Közszolgálati cápák

A cápa végül is ugyanaz, ami a hiéna. Vagy a mogul. A tőzsde cápáiról, a tőzsde hiénáiról, esetleg moguljairól szokás beszélni. Avagy a média cápáiról, hiénáiról, moguljairól. Árnyalatnyi különbség persze azért akad köztük. A hiéna rámenősségben, a cápa gyorsaságban, a mogul hatalmasságban vezet a többi előtt. A lényeg persze ugyanaz, de hisz már Arany János megírta: vérszagra gyűl az éji vad… És meztelen a király. Te tetted ezt?
Igénytelen kor a miénk, mert igények szabják meg. A média új plebset, a virtuális aréna új közönségét termel ki folyvást magának az emberércből – ebből az arcél nélküli nagy masszából, amely aranyat sohase ér –, hogy aztán alkalmazkodjon az általa sugallt feltételekhez. Tudni persze sohase lehet biztosan, ki is ütött előbb. A hír végett van-e a hamu, vagy a hamu végett van-e a hír.
Ma már mindez tudnivaló. Ártatlanságunk rég odaveszett, egy jól fejlett csecsemő ma már nem csodálkozik azon, hogy az olimpia inkább üzlet, semmint sport. Báró Coubertain? Élt valamikor ilyen nevű? S bolond az, aki a futball-világbajnokságon rongylabdát keres. Bizony-bizony, tudomásul lett véve a globalizáció, amiként Amerika fehér ember általi meghódoltsága is – hogy Arany János után egy másik klasszikushoz, Milne Micimackójához forduljak – tény, tény, tény. A történelem négy kereke ki- van, és senki sem akarja visszaforgatni. New York soha többé nem lesz indián kegyhely, marad a természetnek a Central Park, viszonthallásra, s meccsen a rövidnadrágok sem fognak térdig érni többé soha. Kell viszont pár rezervátum, ahol a néhai múlt legalább hírmondónak megmaradhat. Ez is egyfajta közmegegyezés.
A hírvilág rezervátumai, hírmondónak megmaradt szellemi terrénumai elvben a közszolgálati médiumok. Például: a közszolgálati televízió. Bölényben mérve nem tudom, hány milliárdot ér, de a credo szerint azért közszolgálati ugye, mert itt kevésbé érvényesül a piaci hatás. Itt még elvileg bizonyos nemesebb eszmék érvényesülnek. Amúgy: szeretem a hajnalt…, viszont este ülök a televízió elé.
Hanyas vagy? Én fél nyolcas. Illetve hát: fél nyolckor. Gyermekemlékezet, 1969 óta, mióta van televíziónk, a nekem fél nyolc az: tá-tá-tá-tá trutrutu tá-tá-tá-tá trututu prittypuru prittypuru pá-pripipiiiiii… Esti mese már nem előlegezi meg – apropos, a tv-maci is megkapta a tizenkilencezret? –, s a dallama kevésbé fülbemászó, de az időpont, a fél nyolc még jogfolytonos. Ennyiben mégiscsak Mézga a Géza. S az ember bízik benne, hogy nem érheti komolyabb baj. Manipulálhatják ugyan politikai szempontból, de hát mikor nem volt manipulatív a magyar tévéhíradó – no és elborzaszthatja az embert a hírül hozott világ, már megint robbantottak, ennek ellenére hiszi, hogy a stílus felől nem bánthatják. Hogy a fél nyolc hogy, hogy nem, valahol mégiscsak egyfajta garancia. Garancia, amely megvéd a kereskedelmi televíziózás olcsó trükkjei ellen.
Olcsó trükk, a legolcsóbbak közül való: a képernyős coitus interruptus. A megszakított közlés. Belenyalatnak valami érdekesbe, amitől majd felhorgad a kíváncsiságod, s amikor már majdnem, akkor: reklám, esetleg egy holt érdektelen blokk, majd pedig az interruptus múltával vissza a coitushoz, vissza a felvillantott témához. Például: New Yorkban tíz ember esett egy cápáktól hemzsegő akváriumba. Hú. S amikor az istenadta ember már félig vadállat, ugyanúgy vágyik több vérre, mint a szagot fogott valódi cápák, akkor: és most pedig nézzük, mi történt kies hazánkban. Kis hírek. Dögunalom. Dzsidipi és mezőgazdaság. Aztán: vissza a főtémához, emberek a cápák közt. Ráadásul hepiend, senki se halt meg, vagyis nemcsak be lettünk etetve, de meg is lettünk vezetve. Mert a dramaturgia szerint a cápáknak és pisztolyoknak, ha már… akkor illő volna elsülniük. Az igazmondás és a kegyelet két műfaj. Akit halállal áltatnak, az nem hálás lesz az életért, hanem számon fogja kérni a halált.
Példa? Például? A példát a közszolgálati magyar televízió 2002. augusztus 9-i híradójából vettem. Íme, a közszolgálati televízió első megszakított közlése. Az első közszolgálati coitus interruptus. A kereskedelmiség, lám, közzé lett téve. Közhírré tétetik… Meghalt a királynő, éljen a királynő! Meghalt az érdeklődés, éljen a kíváncsiság…
A szerző író