A nácizó csodabélyegző már berozsdásodott

A szerző kiadásában nyáron jelent meg Bartus László Jobb magyarok című könyve. A kötet tartalmáról az alcím tudósít: A szélsőjobb útja a hatalomhoz 1990–2000. A cím és az alcím bátran összemossa a jobboldalt a szélsőjobbal. A XX. század európai történelme ugyan ezer példát tudna a különbségtételre, de a különbségek felmutatása szerzőnknek nyilvánvalóan nem áll érdekében.
A jobboldal „ördögi” ideológusai
Már az előszó érdekes megállapításokat tartalmaz: „A polgári jobboldal ideológusai pedig – többségükben Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadói – már a társadalom egy részének génjeibe csempészték a zsidózást.” Hogy ezt hogy csináltuk...? Mindenesetre génsebészettel még sohase vádoltak. De ez csak szelíd bevezető. Szerzőnk később belelendül, és ilyesmiket ír: „Az MDF helyét elfoglaló Fidesz ügyesebben (és veszélyesebben) vitte tovább e »hagyományt«. Ebben nagy érdemei vannak a Magyar Polgári Demokraták Társasága elnevezésű körnek. Tóth Gy. László, Pokol Béla, Schmidt Mária, Tellér Gyula, Tőkéczki László és mások tevékenysége alapozta meg a kódolt antiszemitizmus térnyerését a közéletben. A Fidesz az ő munkájuk nyomán lett a szélsőségek felé nyitott jobboldali párt. Fellépésük azzal kezdődött, hogy képviselőik egész oldalas cikkeket publikáltak a Magyar Nemzetben (a durvábbakat az Új Magyarországban). Ezek lényegileg arról szóltak, hogy érvényesülésük mesterséges akadályokba ütközik. Az »SZDSZ-es, zsidó médiabefolyás« gátolja tehetségük kibontakozását, melyet meg kell szüntetni. Tóth Gy. László és társai tehetsége azóta sem nagyon mutatkozott meg másban: »szellemi nagyságuk« főképp a zsidók túlsúlyának hangoztatásában képes manifesztálódni. Szabó Miklós történész mondta egyszer, hogy »az antiszemita a versenynek olyan vesztese, aki az ellenfél tisztességtelenségében keresi a vereség okát. Pedig nem arról van szó, hogy a zsidók tehetségesebbek, mint a nem zsidók, hanem arról, hogy tehetségesebbek, mint az antiszemiták. A tehetséges nem zsidónak nincs szüksége az antiszemitizmusra.« Miközben a polgári demokraták a zsidók kiszorítását szorgalmazták, meg voltak győződve arról, hogy felfogásuk nem kirekesztő, hanem őket rekesztették ki. (…) A »magyar polgári demokraták« (nem keverendő a »zsidó polgári demokratákkal«) a Fidesz győzelme után magas beosztásokat kaptak a Miniszterelnöki Hivatalban. Többen a miniszterelnök tanácsadói lettek, szellemiségük meghatározza a Fidesz ideológiai arculatát.”
És végül még egy lábjegyzetet is idézünk: („15. Állításuk szerint őket rekesztették ki a nyilvánosságból. Egyes vélemények szerint szerényebb publikációs lehetőségeiket nem tehetségük mértékének, hanem származási kérdésnek tulajdonították. Emiatt fordultak érzelmileg szembe a »zsidóssággal«. Tóth Gy. Lászlónak ezenkívül politikai ambíciói sem teljesültek az SZDSZ-ben, ahonnan kilépett, majd a Polgári Demokraták Társaságához csatlakozott.”)
A tényszerűség kedvéért rögzítsük: az SZDSZ-ből 1993-ban léptem ki, miután vállalhatatlan lett számomra a párt vezetésének fokozatos balra tolódása. Ekkor még nem csatlakozhattam a Magyar Polgári Demokraták Társaságához, mivel ezt a szervezetet akkori barátaimmal én magam alapítottam 1995-ben! (Csak a jobb megértés kedvéért: 1991-ban az antikommunista polgári erők az SZDSZ-en belül platformot alapítottak Polgári Demokrata Kör néven. A Fidesszel nyíltan szimpatizáló csoportosulás névadója és egyik ideológusa e sorok írója volt.)
Ennyit Bartus úr és a tények viszonyáról. Azt a nem új keletű vádat pedig, miszerint egyike voltam azoknak, akik a Fidesz-Magyar Polgári Párt ideológiáját kidolgozták, büszkén vállalom.
Most vegyük komolyan, és nézzük, miket is állít tulajdonképpen Bartus László? Fordítsuk le röviden magyarra: 1. Antiszemiták lettünk, mert úgy éreztük, érvényesülésünk „mesterséges akadályokba ütközik”. 2. Antiszemitizmusunk legfőbb bizonyítéka, hogy életművünk lényegében a zsidók kiszorításából áll. 3. A Fidesz miattunk lett a szélsőjobb felé nyitott, antiszemita párt.
Többféle autentikus válasz létezik. Nézzünk néhányat:
1. Orvost hívunk.
2. Bírósági feljelentést teszünk.
3. Válaszunkat a paródia jegyében Bartushoz hasonló színvonalon és logikával fogalmazzuk meg: Bartus László cionista, feltörekvő balliberális újságíró, aki nem volt elég tehetséges ahhoz, hogy átvegye a Hit Gyülekezetének irányítását, ezért fodult szembe egykori szektájával. Egyes vélemények szerint kóros függőségben és tekintélytiszteletben szenved, ezért baloldali manipulátorok eszközként használják. Jelenleg kompenzál: mindent elkövet annak érdekében, hogy a baloldali médiaértelmiség visszafogadja.
4. Röviden, tényszerűen cáfolunk: nem voltunk, és nem lettünk antiszemiták, származása miatt nem akarunk kiszorítani senkit, a Fidesz pedig még miattunk sem lett a szélsőjobb felé nyitott párt.
Bizonyítékok nélkül
Bartus állításaival azért nehéz vitatkozni, mert ezek bizonyítására a szerző jóformán egyetlen sort sem szentelt. Ezzel a módszerrel bármikor, bárki, bármivel vádolható. Értelmetlen dolog lenne alaptalan vádakat visszautasítani, légből kapott rágalmakat cáfolni. Társadalmi, történeti és gazdasági tényeket, folyamatokat elemezni pedig csak előítéletektől mentesen szabad és érdemes. Szabó Miklós felületes megjegyzése semmire sem magyarázat: ezúton szeretném Bartus úr figyelmébe ajánlani a sok sikeres és dúsgazdag valódi antiszemitát. A magyar közélet teljes deformáltságát jelzi egyébként az a kis közjáték, amikor 1995-ben egy balliberális újságíró megkérdezte az akkor alakult társaságunk egyik tagját, hogy nem lett volna-e célszerű egy zsidót is bevenni. Álláspontunk ezzel kapcsolatban azóta sem változott: nem szoktuk egymás keresztlevelét elkérni, hogy a vulgárisabb ellenőrző módszerekről ne is beszéljünk… A kérdés már akkor is újabb kérdést szült: ezek szerint a másik oldalon származási alapon döntenek…? És honnan tudják, hogy ki a zsidó? Létezik tehát szalonképes baloldali antiszemitizmus? Ezért mondhatja például Havas Henrik az RTL Heti Hetes című műsorában, hogy szerinte Verebes István egy impotens zsidó?
Én egyébként nem tartom nyilván senki származását, az egész kérdéskör nem érdekel. Nem szeretem sem az antiszemitákat, sem a filoszemitákat. Nem vagyok etnográfus. Sem zoológus. Azt viszont kifejezetten szerencsétlen és káros dolognak tartom, hogy a Kádár-korszak vezető újságírói (és politikusai) ma is meghatározó helyzetben vannak, és aktívan részt vesznek a közvélemény formálásában. Számomra sose lesznek hiteles „balliberális demokraták” azok, akik korábban főfoglalkozású kommunisták voltak. Akik a Szovjetunió és a marxista-leninista ideológia dicsőségét zengték. Akik a nyugati imperializmus és az izraeli cionizmus elleni harc éllovasai voltak. Akik munkásőrként, önkéntes rendőrként, vagy III/III-asként szolgáltak. Nem örülök Aczél Endre, Bolgár György, Hajdú János, Németh Péter, E. Fehér Pál vagy Várkonyi Tibor írásainak. Mindannyian tudjuk, hogy e névsor nagyon hosszan folytatható. A Kádár-rendszert kiszolgálók az igazságot leszámítva bárminek a megmutatására, leleplezésére hajlandók. Nem véletlen, hogy felszólalásaikban néha még ma is összekeverik a NATO-t a Varsói Szerződéssel… Ezzel az álláspontommal lehet és szabad is vitatkozni. De könyörgök: mi köze mindennek az antiszemitizmushoz? Persze tudjuk a választ: ennek a véleményformáló, posztkommunista, értelmiségi szubkultúrának a múltja – de sokszor a jelene is – erkölcsileg védhetetlen, ezért az őket bírálókat agresszív stigmázással kell minél gyorsabban elhallgattatniuk, megfélemlíteniük. Erre jó a hajánál fogva előrángatott antiszemitizmus vádja.
