A cikkben csípős nyelvvel csúfolódnak a kormányon – ami szívük joga. Csúfolódás közben azonban súlyos szakmai hibákat, tévedéseket követnek el, s van, hogy csúsztatnak, sőt még füllentenek is – ez viszont már nem a szív joga. Az alábbiakban mereven ragaszkodom ahhoz a talán naivnak tetsző hithez, hogy szakmai vitáról van szó, amelyet az érdekmentes, bár nem értékmentes érvek súlya dönt el.
1. A szerzők legfontosabb állítása csúsztatás. Az Orbán-kormány reformja már eddig is majdnem megvolt – mondják -, azt elődjétől tokkal-vonóval vette át, előbb – 1998-ban – elszabotálta, utóbb – 2001-ben – előáll vele: a megállapított nyugdíj összege a teljes életpálya során ledolgozott évekhez és az ezen évek alatt megszerzett teljes jövedelem nagyságához igazodjon. Azt akarja elérni, amiről a hatályos nyugdíjtörvény rendelkezik, s megvalósítására a legutóbbi kormányváltáskor már készen álltak az informatikai tervek – így a szerzők. Ezzel szemben valójában az Orbán-kormány arról döntött, hogy a nyugdíjrendszer első pillérét, amely jelenleg szolgáltatással meghatározott (defined benefit, DB) rendszerként működik, eszmei járulékmeghatározottá (notional defined contribution, NDC) alakítja. Ez reform. A Horn-kormány az addigi DB-rendszert „korszerűsítette” (ez volt a történtek hivatalos megnevezése), ami a jogosultságok szűkítését jelentette. Arról lehet vitatkozni, hogy erre szükséges volt-e, s ha igen, milyen mértékben, de reformnak semmiképpen nem nevezhető.
Bonyolult nyugdíjszakmai kérdésről lévén szó, elkerülhetetlen a magyarázat: a jelenlegi első pillérben a havi nyugdíj mértékét a nyugdíjkorhatár betöltésekor (vagy betöltése után) a szolgálati idő és a havi átlagkereset alapján számítják. A nyugdíjkorhatárt törvény írja elő, ha a szolgálati idő nem éri el a húsz évet, nincs nyugdíj, bármekkora kereset után is fizettek mondjuk 19,5 évig járulékot, az egyes évek átlagkeresetét az országos átlagkereset növekedési ütemével növelik (valorizálás), de sajátos büntetésként az utolsó két év kivételével. A megállapított nyugdíj mértékét évente az országos átlagkereset és az infláció összegének felével növelik (svájci indexálás). A reform után a havi nyugdíj mértékét a fizetett nyugdíjjárulékok, illetve ennek kamatai, valamint a nyugdíjba menetelkor várható élettartam alapján számítják ki, s éves módosítására a kamat és a várható élettartam alakulásának eredőjeként kerül sor. A Horn-kormány által változatlanul hagyott megoldás átláthatatlan, de a polgárok jól érzik, hogy az számukra előnytelen. Talán ez volt a cél. Az Orbán-kormány tervezett nyugdíjreformja átlátható és elveiben kétségbe nem vonható rendszert jelent.
2. Szigorú, de igazságtalan a szerzők azon kevéssé fontos, bár hosszan ragozott állítása, mely szerint az urak jobb esetben csacskák, rosszabb esetben pufogó demagógok, mikor arról beszélnek, hogy az embereknek előre tudniuk kell, mennyi pénzt fognak kapni nyugdíjként, mivel ez a megszerzett jogosultságtól, de még inkább attól függ, meddig élnek. Nyugdíjon a havi nyugdíj mértékét szokás érteni, s ez végül is független attól, ki meddig él nyugdíjasként. Ezt, megjegyzem, szerzőink maguk is így használják cikkükben. A még aktívként megszerzendő jogosultság persze valóban nem tudható előre teljes bizonyossággal, de ha éppen nem csomót keresünk a kákán, tudjuk, hogy itt az átláthatóság a lényeg, amelyet az Orbán-kormány nyugdíjreformja készül megteremteni – ha már a Horn-kormány nem tette meg.
3. A szerzők a nyugdíjrendszer első pillérének egyensúlya alatt a pillanatnyi pénzügyi egyensúlyt értik (adott időszak befizetett járulékainak és kifizetett nyugdíjainak azonosságát), holott közgazdasági tartalma a rendszeregyensúly fogalmának van, amely adott generáció fizetett járulékainak és kapott nyugdíjainak azonosságát jelenti (természetesen az azonosságot megfelelő kamatnak kell biztosítania). Ez az oka azon kijelentésüknek, hogy sok-sok pénzt, élettartamot és más körülményeket (járulékfizető kereső időtartamot, inflációt) számítgató szakembert kellene bevonni a hatástanulmányok elkészítésébe, mert józan ember nem ront neki a csalitosnak, nem dönt azelőtt, hogy információja lenne döntése következményeiről. NDC-rendszer esetén nincs szükség a szerzők követelte hatástanulmányra, mert a járulékmeghatározottság az első pillérbe programozza a rendszeregyensúlyt. Hatástanulmányokra a DB-rendszerben van szükség, mert átlátni csak számítgató szakember képes. Az a súlyos szakmai tévedés, amely szerint a felosztó-kirovó rendszerű első pillérben a befizetett járulékok és kifizetett nyugdíjak azonossága az egyensúly, szélesen elterjedt hiedelem, de mint a hiedelmektől általában, előbb vagy utóbb meg kell szabadulni. Nem igaz tehát, hogy a népesség öregedése veszélyezteti a (rendszer)egyensúlyt. Az öregedés a társadalom és a gazdaság egészének problémát jelent, de az állam nyugdíjasaival szembeni kötelezettsége nem függhet attól, hogy csökken a járulékfizetők száma. Pusztán annyi történik, hogy az Orbán-kormány e kérdésben egy kanyarral a szerzők előtt jár.
