Az erkölcs agóniája Magyarországon

Sokan azt gondolták, hogy Tasnádi Péter televíziós ámokfutásával elérkeztünk az elmúlt tizenkét év médiamélypontjára. Persze nem, messze még a vég(e). A „megújult” tv2, az új idők szelének engedelmeskedve, beindította a Big Brother nevezetű „valóságshow”-ját. Bár ez a szellemi mélyrepülés deklaráltan politikamentes, nagy tétekben fogadhattunk volna, hogy előbb-utóbb valaki a Big Brother- rajongóknak is megmondja a politikai tutit, s persze valami csoda folytán ez nem a kormányra nézve lesz elmarasztaló. Csak néhány napot kellett várni, s egy vasárnap délután „Pongó”, az exrendőr bugyiárus vállalkozó – két fiatal hölggyel diskurálva – az alábbiakat találta mondani: „Élőben ki merem jelenteni, hogy ha Orbán Viktor a 40-es években miniszterelnök, akkor Magyarországról nem ennyi zsidót visznek el, hanem az összeset!” „Egy fasiszta beállítottságú…” – folytatta volna „Pongó”, de az egyik lány már kontrázott is: „Cigány!” A nagy egyetértésben szó esett még némi egyház és papgyalázásról, illetve hogy Orbán nem vállalja származását, ezért a cigányok utálják, apja párttitkár volt, Orbán emberileg egy nulla, szemben Medgyessyvel, aki egy úriember stb. Persze nem maradtak el aktuális ostobaságok sem: nem tud veszteni, ezért szervezkedik, „dörömböl az ajtón”, meg akarja buktatni a kormányt – vágtak egymás szavába a lányok. „Pongó” a legvégén – némi tudományos elemzéssel fűszerezve – megvonta az eddigiek mérlegét: az ilyen fasiszták ellen – akik persze lehet, hogy csak „látensfasiszták” – „fel kell lépni, s nem szabad uralomra vinni, mert ebből látszik a fasizmus, tehát az az alap öt tétel, ami a fasizmusnak a jellemzője, az itt van ebbe az ellenállási mozgalmakban”.
Miért kell ostoba emberek kijelentéséből ügyet kreálni? – kérdezhetnénk.
Először is, a műsort népszerűsítő internetes honlapon az említett terefere az ajánlott (megtekinthető) csemegék között szerepelt, ami ugye már némiképp túllép a műsor jellegéből adódó spontaneitáson. És ha másnap reggel nem tör ki botrány, akkor minden bizonnyal a honlapon is minden változatlanul marad, a szervezők sem visszakoznak, s nagy valószínűséggel az esti adásból sem hagyják ki ezt az „ütős” részletet. De miért is maradt volna ki? Hiszen az efféle műsorokat is választópolgárok nézik, talán olyanok is, akiket még a Heti Hetes sztárjai sem tudtak eddig „megszólítani”. Hozzájuk szólt tehát „Pongó”, akinek – és rajongóinak – szavazata ugyanannyit ér, mint az MTA elnökéé…
Másodszor, ha tényleg teljesen spontán megnyilvánulás volt, akkor még súlyosabb a helyzet. Ugyanis itt teljes meztelen valójában tárult elénk a balliberális tábor évek óta tartó gyűlöletkampányának eredménye. A jéghegy egyik csúcsa. (Érdemes megfigyelni, hogy a műsorból idézett agyrémek mennyire megegyeznek a sulykolt sztereotípiákkal. Például a balliberális sajtó előszeretettel próbálja Umberto Eco fasisztadefiniáló tizennégy pontját ráilleszteni a