A Népszabadság 2002. július 29-i számában ismét lehetőséget kapott egy közszereplő, hogy sajátosan egyoldalú és elfogult fantazmagóriáját a nyilvánosság elé tárja. Bizonyára merő véletlen, hogy a cikket jegyző Agárdi Péter éppen ezen a napon tartott rendkívüli sajtótájékoztatót a törvényesség és a sajtószabadság védelme érdekében.
Köztudott, hogy Agárdi Péternek a rendszerváltás előtti időszakban a Magyar Rádió alelnöki széke jutott, de akkor sajnos elmulasztotta a szabad és független sajtó védelmében felemelni a szavát, így ezt a súlyos lelkiismereti válságot – úgy tűnik – most kívánta orvosolni. Pedig az élet igazán kegyes volt hozzá, hiszen kapott esélyt a vezeklésre; tizennégy hónapig tölthette be a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöki tisztségét. Minden lehetősége megvolt tehát arra, hogy 2000. márciusában ne olyan közszolgálati intézményt hagyjon hátra, amelyet két éven keresztül a partvonal mellől, most pedig, mint elnökhelyettes, immáron belülről, felelőtlenül kritizál. Egy demokráciában természetesen mindenkinek joga van ahhoz, hogy véleményt alkosson és azt közzé is tegye, de számomra erősen kérdéses, hogy Agárdi Péter honnan veszi az erkölcsi alapot mindahhoz, amit leír. S miért helyezi magát a törvények fölé Gellért Kis Gábor akkor, amikor azt mondja (idézet a Népszabadság 2002. július 30-i számának 4. oldaláról): „a Vasárnapi Újságnak nincs helye a Magyar Rádióban”.
A rendszerváltozással kivívott sajtószabadság immár törvényi keretek között teszi lehetővé, hogy ne csak egy színben lehessen látni és láttatni a világot. Ez a helyzet bizonyára zavaró azoknak, akik a monopóliumokhoz, az egyszólamúsághoz vannak szokva, s amennyiben bárki az övékével ellentétes nézetének ad hangot, azonnal törvénytelenséget kiáltanak és a médiaháború kiújulását emlegetik. Vajon mi lehet az oka annak, hogy a médiaháború mindig akkor lángol fel, amikor nem baloldali-liberális kormányzat van Magyarországon?
Agárdi Péter – kissé szűklátókörűen – csak a jelenről beszélt, hiszen ez szolgálta elsődleges célját, azaz „a múltat végképp eltörölni”, ezért gondolatmenetének legfőbb hibája, hogy egy olyan valóságképről beszél, ami nem létezik, de megpróbálja elhitetni az olvasóval ennek ellenkezőjét. Többször említést tesz például arról, hogy törvénytelen körülmények jellemzik a Magyar Rádió működését, ahogyan „törvénysértő helyzetben” működött a kuratórium is éveken keresztül. E súlyos vádak igazolására azonban hiába keresünk konkrét tényeket a cikkben, ilyenek nincsenek. Nem is lehetnek, hiszen Agárdi az összes jogi fórumot megkereste már fellebbezéseivel, de minden esetben egyértelmű megerősítést nyert, hogy mind a kuratórium, mind annak elnöksége jogszerűen tölti be hivatalát. Hasonlóan a Magyar Rádió vezetéséhez, amelyet a cégbíróság minden akadály nélkül bejegyzett a hiteles cégnyilvántartásba.
Magyarországon jelenleg 144 rádióadás hallható, közülük is kizárólag a Magyar Rádió három országos főadója (Kossuth, Petőfi, Bartók) lát el tisztán közszolgálati feladatokat, a többi kereskedelmi alapon működik. A számokat figyelembe véve nem is lenne meglepő, ha igaz lenne Agárdi Péter értékelése, mely szerint „megrendült a közszolgálatiság iránti társadalmi bizalom”. A tényleges helyzet azonban mást mutat. A Magyar Rádiónak ugyanis több olyan műsora is van, amely minden tekintetben – így a hallgatottságot illetően is – felveszi a versenyt a kereskedelmi adókkal. Talán nem véletlen, hogy ezek a műsorok szinte kizárólag politikai magazin- és hírműsorok. Ezek közül is a Déli krónika és a Vasárnapi Újság tartósan egymillió fős hallgatótáborral rendelkezik. Bizonyára részben ezzel a népszerűséggel is magyarázható az a jelenség, hogy ezek a műsorok vannak a legnagyobb politikai támadásoknak kitéve, ezekkel szemben nyújtják be a legtöbb kifogást az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságánál. Szeretném ugyanakkor felhívni Agárdi Péter figyelmét arra az „apróságra”, hogy Hajdu István rádióelnöksége és saját kuratóriumi elnöksége idején összesen 107 panaszt nyújtottak be a Magyar Rádió műsorai ellen, melyek közül tíz a Vasárnapi Újságot érintette, és ezek közül öt esetben helyt is adtak a panasznak. Ezzel szemben a legfrissebb adatsorból kitűnik, hogy a Magyar Rádió műsorai ellen benyújtott panaszok száma a korábbiaknak közel a felére csökkent, ami azt erősíti, hogy a Magyar Rádió a törvényi kötelezettségeknek megfelelően látja el feladatát. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy a Magyar Rádiónak Kondor Katalin személyében olyan szakmai vezetője van, aki – az elnöki pályázatában megfogalmazottakkal összhangban – megkezdte a szocialista nagyüzemként létrehozott és a korábbi vezetők által hosszú évek halogató semmittevésével ellentétben a Magyar Rádió átalakítását. Ez a feladat annál is inkább nehéz, mert olyan médiatörvényünk van, amely ellehetetleníti a közszolgálati intézményrendszert.