Bartus László nem fogta vissza magát a könyvében. Íme néhány fejezet címe: Judeobolsik – BM Klub: a szélsőjobboldal központja – Zsidó ávósok, magyar forradalmárok – Aki acsarg, velünk tart – és végül: Mi lesz Magyarországgal?
Magyarországgal, ahol e kötet szerint több száz fasiszta él, és még az is megtörténhetett – horribile dictu –, hogy kifütyülték magát Göncz Árpádot! Györkös István, Szabó Albert, Király B. Izabella és Mónus Áron összefogása esetén többé már nem alhatunk nyugodtan. Ez a kíméletlen igazság, ezért kell mozgósítani minden antifasisztát. És erre csak egy olyan tényfeltáró, bátor, mindenre elszánt, balliberális újságíró képes, aki már megjárta a Hit Gyülekezetét is.
Bartus úr mindenre képes éppen aktuális koncepciójának igazolása érdekében: „A MIÉP budai szavazóbázisának ez nem lenne szokatlan, hiszen itt sokan a II. világháború után jutottak lakáshoz: az elhurcolt zsidók otthonaiba költöztek be (egyesek ezzel hozzák összefüggésbe e kerületek szokatlanul erős szimpátiáját az antiszemita pártok iránt). Az elvételre szánt vagyonra éhesen, ugrásra készen áll a piaci versenyben alulmaradt, és ezért Csurkához sodródott frusztrált vállalkozói réteg is.” (394–395. oldal.) Csak a történelmi hűség kedvéért emlékeztetnénk Bartus urat, hogy köztudottan e lakásokba főként mostani elvbarátai és azok felmenői, az egykori ÁVH-sok és élkommunisták költöztek be. Bartusnak néhány valóban leleplező- sort mégis sikerült leírnia. Kuncze Gábort, a Horn-kormány bukott belügyminiszterét sokan a mérsékelt baloldaliak között tartják számon. Íme egy „visszafogott” SZDSZ-es véleménye: „A miniszterelnök szélsőjobboldali támogatással, szélsőjobboldali forgatókönyvet hajt végre.” (MTI-nyilatkozat, 1999. szeptember 13.) Ez Bauer Tamás és Eörsi Mátyás hangja, de sajnos, a nyilatkozatot a „mérsékelt” Kuncze adta. Tudjuk, hogy Bartus Lászlót nem szabad túl komolyan venni, hiszen az elmúlt évtizedben ugyancsak nagy utat járt be. Hívő katolikusként kezdte, majd a VIP-listás ateista Mester Ákos csapatához szerződött. Közben Hack Péter és Németh Sándor bizalmasaként a Hit Gyülekezetét szolgálta. Később ideg-összeroppanást kapott, szembefordult az SZDSZ gonosz fiókszervezetével, és leleplező könyvet írt róluk.
Lejárt receptek
Vannak írók és olvasók, vendégek és vendéglátók, elmebetegek és elmeápolók. És vannak főhivatású leleplezők, rágalmazók. Van itt egy érdekes mellékkörülmény, amin azért érdemes elgondolkodni. Bartus könyve magánkiadásban jelent meg. Lehet, hogy nem talált kiadót? Ennek ellenére a kiadáshoz szükséges jelentős összeg előteremtése mégsem okozott gondot... Persze Bartus aligha tagja „a Csurkához sodródott, frusztrált vállalkozói rétegnek”. Bartus úr talán tudja, hogy a gyógyszertári recepteket egy hónapig lehet beváltani. Utána egyszerűen lejárnak, ilyenkor meg kell őket újítani. De a tegnapi diktatúra agyonfogdosott, lejárt, túl sokszor beváltott politikai receptjeit a ma gyógyszertáraiban már nem fogadják el, a ma orvosai pedig nem fogják megújítani a szabálytalanul kiállított, meghamisított recepteket. Ezért Bartus úr helyzete egyre nehezebb, mert főfoglalkozású vádaskodóként és leleplezőként most már valami újat kell kitalálnia.
És mielőtt ismét tollat ragad, nézzen szembe azzal is, hogy a posta időközben bevonta a csodabélyeget. Nincs már olyan csodabélyeg, amely a nekünk nem tetsző értelmiségiekre vagy a más pártállású emberekre pillanatok alatt ráragasztható. 1948 óta a lefasisztázás, leantiszemitázás ilyen bárkire ráragasztható, bárkit azonnal megrágalmazó csodabélyeg volt, de bizonyítékok nélkül ma már ez nem vehető komolyan. Úgyhogy kár nyálazni a régi bélyegeket, mert nem fog már a ragasztó. Az alaptalan stigmázás kora véget ért.

A szerző a miniszterelnök főtanácsadója