Államcsőddel az új demokráciába

Nem átallotta azt állítani Medgyessy Péter, amikor nyilvánosságra került ügynökmúltja, hogy ő a titkosszolgálati munkáját a KGB ellen, a magyar IMF-csatlakozás érdekében végezte. Azóta kiderült, Medgyessy nem is volt tagja a tárgyaló delegációnak, hogy a tárgyalások angolul folytak, de ő nem beszél angolul, és a magyar titkosszolgálat alárendelt szerepben volt a KGB-hez képest. Arra azonban már talán nem emlékeznek, hogy a magyar vezetők éveken keresztül hamis adatokkal nem a KGB-t, hanem éppen az IMF-et vezették félre.
1989. november 21-én Németh Miklós, az utolsó állampárti kormány miniszterelnöke a következő súlyos bejelentést tette a magyar parlamentben: „Tájékoztatni szeretném önöket és a közvéleményt az ország valós adóssághelyzetéről… a kormány most abban a helyzetben van, hogy végre hiteles képet tud adni a parlamentnek, közvéleményünknek és külföldi partnereinknek az ország pénzügyi helyzetéről… a teljes bruttó adósság összege ez év végére eléri vagy némileg meghaladja a 20 milliárd dollárt, a nettó adósság pedig szintén meghaladja a 14 milliárd dollárt. Az államháztartás összes adóssága… ez év végére 1100 milliárd forint.”
Beszéde elején a szocialista miniszterelnök már jelezte: „… kevesen tudják igazán, hogy ez az adósság hogyan alakult ki, ténylegesen mennyivel nyújtózkodtunk tovább, mint ameddig a takarónk ért, és még kevesebben értik, hogy mennyire kell most összehúzni magunkat, mert időközben még a takarónk is összement. A kérdést az emberek egyszerűen úgy teszik fel, hogy mondjuk meg már végre, mennyi is az adósságunk, és számoljunk el azzal, hová tettük azt a rengeteg pénzt.” Bizony, ezt a kérdést azóta is sokan, sokféleképpen feltették, de kielégítő választ azóta se kaptunk rá: hová tették az elvtársak „azt a rengeteg pénzt”, ami miatt a „takarónk is összement”? A számok azonban nem csak önmagukban voltak sokkolók. Az ekkor először bevallott valós adatok mintegy kétmilliárd dollárral voltak rosszabbak az addig elismertnél.
Németh Miklós magyarázatképpen elmondta: a Nemzetközi Valutaalaphoz, az IMF-hez történő 1981-es csatlakozásunkhoz részletes adatokat kellett bemutatnunk, ugyanakkor „a mi pénzügyi helyzetünk… lényegesen rosszabb volt annál, mint amit addig éveken keresztül a nyilvánosság elé tártak”. A trükk Németh Miklós szerint majdnem sikerült: a félrevezetett IMF segítségével átmenetileg mérséklődtek az adósságterhek, de az elhibázott gazdaságpolitikai döntések miatt „1985–87 között ismét megduplázódott az adósság, újra óriásira duzzadt az átmenetileg egyensúlyba került költségvetés hiánya”. A bajt azonban még tetézték az 1988-as előkészítetlen hangulatjavító intézkedésekkel (világútlevél és a vámszabályváltozások átgondolatlan bevezetése), amelyek – Németh Miklós szavaival – „fenyegetően előrevetítették a kedvezőtlen tendenciákat… mindez egy újabb csapdát jelentett”. Németh Miklós elismerte a felelősségét, mert felismerte ugyan a helyzet tarthatatlanságát, de mégsem tett ellene.
A felelősségben természetesen nagymértékben osztozott az akkori gazdaságpolitikai vezetőség is, köztük Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök, aki 1978-tól 82-ig titkosszolgálati tiszt a Pénzügyminisztériumban, 1982-től 1986-ig pénzügyminiszter-helyettes, 1986–87-ben pénzügyminiszter, 1987-től a Grósz-, majd a Németh-kormány gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese. Vessük össze a kronológiát Németh Miklós előbb idézett szavaival, és kiderül: Medgyessy Péter pénzügyminisztersége idején duplázódott meg az államadósság, továbbá miniszterelnök-helyettesi időszakában születtek azok a döntések, amelyek fenyegetően vetítették előre azokat a bizonyos „kedvezőtlen tendenciákat”. A fordulatot az adathamisításban az hozta, hogy amikor Antall József, a kormányrúd átvételére legesélyesebb MDF elnöke 1989 őszén a nemzeti bankba látogatott, világossá tette, hogy nem lesz partner a további adathamisításban. A szocialista pénzügyi vezetők ezért az előremenekülés taktikáját választották, a korábbi hazugságokért azonban súlyos árat kellett fizetnünk. Az IMF a bejelentés következtében azonnal felmondta az addig érvényben levő hitelszerződést, hiszen az annak alapjául szolgáló magyar adatok tévesek voltak, a pénzt vissza kellett volna fizetni, miközben a magyar államnak ekkorra már nem volt pénzügyi tartaléka. Az IMF ugyan hajlandónak mutatkozott egy új program megkötésére – illetve annak részeként a visszafizetendő 150 millió dollár rendelkezésre bocsátására –, de lényegesen szigorúbb feltételekkel.
A programot, amely a költségvetési hiány felszámolását, az árak liberalizálását szabta a hitel feltételéül, 1990. március 14-én írta alá a Németh-kabinet. Teljesítése azonban már a szabadon választott kormányra maradt. (Mint emlékezetes: a választások első fordulója március 25-én volt.) Az eladósodottság és a szigorú IMF-előírások következtében rohamosan emelkedett az infláció, ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség és nagymértékben zuhant az életszínvonal.
Ezt az örökséget hagyta a szocialista kormány a magyar népnek az újjászülető demokrácia időszakára. Ebben a felelősségét elismerő Németh Miklós mellett éppoly ludas a pénzügyeket irányító Medgyessy Péter, a Grósz-kormány pénzügyminisztere, majd miniszterelnök-helyettese is. Az akkor felhalmozott adósság terheit mai napig nyögjük. Ha Medgyessyék akkoriban nem hazudtak volna az IMF-nek, akkor az adósságunk sem növekedhetett volna ekkorára. Ezért arcátlanul cinikus Medgyessy Péternek az a kijelentése, hogy ő az IMF- kapcsolatért küzdött a KGB ellen. Ebből az következne, azért hazudtak éveken keresztül az IMF-nek, hogy a KGB-t megtévesszék… Hallottuk már tőle, hogy „időnként le kell ereszkedni a néphez”, de ennyire feledékenynek és ostobának mégsem kellene néznie a magyar társadalmat. A parlamentben ezért kétszer is megkíséreltem megkérdezni Medgyessy Pétert, hogy miként küzdhetett ő a KGB ellen az IMF-kapcsolat érdekében, amikor éppen az IMF-et vezették félre hamis adatokkal. Mindkétszer pánikszerűen elhagyta az üléstermet, mást kért fel válaszadásra.

A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz)