Válságban van-e az ellenzék?

Egyetlen kormányzó erő sem indul neki úgy a választási küzdelemnek, hogy közben kész forgatókönyvvel rendelkezik az ellenzéki szerepben követendő stratégiára. Ráadásul a Fidesz tavasszal jó okkal bízhatott abban, hogy újabb négy évre felhatalmazást kap az ország kormányzására. Ilyen körülmények között érthető, hogy a vezető kormányerőből legnagyobb ellenzéki párttá vált Fidesz nehezen dolgozza fel a választás eredményét, ugyanakkor most már eljött az ideje egy határozott és hatásos ellenzéki stratégia kidolgozásának és végrehajtásának.
A párt azóta lemondott elnöke és frakcióvezetője májusban arról beszélt, hogy a Fidesz hosszútávfutásra készül, s a kormány mindvégig a tarkóján érzi majd az ellenzék hideg leheletét. Az azóta eltelt időszak történései azonban mintha mást mutatnának. Kicsiny mandátumtöbbsége ellenére könnyen és gyorsan elfogadtatta minden javaslatát nyáron a parlamenttel a Medgyessy-kormány; a megdöbbentő méreteket öltő tisztogatás semmilyen akadályba nem ütközik a közigazgatásban, az állami vállalatoknál és a közszolgálati televízióban; az ügynökbotrányt a jelek szerint nagyobb veszteségek nélkül átvészelte a kabinet; a közvélemény-kutatások pedig a szocialista párt biztos előnyéről tudósítanak, amit hiba lenne pusztán a választások után szokásos „győzteshez húzás” jelenségével magyarázni.
Mindezt figyelembe véve, illetve a polgári oldal bázisáról érkező elégedetlen hangokat hallva kijelenthető, hogy az ellenzék válaszút elé érkezett, politikájának korrekciója nélkül nehezen léphet fel esélyes kihívóként a szocialista többségű koalícióval szemben. A zavar jeleként a Fideszben számosan kész tényként kezelik az októberi önkormányzati választások elvesztését, jellemző módon leginkább azok, akik az áprilisi megméretést egyszerű rutinfeladatnak tekintették. A párt helyzetét kétségkívül nehezíti a kormányváltás után változatlanul ellenséges médiakörnyezet, de az eredménytelenségért nem lehet örökké a külső tényezőket okolni.
Üdvözlendő, hogy elmaradt a nagy nyilvános élveboncolás, de azért valamifajta tanulságot mégis le kellene szűrni a történtekből. Orbán Viktor és Kövér László közelmúltbeli nyilatkozatai már a probléma lényegére utaltak: nem ott kell keresni a bajok forrását, hogy a Fideszre nem szavaztak elegen, hanem ott, hogy az MSZP-re szavaztak túl sokan. Ebből első pillantásra legalább két tanulság következik: nem szabad megválaszolatlanul hagyni a nagy nyilvánosság előtt elhangzó vádakat, illetve a jobboldal politikájában a kelleténél több volt az ideologikus elem. Csipetnyivel nagyobb pragmatizmussal messzebbre jutottak volna. Az Orbán-kormány történelmi jelentőségű lépései közé sorolható a nemzet határokon átívelő újraegyesítésének előmozdítása vagy a millennium nemzeti önbecsülésünket helyreállító megünneplése, de ezek hangsúlyozása mellett mondjuk egy márciusi nyugdíjemelés akkor is hatásosabb lett volna, ha nagyon kilóg az a bizonyos lóláb.