4. A kormány azzal, hogy a befizetett járulékokat a kamatszámításhoz hasonló módszerrel kívánja „valorizálni”, pusztán a langyos vizet fedezte fel – állítják a szerzők -, 1997-ben sem volt más javaslat. Ez nem felel meg a valóságnak: a Horn-kormány oly mértékig elvarázsolta magát a második pillér bevezetésétől – amelytől minden alapot nélkülözően valóságos gazdasági csodát, évi 1,5-2 százalékos plusz gazdasági növekedés várt -, hogy nem is nagyon törődött az elsővel, s eszébe sem jutott az NDC-rendszer felé tájékozódni. Ez, úgy tűnik, olyan jó ötlet, hogy a szerzők tolongani kezdenek a szerzőségért.
Viszont, le a kalappal, ezt követően nagyon jó kérdés tesznek fel: ki, mikor és milyen garanciákkal állapítja meg a műkamatok nagyságát. Csak a saját véleményemet tudom mondani: a reformált nyugdíjrendszer alapelveit az alkotmányba kell foglalni, s szabályozására sarkalatos (kétharmados) törvényt kell alkotni. E szabályozás pedig tartalmazza a kamatok kiszámításának módját (felejtsük az értelmetlen mű- előtagot, amelyet, ha egyáltalán használhatnánk, akkor a DB-rendszerben tehetnénk meg joggal). Ezt vajon megszavazná az SZDSZ? S ha nem, vajon milyen érvekkel? A „csakon” kívül szakmailag megalapozottabbat nem tudok elképzelni.
5. A végére előkerül a második pillér is. A nyugdíjrendszerben a pillérek megkettőzésére azért volt szükség – mondják -, mert egyetlen eszköz kevésbé tudja a célok közötti összhangot megteremteni, mint kettő kombinációja. A kombináció áldásos hatásaként a második pillér demográfiai hatásokat „kisimító” voltát említik. Ez azonban ismét csak szakmai tévedés, amely eredetét azon másik tévedésből veszi, amely szerint az első pillér egyensúlya a pillanatnyi pénzügyi egyensúly. A második pillér nem simít ki semmit, de módot ad, hogy kibújjunk az első pillérrel kapcsolatos tévhiteink szellemi szorításából. Az NDC-rendszer előnye, hogy könnyen megérthetővé teszi, ezt tettük eddig, s nem a dolgok lényegével foglalkoztunk.
A szerzők azon önmaguknak feltett kérdésre, hogy miről szól az Orbán-kormány szerintük nem létező nyugdíjreformjának meséje, a választ a fóbiákban, pszichózisokban, sérült lelkekben és effélékben találják meg. Valójában az Orbán-kormány nyugdíjreformjára azért van szükség, mert a Horn-kormány, illetve pénzügyminisztere, az MSZP jelenlegi miniszterelnök-jelöltje, Medgyessy Péter semmiféle nyugdíjreformot nem hajtott végre, ehelyett viszont nyugdíjreformnak nevezett akciósorozata során páratlan tökéletességgel hibázott el minden választ a makrogazdasági kérdésekre, amelyet csak feltett. Füst az, amit a szerzők szeretnének lángnak gondolni. A második pillér létrehozása az első pillérben történtekről való figyelemelterelést szolgálta, amelyet iszonyúan inkorrekten, előnytelenül szabályoztak, ezzel a magyar társadalom Rákosi Mátyás országlása utáni legnagyobb lerablását hajtva végre, a GDP jó néhány tizedét véve el nem csupán a jelen, de a jövő nyugdíjasaitól is. Mindezt az első pillér reformjának elmaradása, a szolgáltatással meghatározott (DB-) jelleg megtartása tette lehetővé, e szempontból a nem reform számukra alapvető strukturális létkérdés volt. Minderre a bárki által átlátható NDC-rendszerben nem lett volna mód. És bevezetése után nem lesz. Utoljára van esély, hogy a kormány valamennyit visszaadjon a társadalomnak abból, amit elvett tőle. Remélem, nem szalasztja el.
A szerző szociológus-közgazdász
origo.hu
Ha Magyar Péter valóban elkövette a bűncselekményt, akkor nincs helye a közéletben