polgári-nemzeti mozgalmainkra. Nyilván erre utal „Pongó” is, csak feltehetően a tizennégy pontból öt maradt, mire a szintjére konvertálták a lényeget.) Elszomorító, hogy miközben Orbán Viktor „származását” és a polgári mozgalom fasisztoid jellegét tekintve mindhárman rendkívüli tájékozottnak bizonyultak, addig valószínűleg nem tudták volna megmondani, hogy hol van Székelyudvarhely, és milyen népek lakják azt. Mert ez utóbbi nem téma ma Magyarországon, különösen nem a tömegtájékoztatásban…
Nézzünk szembe a ténnyel, s ne felejtsük el, hogy a posztkommunisták jelenlegi – és az elmúlt tizenkét évben mindvégig meglévő – helyzeti előnyét nemcsak a rendszerváltásnál átmentett médiájuk, a valódi és kapcsolati tőkéjük biztosítja, hanem a Kádár-rendszerben morálisan megroppantott és szétzúzott társadalom itt maradt romjai is. Mert tegyük fel a kérdést, hogy milyen morális szinten áll az az ország, ahol a társadalmat évtizedekig kifosztók szavazatokat tudnak szerezni – az általuk megnyomorítottak között(!) – saját véreik elleni uszításból? Bárhol a világon található ehhez hasonló példa? Ne legyenek ugyanis illúzióink: amikor a román munkavállalók inváziójával riogattak, akkor tulajdonképpen az erdélyi magyarokat lerománozó tömegek ellenszenvét gerjesztették gyűlöletté. Az ifjú szocialisták templomi spionkodásának terve is egy nagyon tudatos stratégia része volt, hiszen tudták, hogy széles tömegekben él még a kommunizmusban beléjük plántált egyházgyűlölet, melynek tüzelése sokaknál kiváló mozgósító erőnek bizonyult. (És az örökké naiv jobboldal még azt hitte, hogy ez hiba volt, s majd visszaüt…) De említhetnénk még a vég nélküli fasisztázást, szélsőjobboldalizást, nacionalistázást, antiszemitázást is. Az internacionalista évtizedek után milliók tekintettek viszolygással a régi-új nemzeti ünnepekre, a címerre, a koronára, vagy bármilyen addig elfojtott nemzeti érzésre s annak különböző megnyilvánulásaira. Ezekben az emberekben könnyen lehetett és lehet ma is gyűlöletet ébreszteni bármi iránt, amire rásütik valamelyik bélyeget az említettek közül, hiszen évtizedekig ezeknek a gyűlöletére kondicionálták őket.
Így történhetett meg, hogy a halálos kórral küzdő Antall József, aki maradandó példát mutatott politikai kultúrából, emberi tartásból, tisztességből, s nem utolsósorban rendkívül művelt s bölcs politikus volt, szóval ő, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke lett gyűlölet tárgya nálunk, mert – többek között – az ország jelentős része azon rágódott, hogy miért annyi a fizetése, amennyi. Majd ahogy lenni szokott mifelénk, halála után nagy örömmel és többséggel szavazták vissza azokat, akik a spontán privatizációval az ország vagyonát tokkal-vonóval együtt ellopták. És most utálják Orbánt, akiről suttogó propagandával terjesztik, hogy cigány (mert nem elég, hogy „fasiszta”, de a lumpen rasszistákat is meg kell szólítani valahogy), és, hazudják, rendszeresen gyógykezelésre jár.
