Csomagtervekkel előre a múltba

Május 27-e, a szakértelem kormányának megalakulása óta különös időutazás részesei lehetünk. Miként a daliás időkben, most is mindennap hatalmas munkasikerekkel közeledünk az aranykorhoz. Még csak száznapos tervek készülnek, de természetesen már ezeket is sikerül határidő előtt teljesíteni. Ha ezt Pióker Ignác Kossuth-díjas vasas megérhette volna, aki röpke másfél év alatt befejezte a saját ötéves tervét s aki 1952-ben már az 1957-es esztendő előirányzatait teljesítette… Hofi Géza kérdezte anno, hogy ki készíti azokat a terveket, amelyeket az elvtársak mindig túl tudnak szárnyalni? Az pedig a magyar politikai élet pikantériája, hogy az ötvenes évek sztahanovista mozgalmának borzalmas gazdasági és társadalmi következményeiről talán mindmáig a legjobb elemzést éppen Pető Iván készítette. Aki politikusként szembefordult tudományos munkájának eredményeivel, és sokat tett azért, hogy az MSZP klientúrája zavartalanul erősíthesse gazdasági pozícióit és bűnei ellenére az egykori MSZMP vezetése szinte változatlan személyi összetételben térhessen vissza 1994-ben és 2002-ben a politikai hatalomba.

Plagizált ötletek a német elvtársaktól
A nemzeti közép kormánya rendkívül fontosnak tartja, hogy mindenki érezze, mennyivel jobban él, mint az „átkosban”. A megnevezést – annyi más ötlettel együtt – az SPD 1998-as kampányából vették, ahol Gerhard Schröder pártját mint az „új közép” határozta meg. E verbális huszárvágással sikerült a nyugat-európai baloldalnak rugalmasan elszakadnia a kiüresedett baloldali retorikától s megszállni az addig a jobboldali pártok kompetenciájához tartozó témaköröket. Jellemző az eredményes kiszorítósdira, hogy a legutóbbi brit parlamenti választásokon már szinte csak a font védelme maradt az angol konzervatívoknak. Egyúttal aki a centrumot bírálja, az csak szélsőséges lehet – logika alapján tették politikai konkurenseiket ismét címkézhetővé. Amennyiben valakinek mégis nosztalgiázni lenne kedve a bűnös orbáni időszak iránt vagy valamiért nem tudja, hogy most milyen jó neki, azok felvilágosítására szolgálnak a közérdekű közlemények. E „nemes” célnak egy másik német szocialista párt a XX. században egy egész minisztériumot szentelt, de ezzel a párhuzamok véget is érnek, hiszen ott az intézmény nevében is nyíltan vállalták, hogy propagandát folytatnak.

Háború haza és nemzet ellen
Annak okát, hogy ezek a „közlemények” miért jobbak, mint a hősies küzdelemben szétvert Országimázs Központ sokat kritizált termékei, ahhoz csak fel kell lapozni a marxista irodalom kis és nagy klasszikusait. A közösségi tulajdon felsőbbrendűségével foglalkozó fejezeteket nyugodtan átugorhatjuk, ezek mára aktualitásukat veszítették. Miként Szekeres Imre 1996-ban az ELTE politológushallgatói előtt mondotta, utalva néhány balos álmodozóra, a párt tart néhány emblematikus figurát, akiket még az ideák mozgatnak, de a frakció 95 százalékát, az úgynevezett titkos frakciót csak a hatalom megszerzése és megragadása érdekli. 1996-hoz képest mára „csak” annyi változás történt, hogy az MSZP-ből végleg eltűnt az ún. nemzeti-népi irányzat. Egyébként az uralmon létnek ebben a kijelentésben is megtestesülő feltétlen óhajtása az egyik magyarázata annak, hogy az MSZP–
SZDSZ koalíció minden belső vita ellenére valószínűleg ki fog tartani a négyéves ciklus végéig.
Úgy tűnik, ahhoz, hogy megértsük, mi történik körülöttünk, nem árt felfrissíteni a kommunista pártok történetével kapcsolatos ismereteinket is, hiszen már akkor az egyszerre gyűlölt és irigyelt polgári világ megszüntetése jelentette néhány embernek a politika értelmét. Már a kommunista kiáltvány megfogalmazói számára is egyértelmű volt, hogy a törvények, az erkölcs és a vallás pusztán a burzsoázia hatalmi érdekeit szolgáló polgári előítéletek. Nem véletlen, hogy a magyar politikai élet két marxista gyökerű pártjához, az MSZP-hez és az SZDSZ-hez közel álló független értelmiségiek a Fidesz vezette kormány minden lépését pusztán a polgári erők uralmának legitimitása szempontjából közelítették meg. Ezért vetették fel minden alkalommal – a korona Parlamentbe vitelekor, a millenniumi ünnepségekkor –, hogy mi mennyibe került. Megcélozva ezzel a fogyasztóvá lefokozott tömeg legérzékenyebbnek tartott „szervét”, a pénztárcáját. Mindezt megtehetik, hiszen ők már túl vannak mindenen, nem lehetséges őket félrevezetni holmi idealista hókuszpókusszal. Éppen ezért úgy tudnak ütéseket bevinni az alapvetően eszmei alapon szerveződő konkurenciának, hogy ezekre aligha képes jobboldali párt válaszolni. Ebben rejlik annak a magyarázata is, hogy miért tűnik szinte lehetetlennek a magyarországi baloldali pártokkal szemben negatív kampányt alkalmazni. Maguk is tudják, kár lenne saját ártatlanságukat bizonygatni, ezért a mostani választásokon sem arra építettek, hogy ők „tiszták”, hanem azt próbálták meg elhitetni, a versenytársaik is legalább annyira korruptak, mint ők.
A XX. század története úgy alakult, hogy a magyar történelem az MSZP-t és az SZDSZ-t nem legitimálja, ezért folytatnak e pártok olyan elkeseredett háborút a haza és nemzet ellen. Ezért egyrészt a magyar történelmet mint siralomvölgyet kell ábrázolni, külön kiemelve a dualista Magyarország szörnyű bűneit és a poklok poklát, a Horthy-korszakot. Azért érdemes lenne megtudni, hogy hol vannak azok a mércék, amelyekhez képest annyira elmaradott, retrográd volt az egykori Magyarország. Hiszen az egyik bezzeg országban, a híres párizsi csatában a rendőrség 1961. október 17-én mintegy 300 emberi jogaiért tüntető algériait mészárolt le s nagy részüket belelőtte a Szajnába. A francia főváros rendőrfőnöke 1961-ben az a Maurice Papon volt, akit a Vichy-rezsim idején elkövetett náci bűneiért a közelmúltban vontak felelősségre. 1966 márciusában Virginia állam legfelsőbb bírósága megerősítette azt az ítéletet, mely letöltendő börtönbüntetéssel szankcionálta fehérek feketékkel kötött vegyes házasságát. Ilyen, a nürnbergi törvényekkel összevethető szabályok 1966-ban még 19 észak-amerikai szövetségi államban voltak hatályban.