A polgári körök hasznáról

Nem tudom, hogy hirtelen ötlet vagy a kialakult helyzet higgadt átgondolása szülte, de a polgári körök mozgalmának meghirdetése zseniális politikai kezdeményezés volt. Hiába vált ugyanis a Fidesz hosszú évek kitartó és következetes munkájával a jobbközép integráló erejévé, viszonylag kis taglétszáma, hagyományosan gyenge szervezeti háttere végzetesnek bizonyult egy olyan választáson, ahol a médián keresztül közvetített pozitív üzenetekre koncentráló wermeri finomkodást elsöpörte a hazugságokat minden házba eljuttató fegyelmezett aktivisták seregére és precízen összeállított adatbázisokra építő werberi brutalitás. A polgári körök segítségével pótolhatók a társadalmi beágyazottság hézagai. E modern tömegmozgalom arra is alkalmasnak látszik, hogy értelmes célok érdekében szervezett akciók, demonstrációk segítségével folyamatosan nyomást gyakoroljon a kormányra, s egyben tartsa azokat, akik számára nem praktikus, hanem morális okokból nehezen elviselhető minden egyes nap D–209 kormányának regnálása idején. Nagyon-nagyon sokan vannak, akik így éreznek, de ahhoz bizonyosan nincsenek elegen, hogy kizárólag az ő szavazataikkal leváltható legyen az utódpárti kormány. Ezért ki kell mondani, hogy a polgári körök mozgalma sok mindent pótolhat, de magát a Fideszt semmiképpen.

Össztűz a korrupcióra

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki úgy látja, hogy a parlamenti ellenzék rendszerint nem üti le a koalíció által felkínált magas labdákat. Enélkül viszont nem lehet megnyerni az ideológiai értelemben kevéssé elkötelezett szavazókat. Most hagyjuk a Medgyessy-bizottságban történteket, koncentráljunk azokra a kérdésekre, melyek a baloldali politikusok közhelyszámba menő megállapítása szerint általában az embereket érdeklik.
A Fidesz – szerintem helyesen – megszavazta a koalíció jóléti törvénycsomagját, de túlzottan nagyvonalú, amikor nem kéri számon azokat a kampányígéreteket, melyekről a kormány megfeledkezett vagy nem az eredeti tervek szerint valósít meg; illetve nem tartja napirenden azokat a javaslatokat, melyeket a távozó kormány tett le utóda asztalára például a családtámogatások további kiterjesztéséről. Az ellenfél korrupciógyanús ügyeinek tálalásakor pedig a Fidesz bátran tanulhatna a korábbi ellenzéktől. Az orosz államadósság, a milliárdos kormányzati járműbeszerzés ügye vagy Erős János pozícióhoz juttatása mindennap megérne egy látványos akciót, ahol például írásvetítőn (copyright Eörsi Mátyás) lehetne illusztrálni a közpénzek elfolyását. Ráadásul abban a tudatban tehetné ezt a mostani ellenzék, hogy nem a nagy semmit habosítja fel a korrupciós vádak sulykolásával. Kovács László washingtoni látogatása nyilvánvalóvá tette, hogy Medgyessy titkosszolgálati múltja árt az ország nemzetközi megítélésének, nem értem, hogy erre miért nem hívta fel a figyelmet az ellenzék.
A Fidesz zavarodottsága személyi okokra is visszavezethető. Orbán Viktor nagy kedvvel vetette bele magát a polgári körök szervezésébe, de a párt ügyei iránt – legalábbis nyilvánosan – csekély érdeklődést mutat. Az 1994-es választási kudarc után sikeresnek bizonyult az a taktika, hogy a pártelnök kivonta magát a napi politika első vonalából, s a Fideszt a parlamenti küzdelmek élharcosaként Szájer József, Deutsch Tamás, majd Pokorni Zoltán jelenítette meg a nyilvánosság előtt. Orbán szavára ma már rengetegen figyelnek, várják a megszólalásait, ezért most nem vonulhat el az integrációs bizottság elefántcsonttornyába. A polgári körök mozgalmának élén viszont úgy lehet jelen folyamatosan a közéletben, hogy felülemelkedik a pártpolitikán. Miután azonban a választók személyekhez kötik a pártokat, a Fidesznek gyorsan véget kell vetnie az e téren tapasztalható bizonytalanságnak.

