze olimpia nélkül is), különösen a közlekedésben (huszonötezer versenyző, vezető médiumok tizenöt-húszezer fő és néhány százezer turista fordulna meg). Ferihegy képes a nagy forgalom fogadására, mert bővítésekkel megfelelő tartalékai vannak. A közlekedési gondok mellett probléma a turisták elhelyezése, még a luxusszállodák mellett is. Olyan objektumok is épülhetnének, amelyek az olimpia után kiállítások, kongresszusok rendezésére, esetleg színházi célokra is alkalmasak lehetnének. Ebben az esetben talán kibékíthető lenne a kormány és a főváros közötti ellentét is. A nézetkülönbségek a közös célért feloldódhatnának, mert kormányzati segítség nélkül ilyen nagy jelentőségű rendezvények, mint az olimpia, semmiképpen nem valósíthatók meg. Bízzunk abban, hogy a közös ügy érdekében szent lesz a béke. Mi mindenre jó a sport?
Vizsgáljuk meg most az olimpiák történetét gazdasági oldalról. Itt van mindjárt egy aktuális mai téma, Görögország. A 2004-es olimpiát rendezi, de már 1996-ra is pályázott, pedig ekkor az életszínvonal tekintetében még Magyarország alatt volt. Bátorságukért, kitartásukért csak elismerni és követni lehet őket. A magyar sport eredményeit mindenhol elismerés övezi, mi miért ne pályázhatnánk eséllyel?
A gazdaságosság számításánál mindenekelőtt meg kell vizsgálni, hogy mennyi addicionális külső tőke érkezik az országba. Ha például a rendező város (Budapest) kap az Európai Uniótól és a NOB-tól egy bizonyos összeget az infrastruktúra fejlesztésére, az olyan pénz, amely mindenképpen többletet jelent. (Ez lehet akár nyolc-kilenc milliárd dollár is.) Ha ennek a felét hozzáteszi a kormány, akkor ez nemzetgazdasági szinten nem eredményez negatív szaldót. (Erre nyilván készül majd megalapozott közgazdasági számítás.) A NOB összes bevételének (tévéjogdíjak, szponzori támogatás, jegybevételek, licencjogok stb.) 70 százaléka a rendező félé. Ez is egymilliárd dollár. Azt is figyelembe kell venni, hogy az olimpia egyre nagyobb üzlet lesz 2012/2016-ra. Egyre több lesz a kódolt tévécsatorna, így több rendezvényt lehet fizetővé tenni, ezzel még nagyobb összeget lehet beszedni a közvetítésekből. Az olimpiai üzletbe fokozott mértékben fog belépni a magántőke (elképzelhető negyven-ötven százalék is). Szerintem az olimpián csak nyerni lehet, még akkor is, ha veszteséges! Nem mindegy, mit, hogyan, hová könyvelünk. Ha például egy autópályát vagy vasútvonalat építünk, amit később is használunk, azt nem szabad az olimpia terhére elszámolni. Ha az olimpia nem veszteséges, már akkor is rendkívüli mértékben gazdagodtunk. Az olimpiák Los Angeles (1984) óta egyébként is nyereségesek.
Hazánknak óriási perspektívája van a rendezésre, ha bejutunk az Európai Unióba. Rendkívüli jelentőséggel bír, hogy uniós tagok legyünk. Akkor az uniótól és a befektetőktől is sok pénz jön be. Arra pedig nekünk is képesnek kell lennünk, amire a törökök ők miért különbek? , mert akkor már uniós tagságunk révén jobb pozícióból indulhatunk a pályázaton. A törökök például törvényt hoztak, hogy addig jelentkeznek, míg meg nem kapják a jogot. Ők talán bátrabbak? Nem, de tisztában vannak az ügy jelentőségével. A japánok gazdasága is az olimpia rendezése után zárkózott fel a világszínvonalhoz. Korea gazdasága is az olimpia után jött fel a világ élvonalába. 1972-ben München, 1992-ben Barcelona fejlődött hihetetlen mértékben az olimpia által. A speciális, nem sportberuházások előnyeit évtizedekig élvezhetik generációkon keresztül. Lehet, hogy ez reménytelennek tűnik nálunk? Pedig a világ a sikereken felbuzdulva szinte az olimpia rendezésének lázában él, egyre több a kandidáló főváros.