A legkeményebb eszközök arzenálja
Fensőbbségtudatukból fakadó gőgjük magyarázza meg számukra, hogy miért kívánnak vezetni egy olyan társadalmat, amelyről naponta elmondják, mennyire lenézik. Károlyi 1918. novemberi belgrádi útja óta folyamatos a felajánlkozásuk különböző hatalmi centrumoknak, hogy ők kapjanak megbízást a magyarországi bennszülöttek civilizálására, melyet már akkor is készek voltak területi és gazdasági koncessziókkal meghálálni. Magyarországon 1945 után nemcsak a nacionalizmus káros burjánzásait, de az egészséges nemzeti öntudatot is szinte teljesen kiirtották. 1990-re a közömbösség már e tekintetben is ön- és közveszélyessé vált. Részben itt található annak a magyarázata is, hogy a nyugati lapok és egyes nagykövetségek miért támogatták a választásokon nyíltan a szociálliberális ellenzéket, hiszen nyilvánvalóan sokkal kedvezőbb gazdasági ajánlatot tehettek az általuk preferált befektetőknek, mint a polgári kormány. A bevételeken túl a leendő nemzeti politizálás anyagi bázisát kívánták megsemmisíteni a gazdasági racionalitáson túlmenő privatizációval. Hasonló okok miatt zajlik most a szárba szökkenő iparágak gyors felszámolása, amire a legjobb példa a Vegyépszer megsemmisítése. Nem csak magyarországi jelenség, de többek között az egykori NDK tudományos és kulturális életének is súlyos problémája, hogy a multinacionális vagy az ország nyugati feléből származó cégek székhelyükön jótékonykodnak s hívnak életre alapítványokat. S miután a visszavonulóban lévő állam ezt képtelen kiegyensúlyozni, ezért az adott térségek szinte behozhatatlan versenyhátrányból indulnak. Jellemző, hogy az újraegyesülés óta több mint egymillióan költöztek el az új tartományokból nyugatra. Érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy a kolhozosításnak sem elsődlegesen közgazdasági okai voltak, hanem az utolsó, még nem teljesen az államtól függő réteg „betörése” és teljes kontrollálásának szándéka. A nagy korrupcióvadászat pedagógiai oka, hogy elvegye mindazok kedvét, akik akár pusztán üzleti alapon is hajlandóak voltak együttműködni a Fidesszel. Másrészt így kívánnak nyomára bukkanni annak, hogy az előző kormánypártoknak sikerült-e komolyabb összeget bespájzolniuk, amivel megteremthetik a hatékony ellenzéki politizálás anyagi fedezetét. Hiszen a mai magyarországi légkörben minden vállalkozó kétszer is meggondolja, hogy pénzügyileg támogatja-e az ellenzéket.
A hatalomra jutott baloldali koalíció, miután a polgári erők számára elviselhetetlenül közel voltak a győzelemhez, most a legkeményebb eszközökkel dolgozik az egyedül elviselhetőnek tartott status quo helyreállításán. Úgy tűnik, követi a nacionalizmus szörnyű bűnébe esett ifjúság visszahódításának azon forgatókönyvét, miszerint hazai és külföldi zenekaroknak csápoljanak a fiatalok, s ne holmi nemzeti ügyeken törjék a fejüket. A kísérleti ballont – Szent István napjának megünneplése ürügyén – már fellőtték, ahol valójában arra kíváncsiak, hogy az általuk rettegett tömegeket meddig provokálhatják, s azok mikor mozdulnak.
A szerző történész