Miért gyűlölik Amerikát? – a felszín és a mély

Amíg a nyugati országok polgárai egyöntetűen elítélték az Amerikát ért terrortámadásokat, az iszlám világ egy számottevő kisebbsége azokat kifejezett örömmel vette tudomásul. Utóbbiak az Egyesült Államokkal szembeni olthatatlan gyűlöletüknek köszönhetően az USA jól megérdemelt büntetését látják az eseményekben. Ők azok, akik biztos hátországot nyújtanak az iszlám világ megannyi terrorista szervezetének, akik adományaikkal gondoskodnak azok finanszírozásáról, és akik e szervezetek utánpótlási bázisát jelentik. A terrorizmus elleni háború pusztán kommandóakciók egyszerű sorozata lenne, ha ők nem állnának az „oszamák” mögött oly szilárdan. Több millió emberről van szó, akik mind-mind engesztelhetetlen dühvel tekintenek az Egyesült Államokra.

A felszín: Izrael támogatása
Szeptember tizenegyedikét követően többen is megpróbálták e rendíthetetlen Amerika-ellenesség okait feltárni. Legtöbben úgy gondolták, hogy az amerikai külpolitika hibái vezettek ide. Ez a megfigyelés csak a jelenség felszínére, nem pedig valódi mozgatórugójára világít rá. Vitathatatlan persze, hogy az amerikai–izraeli szövetséget vagy az USA által a szaúdi rezsimnek nyújtott védőernyőt nagyon sokan vehemensen ellenzik az iszlám világban. Az izraeli vagy a szaúdi kérdés azonban nem több, mint csatorna, amelyen keresztül az iszlám fundamentalisták kifejezhetik Amerika-gyűlöletüket. De nem ezek az ellentét eredeti okai.
Bírálói szerint az amerikai külpolitika szinte ösztönözte ellenségei megerősödését azzal, hogy az izraeli–palesztin viszonyban állandóan az előbbi pártját fogta. Kétség sem férhet hozzá, hogy a zsidó állam támogatása nagymértékben determinálja a palesztinok viszonyát az Egyesült Államokhoz. Elmondható azonban ugyanez a más nemzetiségű fundamentalistákról? Ha a zsidó állam támogatása valóban akkora bűn a szemükben, akkor miért nem volt semmi bajuk a Szovjetunióval? Izrael ugyanis 1948-ban Csehszlovákiából érkező szovjet fegyvereknek köszönhette, hogy túlélte az első arab támadásokat. Ha tényleg az izraeli kérdés határozza meg az iszlám szélsőségesek viszonyát egy országhoz, akkor mi a helyzet Franciaországgal? A palesztin ügy legnagyobb nyugati támogatói a franciák, akik soha nem mulasztanak el egy alkalmat sem, hogy elítéljék az USA „egyoldalúságát”. Ennek ellenére keresve se találni olyan iszlamistát, aki szeretné őket. Szaúd-Arábia vagy Algéria vezetői pedig egészen egyértelműen Izrael-ellenesek, a mozlim fundamentalisták mégis ellenségnek tekintik őket.
Mozlim rezsimek segítése
Maga Oszama bin Laden – akinek véleményét a muzulmán szélsőségesek döntő többsége mértékadónak tekinti – harca fő okaként éveken át azt jelölte meg, hogy az amerikai csapatok szaúd-arábiai jelenlétükkel megszentségtelenítik az iszlám szent földjét. Múltkori nyilatkozatáig a palesztin kérdést soha nem tekintette a szaúdi problémával egyenrangúnak. Nyilvánvaló, hogy e szélsőségesek akkor is gyűlölnék az Egyesült Államokat, ha az nem támogatná Izraelt. Kétségtelen tény, hogy az USA támogat olyan mozlim rezsimeket, amelyeket az iszlamisták illegitimnek tekintenek. A szaúdi, a jordán és a kuvaiti uralkodók, illetve az egyiptomi elnök mindenképpen ezek közé tartoznak. Nehezen védhető viszont az az állítás, hogy ez a támogatás a fundamentalisták gyűlöletének oka, és hogy ennek hiányában ez az érzelem jelentősen változna. A 70-es években az iráni iszlám szélsőségesek látszólag amiatt gyűlölték az Egyesült Államokat, mert elősegítette a sah hatalmon maradását. Reza Pahlavi már huszonkét éve nincs a perzsa ország trónján, hazája iszlamistái azonban még mindig az USA-t tekintik a „nagy sátánnak”.