Világos szereposztás kell

Az egyik lehetséges megoldás Orbán Viktor visszatérése lenne a párt élére (képességei ismeretében a polgári körök szervezése mellett is alkalmas lenne a Fidesz vezetésére), a másik olyan személy megválasztása egy minél hamarabb megtartott pártkongresszuson, aki végre betölti az exkormányfő távozásával keletkezett űrt. Utóbbi – valószínűbb – esetben figyelembe kell venni, hogy a Fidesz ismert vezetői közül különböző okokból jó néhányan „elhasználódtak” az előző ciklusban.
Mint ismert, Pokorni Zoltán lemondása után Orbán Viktor javaslatára Áder Jánost választották frakcióvezetőnek, aki ügyvezető elnökként a pártot is irányítja. Áder a kezdetektől fogva a Fidesz politikáját meghatározó személyiségek közé tartozik, párton belüli tekintélye ezért alkalmassá teszi az egyes számú vezető szerepére. Természetesen más megoldást is elképzelhető, s amellett is szólhatnak érvek, hogy más személy töltse be a pártelnöki, valamint a frakcióvezetői tisztséget. Lényeges szempont, hogy a Fideszt a jövőben megjelenítő politikusoknak a centrumban lévő szavazókat is meg kell szólítaniuk. Sajnos, az elmúlt időszakban a döntéshozók viszonylag szűk körén kívül a kelleténél kevesebb új, fiatal politikus kapott lehetőséget az első vonalban való szereplésre.
Most az a legfontosabb, hogy mielőbb kialakuljon egy világos szereposztás, s – miként annak idején Kovács László – a csapból is a pártelnök folyjon. (Világossá kellene tenni, hogy az egyes szakterületekért ki felel, így lehet előkészíteni egy majdani árnyékkormány létrehozását.) Valakinek folyamatosan képviselnie kell a Fideszt a napi pártpolitikai vitákban, miközben a polgári köröket vezető Orbán Viktort továbbra is a polgári összefogás miniszterelnök-jelöltjeként tartja számon a közvélemény.
A Fideszen belüli tiszta és egyértelmű helyzet megteremtése azért is elodázhatatlan feladat, mert a parlamenti választásokon megtapasztalt széles körű jobbközép összefogás után ismét felerősödtek a dezintegrációra utaló folyamatok. A felmérések szerint egyszázalékos támogatottsággal rendelkező MDF sok helyen önállóan kívánja megméretni magát októberben, s aggasztóan sok helyen állít több jelöltet egy posztra a jobboldal. Egy erős, cselekvőképes Fidesz-vezetés új lendületet adhat a pártok szintjén megtorpanni látszó, a teljes polgári öszszefogás megvalósítását célzó folyamatnak. De nem csupán a párt, hanem a frakció is határozottabb vezetést igényel. Szoros együttműködésben az MDF képviselőcsoportjával, a frakción belüli vasfegyelem kikényszerítésével könynyen kínos helyzetbe hozható a minimális többséggel rendelkező koalíció a parlamentben.
Nemrég olvastam valahol, hogy Nagy-Britanniában a vezetési válsággal küszködő, béna kacsaként viselkedő toryk helyett az ottani sajtó vette át az ellenzék szerepét, s a baloldali elkötelezettségű lapok is össztűz alá vették Blairt és munkáspárti kormányát. Nem álltak a konzervatívok mellé, de fejlett demokratikus érzékük azt sugallta, hogy az ellenzék gyengesége miatt nem maradhat kontroll nélkül a korántsem hibátlan Blair-kabinet. Valami azt súgja, hogy a magyarországi sajtótól nem várhatunk el hasonló magatartást. Ezért a Fidesz egy pillanatra sem engedheti meg magának az elbizonytalanodás luxusát. Meggyőződésem, hogy az idő a polgári oldalnak dolgozik, de a sikert a politikában sem adják ingyen.
Az elmúlt négy év is igazolta a régi tételt, hogy a kampány mindig az előző választást követő napon kezdődik. Az MSZP és az SZDSZ 1998-ban egy percig sem volt tétlen, azonnal nekiugrott az új kormánynak. A címben megfogalmazott kérdésre megítélésem szerint csak az őszi parlamenti munka alapján és az önkormányzati választások eredményének ismeretében adható meg a válasz, de a Fidesz négy hónapot már bizonyosan elvesztegetett. Több előnyt már nem kellene adni az ellenfélnek.

Jávor Béla írása az ellenzékről a Magazin 31. oldalán