Az erkölcsi demarkációs vonalon innen és túl

Bonyolult politológiai fogalom a legitimáció. Számos klasszikus és modern megfogalmazását találhatjuk az európai, de ma már a magyar politikai gondolkodás irodalmában is. A legtömörebb és talán a legtalálóbb definíciót Habermas adja: A legitimitás valamely politikai rend elismerésre méltó volta. Miből adódik az elismerés?
Az első ilyen elem az alkotmányos-jogi legitimáció. Ez azt a kérdést hordozza magában, hogy törvényes volt-e a hatalom megszerzése, illetve, hogy törvényesen gyakorolják-e azt. Mivel szabad választási rendszeren alapuló képviseleti demokráciában élünk, így az elismerés a választások tisztaságán áll vagy bukik. Ezt viszont soha annyi ember nem kérdőjelezte meg a rendszerváltozás óta, mint most. Sok választópolgár úgy érezte, hogy történhettek számolási hibák (más-más eredményeket kaptak az egyes választási bizottságok, mikor kis különbség miatt újra kellett számolniuk a voksokat). Habár ellentmondásos információk látnak napvilágot, a közvélemény sincs tisztában vele, mennyi lehet a legitimációt megkérdőjelezők száma. Úgy tűnik, nem mernek szembenézni a problémával. Vagy agyonhallgatják, vagy bagatellizálják, és egyszerűen csőcseléknek nevezik őket. Egy biztos: a Medgyessy-kormány hatalomra kerülésének legitimációját társadalmi szinten mérhető számú választópolgár vonja kétségbe. Az első fordulós szavazatok újraszámlálásának elutasítása, majd megsemmisítése után a kormányzás stabilitásának nagy kockázati tényezőjévé válik az alkotmányos-jogi legitimáció megrendülése.
A második elem az adott rendszer sajátságaiból ered. Megfelel-e a politikai rendszer és a törvények az emberek erkölcsi érzéseinek. Tegyük fel, hogy diktatúrában egypárti választások törvény szerint zajlanak le. Így alkotmányos-jogi értelemben legitim a felálló parlament és a kormány. Viszont diktatúráról lévén szó, az emberek nem ismerik, nem ismerhetik el a hatalom jogosságát. Ma Magyarországon úgy tűnik, ezzel nincs gond. Demokratikus országban élünk, amelynek működési szabályait és törvényeit elfogadjuk. A látszat viszont rengeteg feszültséget takar. A 2002-es választások után nemcsak elégedetlen tömegek kérdőjelezték meg a választási törvény és az ebből eredő választási rendszer igazságos voltát, hanem politológus és más társadalomkutató szakemberek is. Nem biztos, hogy jól van kitalálva. Bármikor létrejöhet egy olyan szituáció, amikor sokan érzik úgy, hogy valami nincs rendben a leadott szavazatok bonyolult számolási szisztémájával.
A harmadik, és a legtöbb filozófus szerint a legfontosabb, inkább a szívekbe, mint a fejekbe van írva. Mennyire fogadják el a hatalmat és a kormányzók személyét az állampolgárok. Ezen állhat vagy bukhat egy kabinet, de akár az egész politikai rendszer stabilitása, működési hatékonysága, sőt léte is. Persze a demokráciában mindig jelen van és jelen kell lennie az ellenzéknek, amely ha esik, ha fúj, bírál és kritizál. Szerencsés esetben szakmai szempontok alapján. Jelen kor politikai viszonyai azonban ennél bonyolultabbak.
Medgyessy Péter saját bevallása szerint 1977 és ’82 között a III/2-es főcsoport tisztjeként dolgozott, miközben az ország érdekeit védte és vitte előre. Természetes, hogy aki szakmai munkát végzett az állampárt bármely intézményében, nem vonható erkölcsileg hasonlóan felelősségre, mint a diktatúrát fenntartó, működtető és kiszolgáló másik. Tegyük fel, hogy egy jól képzett agrárszakember, aki párttag volt, azért dolgozott nap mint nap a minisztérium alkalmazásában, hogy az ágazat fejlődjön. Ő talán valóban az ország és a nemzet érdekeit vitte előre. És ugyanígy, aki Pénzügyminisztériumban dolgozott azért, hogy a magyar gazdaság működjön és az országnak jobb legyen, ugyancsak a nemzet érdekeiért szállt síkra. Ám aki a szakmai munkája mellett vagy helyett politikai és ideológiai munkát végzett, már teljesen mást tett. Ő a Szovjetuniót és a szovjet katonákkal „legitimált” kommunista rendszer érdekeit szolgálta. Az erkölcsi demarkációs vonal meghúzható. Medgyessy Péter a múltbeli tettei alapján a demarkációs vonal mögé kerül. Hisz ő a politikai rendszerek valódi fenntartói, közkatonái között élt és dolgozott, szem előtt tartva a „dolgozó nép” és a kommunista párt érdekeit. Persze ezáltal az elnyomó szovjet hatalomét is. Az elfojtott 1956-os forradalom és szabadságharc után nem igazán lehet egyenlőségjelet tenni a Szovjetunió és Magyarország érdekei közé. A több évtizedig rabláncot viselő nemzet érdekeit nem lehet a láncszemként szolgálni. A kommunista párt vezetői és a titkosrendőrség tagjai a második legerősebb láncszemek voltak a szovjet katonák után.
Számunkra a Kádár-korszak történelem. Mégis jogot követelünk, hogy megítélhessük. Minden generációnak szembe kell néznie a történelemmel. Adott esetben tanulni kell belőle, elkerülni a hibákat, a bűnöket. Mi a demokrácia szülöttei vagyunk, így a diktatúrát zsigerből elutasítjuk. És elutasítunk mindent, mi ehhez köthető. Így Medgyessy Péter számunkra nem elfogadható miniszterelnöknek. Személyén keresztül pedig nem fogadjuk el a kormányát sem. Száz nap ide vagy oda, a mi megítélésünk ennél sokkal mélyebb gyökerekből ered. Eljutottunk oda, hogy kijelentsük: számunkra a Medgyessy-kormány morális és politikai értelemben illegitim.
Senki se becsülje le az erkölcs szerepét a demokráciában! Az erkölcs sokszor nem a jog mellett áll. A jog mechanikus, az erkölcs emberi. Mi egy emberi, értékelvű demokráciát fogunk építeni, nem pedig egy mechanikus gépezetet viszünk tovább. Ha tetszik ez az elvtársakból urakká avanzsált elitnek, ha nem. Az idő nekünk dolgozik.
A szerző politológus, a Jobboldali Ifjúsági Közösség elnöke