Bár sokan mást vélnek kihallani ezekből a fogalmakból, mint amit azok ténylegesen jelentenek, mégis – a médiatörvénnyel összhangban – továbbra is állítom, hogy a Magyar Rádió műsorai politikailag kiegyensúlyozottak, pártatlanok és tárgyilagosak és a jövőben is azok lesznek. Erről tanúskodnak a kuratóriumnak ezekben a témákban – szinte teljes egyetértéssel – hozott határozatai, valamint egyes piac- és véleménykutató cégeknek ezekkel a kérdésekkel foglalkozó empirikus felmérései, tanulmányai is.
Azt javaslom tehát Agárdi Péternek, hogy mielőtt kritizál, előtte ismerkedjen meg a tényekkel, mivel a tények – mint tudjuk – makacs dolgok. Továbbá amennyiben kritikát kíván megfogalmazni a Magyar Rádió elnökével szemben – ehhez egyébként minden joga megvan –, úgy legyen tekintettel arra, hogy mit vállalt az elnök asszony a pályázatában, továbbá az ezzel kapcsolatos észrevételeit lehetőség szerint ne a sajtón keresztül üzenje meg. Az ilyen magatartás árt a Magyar Rádiónak, hiszen azt a látszatot kelti, mintha zűrzavar és káosz uralkodna az intézményben. Azt gondolom, hogy ez még az elnökhelyettes úrnak és az őt delegáló MSZP-nek sem lehet érdeke. Vagy tévednék? Agárdi Péter azon elképzelésével kapcsolatban, hogy a jövőben a közszolgálati médiumokban „ne a politikai pártok jelöltjei, hanem a társadalmilag releváns szakmai és civil szervezetek hiteles szakértői, tekintélyes képviselői töltsenek be meghatározó szerepet”, csak reményként tudom megfogalmazni, hogy a jövőben a társadalmi szervezetek valóban függetlenek lesznek a politikai pártoktól és nem fordulhat elő soha többé, hogy egy „civil” kurátor azért kell lemondjon tagságáról, mert időközben valamely párt országos elnökségének tagja lett.
A Magyar Rádió jövőjét illetően elsődleges szempont, nyelveket beszélő, diplomás fiataloknak a Magyar Rádióhoz csábítása és részükre szakmai képzés biztosítása. Megfelelő utánpótlás kinevelése nélkül a közszolgálatiság valóban elvérezhet a kereskedelmi szemlélettel szemben. Időszerű lenne eldönteni, hogy igénye van-e az országnak a négy közszolgálati médiumot egyaránt magában foglaló médiaparkra. Amennyiben a döntés igen, úgy a szükséges lépéseket a lehetőségekhez képest mielőbb meg kell tenni. Amennyiben a döntés nem, úgy a Magyar Rádió vezetésével együtt kell gondolkodnunk a harmadik évezred kihívásainak minden tekintetben megfelelő közszolgálati intézmény kialakításán. Végül, csak remélni tudom, hogy elnökhelyettes úr nem fenyegetésnek szánta azt a gondolatot, mely szerint Kondor Katalin „a mai médiapolitikai helyzet sajátosságaiból adódóan van a helyén. Hogy mit hoz az ősz, majd meglátjuk.”
A szerző a Magyar Rádió Közalapítvány
kuratóriumának tagja
origo.hu
Magyar Péter volt barátnője szerint kisfia jövőjével is fenyegette őt Magyar Péter
