A nagy gázálarcblamázs

Nincs mit szépíteni: a magyar kormány belebukott kétezer gázálarc törökországi kiszállításába. A maszkokat humanitárius segélyként küldtük volna török kérésre egy március tizenkettedikén meghozott kormányrendelet nyomán, de addig folyt itthon az egymásramutogatás a különböző minisztériumok között, mígnem az iraki háború gyakorlatilag véget ért. A NATO-szövetséges ország pedig jelezte: okafogyottá vált a segítség. A szállítmány a külügyi-gazdasági-földművelésügyi és vidékfejlesztési tárcák Bermuda-háromszögében tűnt el (a kormányrendelet szerint e három minisztériumnak kellett egyeztetnie az ügyben), a történet több mint kínos. Most hagyjuk az olcsó poént, hogy miért nem tartozik a honvédség hatáskörébe a vegyi és biológiai védekezésre alkalmas eszköz, és mi köze a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak a gázálarcokhoz, de tény, hogy legutóbb ők panaszkodtak: még nem kapták meg a kiviteli engedélyt a transzportra. Vicc az egész: kormánydöntés birtokában az egyik kormányszerv nem kap engedélyt a másik kormányszervtől a nemzetközi segély kivitelére, így aztán az ország NATO-kötelezettsége lesz közröhej tárgya, arról nem is beszélve, hogy mit gondolnak rólunk mindezek után a védelemre vágyó törökök. Takarót és hálózsákot állítólag már küldtünk (máig nem tisztázott, hogy ki vette át és hol), de a változatosság kedvéért ezt a belügy küldte, megunva a többiek szöszmötölését. Arról nincs tudomásunk, hogy Görgey Gábor minisztériuma küldött-e rakétaelhárító rendszereket Ankarába és Magyar Bálinték gondolkodnak-e digitális gulyáságyúk célba juttatásán, de a dolog tárgytalan: a segélyre szorulók köszönik a nagylelkű felajánlást, de mivel a közvetlen veszély elmúlt, nem várnak tovább a magyarok életmentő segítségére.
A külügyben egy éve működik egy főosztály, amelynek egyetlen feladata van: megszervezni a nemzetközi segélyezést. Úgy tudjuk, a 2003-as költségvetésben 1,3 milliárd forintot különítettek el erre a célra, a gázálarcok állítólag kevesebb mint négyszázmillióba kerültek (volna). De ha már a külügyesek képtelenek a hatékony munkára, akkor talán meg kellene keresni azokat a civil szervezeteket, akik évek óta a katasztrófák és háborúk sújtotta területeken dolgoznak nemzetközileg is elismert segélyezési programokon. A fejlett világban bevett gyakorlat, hogy az ország által a költségvetés terhére tett nemzetközi felajánlásokat úgynevezett NGO-k, vagyis civil szervezetek juttatják el a rászorulókhoz, és a Medgyessy-kabinet is minden adandó alkalommal hangsúlyozza együttműködési szándékát a civil szférával. Mi volt hát az akadálya az együttműködésnek?
Az Orbán-kormány idején már volt példa a civilek bevonására: a kabinet százmillió forintot szánt az afganisztáni segélyezésre, és az összeget megfelezte a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat, valamint a Magyar Baptista Szeretetszolgálat közt. Előbbi irodát nyitott Észak-Afganisztánban, fillérre pontos átvételi jegyzőkönyveket vezetett, és az egészet auditáltatta egy könyvvizsgáló céggel a külüggyel való elszámolás előtt. A baptisták különrepülőgéppel vittek ki ötvenezer adag élelmet, takarókat, higiéniai szereket és egyebeket, saját forrásból is hozzátéve százmillió forintnyit az adományhoz, és természetesen ők is auditáltatták és fillérre elszámoltak a humanitárius segély sorsáról. Mindkét szervezet odafigyelt az esemény médializálására: nekik létérdekük a sajtónyilvánosság, hiszen csak így tudják megszólítani a társadalmat a különböző segélyprogramokra. Így az adófizetők pontosan tudhatták, hova ment a pénzük.
A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat munkáját a magyarral ellentétben értékeli a dán és a finn kormány – 1995 óta juttatják el az ottani költségvetésből származó adományokat a rászorulóknak. Programjaikat négy alkalommal finanszírozta az ENSZ, évente két-három millió dollárt költenek humanitárius célokra, ezek döntő többsége nem magyar forrásból származik. A baptisták – szintén nem magyar pénzből – évek óta dollármilliókért visznek segélyt Észak-Koreába, de dolgoznak-dolgoztak Csecsenföldön, Kambodzsában, Nyugat-Szaharában és Malawiban is. Végrehajtó partnerei az ENSZ különböző szervezeteinek és nemzetközi segélyszolgálatoknak.
Az Európai Unió előírásai szerint 2006-ig a nemzeti jövedelem 0,39 százalékát kell nemzetközi segély- és fejlesztési programokra fordítani. Magyarország jelenleg 0,03 százaléknál tart – de hogy ez pontosan hova lesz el, azt nem tudni. Csak annyi publikus: a belügy állítólag kijuttatott valamit valahová. A gázálarcok pedig itthon maradtak.