Az algériai iszlám fundamentalisták példája szintén arra mutat, hogy más, fontosabb tényezők állnak az Amerika-ellenesség hátterében. Az algériai Fegyveres Iszlám Mozgalom már egy évtizede polgárháborút folytat az ország szekuláris vezetésével. Utóbbiak ugyan csak minimális támogatást kapnak az USA-tól, az algériai szélsőségesek mégis ugyanolyan aktívan vesznek részt az al-Kaida Amerika-ellenes tevékenységében, mint az egyiptomi Iszlám Dzsihád tagjai, akiknek fő ellenségét, az egyiptomi Mubarak-rezsimet az Egyesült Államok látja el fegyverekkel.
Globalizációs külpolitika
Talán még érdekesebb Pakisztán esete. Ott az USA nemhogy hátráltatta volna, hanem kifejezetten elősegítette az iszlamisták szemében legitim politikai erők, a Jamiat-e-Islam és a Jamiat Ulema-e-Islam megerősödését. Ennek ellenére a pakisztáni iszlám fundamentalisták éppen annyira Amerika-ellenesek, mint arab elvbarátaik.
A nyugati országokban az utóbbi években lendületet kapó globalizációellenes retorika ebben a kérdésben is megjelent. Hirdetőik azt sugallják, hogy a mozlim fundamentalisták dühét a globalizációt támogató amerikai külpolitika váltotta ki. Ezek az antiglobalisták úgy gondolják, hogy az égő Pentagont látván ünneplő muzulmánok Amerika-ellenessége egy tőről fakad az övékével. Nagyvonalúan megfeledkeznek azonban arról, hogy az „ózonlyuk”, a „globális felmelegedés” vagy a „gyorséttermek térnyerése” nem azok a problémák, amelyek az iszlám fundamentalistákat aggasztják. A volt gyarmati országok szemszögéből pedig kifejezetten mókásnak tűnhet az az állítás, hogy a multinacionális vállalatok hatalma nagyobb, mint valaha. Irakban vagy Iránban ugyanis ötven évvel ezelőtt az amerikai és a brit olajvállalatok döntöttek szinte minden kérdésben, míg ma örülhetnek, ha betehetik a lábukat az országba. Egy iszlamista sokkal inkább a világi törvényektől, az alkoholtól és a nők egyenjogúságától félti a mozlim világot. Ironikus módon ezek pedig éppen azok a kérdések, amelyekben még a globalizáció-ellenes tüntetők is az USA pártját fognák.
Láthattuk, hogy az USA külpolitikájának legnagyobb „bűnei” sem magyarázzák meg az iszlám világ valamennyi országában számottevő csoportok által vallott Amerika-ellenességet. Az iszlám szélsőségesek szemében ugyanis az Egyesült Államok önmagánál és közvetlen befolyásánál jóval többet szimbolizál. Ezért van az, hogy olyankor is az USA-t hibáztatják, amikor annak nyilvánvalóan semmi köze a történésekhez. Amikor például 1979-ben muzulmán ellenzékiek elfoglalták Mekkát, a pakisztáni iszlamisták válaszként felgyújtották a helyi amerikai nagykövetséget. Érdekes módon Khomeini ajatollah is csak azután bocsátott ki fatvát, azaz halálos ítéletet Salman Rushdie ellen, hogy utóbbinak az iszlám vallást sértő könyve megjelent Amerikában. Ugyanez a mű már hat hónappal korábban kapható volt Nagy-Britanniában, akkor azonban még nem ért halálos ítéletet. Ha azonban nem tettei miatt, akkor vajon miért vált ki az USA ilyen gyűlöletet?