De ehhez a tizenkét éve tartó vergődéshez kellett még valami: az „írástudók árulása”, közvélemény-befolyásoló pozíciókban ücsörgő értelmiségieké. Mert ők, a rendszerváltozás után a morális szakadék szélén tántorgó társadalomnak nemhogy segítő kezet nem nyújtottak, hanem még taszítottak is rajta egy jó nagyot. Hogy miért? Pénzért, pozícióért, elvtársi csókért. Azért. Mert tudták, hogy hűbéruraik nem térhetnek vissza a hatalomba soha többé, ha ez az ország megismeri történelmét, ha újra büszke lesz magyarságára, s ha egyszer felemelt fejjel gondolkozni kezd. A kereskedelmi televíziók ezért nem számoltak be az országszerte több ezer megrendezett millenniumi ünnepség egyikéről sem. Az RTL Klubon – amely csatorna bukott sztárriportere orosz bérgyilkossal gyilkoltatta volna meg Orbán Viktort – ezért nem volt hírértéke a Máért-kedvezménytörvényről megkötött történelmi megállapodásának. Vagy gondoljunk a Sapientia erdélyi magyar tudományegyetemre, melynek megalapítása mérföldkőnek számít a Trianon óta eltelt nyolcvan évben. Gondoljunk rá, mert miközben nincs a világnak olyan eldugott zuga, ahol anélkül rendezhetnének melegfesztivált, hogy az vezető hírré ne lépjen elő nálunk, ez valahogy nem volt említésre méltó. És ezért nem lehetett boldog lakóival együtt még véletlenül sem bemutatni egyetlenegy új beregi házat sem. Hanem ellenkezőleg, vért izzadtak, hogy nevetséges panaszosokkal megkeserítsék az emberek szájízét.
Pedig lehetett volna másképp is. Például, ha csak annyit megtesznek, hogy bemutatnak egy-egy meghatódott embert a magyarigazolvány átvétele után, akkor bizonyára rengeteg olyan emberben is megmozdul valami, akik addig azt sem tudták, hogy Erdélyben magyarok is élnek.
De nem. Nem ez történt, hanem amikor már lecsengőben volt a hisztéria, és a román invázió sehogy sem akart elindulni, akkor a tv2-nél közvetlenül a választások előtt kiküldtek egy forgatócsoportot Erdélybe, s filmre vettek néhány „interjúalanyt”, akik megerősítették a pletykát: „igaz, hogy eddig nem jöttek, de most már rengetegen készülnek menni.” Mert ugye az emberi aljasságnak nincs határa…
És ezek csak kiragadott példák. Az ember megszédül, ha belegondol, hol tarthatnánk, ha az elmúlt tizenkét évben kiigazítjuk a torzulásokat, pótoltuk a több évtizedes lemaradásunkat, a múlt ismeretében, a hazaszeretetünkben, az elszakadt nemzettestvéreinkkel való szolidaritásunkban stb. Mert ezekre többszörösen elegendő idő és alkalom lett volna, ha…
A piszkos munkáért a jutalom természetesen nem marad el. Az „öröm, ünnep, földön, égen” napján az első turnus már meg is kapta a lovagkereszteket. Például Bolgár György, aki a betelefonálós műsoraiban évek óta a legelképesztőbb hazugságoknak és gyűlöletkeltésnek nyit teret, tevőlegesen hozzájárulva a „suttogó propagandák” elterjedéséhez. De gondolhatunk akár Farkasházy Tivadarra is, aki a Hócipőjével és a Heti Hetes-szerepléseivel a morális kútmérgezésben, a lejáratásokban és a kisebb-nagyobb hamisításokban szintén elévülhetetlen érdemeket szerzett már.
Leszámolva naivitásainkkal meg kell állapítanunk, hogy a jelenlegi kormánynak nemcsak négy évre van esélye, hanem akár két-három ciklusra is. Hogy mit jelenthet ennek a morálisan már most agonizáló országnak az esetleges újabb tizenkét év a maga szükségszerű agymosásával, azt nehéz előre megjósolni. Nem tudjuk, hogy milyen világ lesz majd, amikor Kádár népét felváltja „Medgyessy és Újhelyi népe”, vagy amikor a lakosság minden korosztályában dominálnak a kereskedelmi adók két lábon járó nihilista klónjai. Nem lesz szívderítő, az biztos. Hogy az ehhez asszisztáló szellemi nemzetvesztők valaha elkerülnek-e Isten ítélőszéke elé? Ezt sem tudhatjuk, csak remélhetjük.

A szerző fizikus, PhD hallgató