Egy példa arra, hogyan lesz egy reménytelen kezdeményezésből valóság. Amikor a Budapest Sportcsarnok (BS) beruházásának az előkészületeit beindítottuk 1973-ban többszöri sikertelen kísérlet után , elképesztő akadályokat gördítettek elénk. Dilettáns, felelőtlen hülyék lettünk, akik nem képesek felfogni, hogy az országnak az akkori gazdasági helyzetében nincs reális lehetősége egy ilyen nagy méretű csarnok felépítésére. (Ugye ismerős megjegyzések?) A tervhivatal, a Pénzügyminisztérium nehéztüzérsége össztüzet zúdított ránk, az akkori Budapesti Testnevelési és Sporthivatalra (BTSH) mint beruházóra. De még náluk is jobban tüzelt az OTSH akkori vezetése (ők például több kisebbet akartak). Az alulról jövő kezdeményezés mindig nehezebb, de belevágtunk. Sikerült a politikával elfogadtatni, hogy a fővárosnak szüksége van egy nagyméretű sportcsarnokra, amelyben a sportrendezvények mellett politikai nagygyűlést is lehet rendezni, tíz-tizenkétezer főt befogadó kapacitással. Az elfogadást segítette kicsit az is, hogy meglehetősen alacsony tervezett kiadási összeggel (600 millió) indítottuk az akciót. Erre a mézesmadzagra ráharapott a nagypolitika is. Az alulról jövő kezdeményezésből hirtelen felülről jövő kezdeményezés lett.
Ettől a pillanattól kezdve már felülről jött az utasítás, hogy meg kell építeni a BS-t. Az előkészítés időszaka alatt koncepciók, tervek, előterjesztések tömkelegét kellett elkészíteni a legrövidebb határidőkre, sokszor másnap reggelre. Ki sem lehetett előle már térni. Sűrűn kellett megmagyarázni az állandóan növekedő kiadásokat is, mert végül a beruházást 1722 millió forintos bekerülési költséggel fejeztük be. De megérte. (Ezt a négyéves időszakot nem kívánom senkinek.) És lássunk csodát, a BS elkészült, és tizennyolc évig szolgálta a magyar sportot, öregbítette hazánk hírnevét a világban, amikor az emberi felelőtlenség elpusztította. Ez bűn volt. De nincs bűnös. Most viszont abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy felülről jön a kezdeményezés, amire egy igazi sportvezetésnek rá kell tudni hangolódnia.
Az előkészületeket is koordinálni kell
Talán mondanom sem kell, hogy a Budapest Sportcsarnok beruházását keményen ellenzők fürödtek legjobban a dicsőségben. Az expót sem lett volna szabad lemondani, mert meg vagyok győződve arról, hogy mindenképpen előnyös lett volna nekünk a rendezés. Ki gondolt volna például tíz évvel ezelőtt arra, hogy világszínvonalon gyártunk majd autókat és autómotorokat Esztergomban, Szentgotthárdon? A Hungaroring megépítése sem volt sima ügy. Mit kellett harcolni érte! Ma pedig már világviszonylatban is elismert, rangos nemzetközi versenyek színhelye. Ha az általunk rendezendő olimpián részt akarunk venni, akkor ahhoz jól felkészült versenyzők is kellenek. Itt merül fel az utánpótlás-nevelés rendkívüli fontossága. A magyar élsport az eredmények ellenére komoly finanszírozási problémákkal küzd, krónikus tőkehiányban szenved. Ennek okaival és a megoldással kapcsolatos javaslataimmal most nem kívánok foglalkozni, de a végleges rendezés nem halasztható tovább. Ez a sikeres kandidálás egyik fontos feltétele. Az olimpia rendezésének gondolata mellett erre is oda kell figyelnie a sportvezetésnek és a politikának egyaránt.
Végezetül még egy gondolat. Az olimpia megrendezésének előkészületeihez egy olyan menedzsmentet kell létrehozni, amely nagy gyakorlattal bíró szervezőkből áll, akik számos világbajnokságot rendeztek már, és több olimpián is részt vettek mint vezetők. Úgy gondolom, az elmondottak után jogos a gondolat felvetése: Olimpiát pedig rendezni kell!
A szerző a BTSH volt elnökhelyettese
origo.hu
Ha Magyar Péter valóban elkövette a bűncselekményt, akkor nincs helye a közéletben