A mély: az elveszett nagyság
Az iszlám országok valaha az ismert világ központjai voltak. Az arab, majd az Ottomán Birodalom évszázadokon át mind hatalmában, mind kultúrájában bármely más országgal legalább egyenrangú volt, hosszabb időszakokra föléjük is magasodott. A XIX. század azonban a mozlim területek látványos hanyatlását hozta. Nagyobb részük gyarmattá vált, és a függetlenségüket megőrzők is a perifériára szorultak. Az iszlám világ korábban soha nem tapasztalt mértékű alávetettségbe került.
Az új helyzet természetesen a muzulmán országok elitjét is cselekvésre késztette. Legtöbbjük csodálta a nyugati civilizáció gazdagságát és erejét, s kész volt arra, hogy tanuljon Európától. Az 1920-as években például a kairói egyetem rektora nyugat-európai körútjáról hazatérve kijelentette, hogy ott a megvalósult iszlámot látta. A XIX. század közepétől a XX.század közepéig a nyugati modell irányába mutató reformkísérletek sorozataira került sor. Ezek azonban a szándékolttól eltérő eredményeket hoztak. A Nyugattal való kapcsolattartásból legtöbbször a nem mozlim kisebbségek, illetve a betelepülő nyugatiak húztak hasznot. Az iszlám világ pedig a második világháború végére szegényebb volt, mint száz évvel korábban, miközben az országaikban bevezetett nyugati intézmények csak elnyomást „termeltek”.
Bernard Lewis, az iszlám történelmének egyik legnevesebb kutatója szerint a Nyugat és az iszlám világ anyagi és hatalmi helyzete közötti szakadék, valamint az azt áthidalni vágyó kísérletek negatív következményei az ötvenes évektől kezdve mind nagyobb Nyugat-ellenességet kezdtek el táplálni. Az iszlám világ egy jelentős része mára a Nyugatban már nem példát lát, hanem a mozlimok nyomorúságára állandóan emlékeztető ellentétpárt és e balsors okozóját.
Az iszlám fundamentalizmus antitézise
Sok muzulmánnak a fundamentalizmus a fentiekben vázolt problémára adott egyetlen koherens és hiteles válasz. A liberális demokrácia legtöbbjük szemében maga a probléma okozója. A szovjet modell csődöt mondott minden mozlim államban, ahol próbálkoztak vele. A jelenleg hatalmon lévő rezsimek által kínált félig muzulmán, félig szekuláris rezsimek szemmel láthatóan képtelenek a problémák megoldására. Az iszlám fundamentalizmus viszont a lehető leghitelesebb forrásra, a Koránra épít, legalábbis szavakban. Azonkívül, hogy hiteles, az iszlám fundamentalizmus a világ végletes leegyszerűsítésével még koherens is tud lenni. A vallott elvek koherenciája, a bonyolult kérdésekre adott egyszerű válaszok pedig a kommunizmustól a nácizmusig már sok szörnyű ideológiát vonzóvá tettek.
A muzulmán országok többségében a korrupt rezsim, a kilátástalanság és a korábban meglévő Nyugat-ellenesség kiváló termőtalajt jelentett a fundamentalizmus térnyeréséhez. Mára az iszlám fundamentalisták szinte minden muzulmán országban komoly erőt képviselnek. Az ő világképükben pedig a Nyugat testesíti meg mindazt, ami nem kívánatos: az egyház és az állam szétválasztását, a nők egyenjogúságát, és a modernitást.
A világ többmilliónyi muzulmán fanatikusa szemében az Egyesült Államok nem más, mint a Nyugat szimbóluma. Az USA a nyugati civilizáció legerősebb, legfeltűnőbb és megannyi embernek legvonzóbb képviselője. A szeptember tizenegyedikei terrorakciókat a Nyugatra, nem pedig az amerikai államra mért csapásként ünnepelték az iszlám fundamentalisták. Ők ugyanis nem azért gyűlölik az Egyesült Államokat, amit tett, hanem azért, ami.
A szerző a bostoni Fletcher School of Law
and Diplomacy hallgatója