Bársonyszéket a kutatás-fejlesztésnek

Már biztos: a Medgyessy-kormány bukdácsolása száz napról száz napra, a gazdaságpolitikai tehetetlenség, valamint a külpolitikai szervilizmus bizonyítéka annak az ellenzéki kritikának, hogy a jelenlegi vezetés mellett a világ kénye-kedve szerint sodródunk. Nem várhattunk mást, hiszen az elmúlt hónapok szinte kizárólag az előző kormányzati ciklust érő, nagyrészt alaptalan vádaskodásokról szóltak, miközben a koalíció elfoglalta a gazdasági, politikai pozíciókat. A tolakodókat nagyrészt kielégítette az apparátus, bársonyszékeket, illetve államtitkári titulusokat osztogatva. Az osztogatásnak-fosztogatásnak azonban egyszer véget kell érnie. Ennek első jele a kancelláriaminiszter menesztése lehetett. (Tollforgatóink egyike sem tette fel a kérdést a távozó miniszternek: vajon ennyire értékelik a magyar választópolgárt, hogy az ne tudja, ha valaki nem gyakorolja ügyvédi praxisát, attól a tulajdonában lévő iroda állami megbízásai még az ő tulajdonát gyarapítják?).
A magyar társadalom azonban türelmetlenül várja a bizonyítványosztást, nem mintha nem lenne felkészülve a várható siralmas eredményre, de mégis reménykedik. Kérdés, hogy mennyire lesz mértékadó az osztályfőnök értékelése, hiszen a tanfelügyelő már jelezte, hogy az osztály csak elégséges osztályzatot érdemel. Itt azonban a társadalomnak legalább a fele ezt az elégségest az új liberális iskolapolitikai értékeléshez illeszkedőnek tartja. A gyermek személyiségének fejlődését károsan befolyásolja, ha számjeggyel értékeljük teljesítményét, talán szerencsésebb, ha csak néhány mondatban írjuk le, hogy a gyerek megbukott.
Pedig megbukott az egész osztály. A sportminiszter tíz hónapos tétlenségének eredménye az olimpia meg nem rendezéséért folyó agitáció. A hadügyminiszter – a külügyminiszter jótékony közreműködésével – összerúgta a port az Európai Unió meghatározó hatalmaival (Németország, Franciaország), s ezzel hozzájárult uniós pozíciónk meggyengítéséhez. A pénzügyminiszter tetézte a sort baklövésével: nemcsak törvénytelenül másoltatta le az állampolgárok adatait (ilyenkor még a legfejletlenebb demokráciák miniszterei is megkockáztatnak egy lemondást), hanem legutóbb azt a közgazdasági sületlenséget is képes volt hangoztatni, hogy hazánk gazdaságát azért nem befolyásolja az iraki háború, mert jelentéktelen a közvetlen iraki–magyar gazdasági kapcsolat.
Lehetne a sort folytatni, de ideje lenne a jelenre és a jövőre koncentrálni. Távol álljon tőlem, hogy szereptévesztőnek tekintsenek, így csak egy területet szeretnék ismételten kiemelni, ami sajnos elkerülte a kormány és egyben vezetőjének figyelmét. Ez a terület pedig nem más, mint a kutatás-fejlesztés, az ország jövője, unión belül és kívül egyaránt. A pártállami években volt egy operatív kormányzati szervezet, amelyet Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak (OMFB) neveztek. Feladata volt az ország gazdasági műszaki fejlesztésének stratégiai vezetése és ebben a tárcák működésének összehangolása. Ezt feladatának megfelelően oldotta meg, a politikának köszönhetően a KGST érdekeinek alárendeltjeként, de mégiscsak volt egy kormányzati szerv, amely az ország érdekeit képviselte a kormányzaton belül. Gazdasági-műszaki fejlesztésünk azonban továbbra sem köthető az Oktatási Minisztérium alosztályához, de nem köthető egy igen elfoglalt gazdasági miniszterhez sem, akinek egyre távolabb kell futnia az autópálya kilométertábláitól, hogy bemutathassa, mennyivel kerül többe a külföldi tőke bevonásával készülő autópálya építése.
Tehát mit várnánk el a kormányzattól? Az ország jövőjét tekintve igen sokat; azt, hogy adja vissza a kutatás-fejlesztés méltó rangját. Van igény a tudásalapú társadalomra, ezt jól jellemzi – a kereskedelmi csatornák által lezüllesztett szint mellett is – a meglepően nagy érdeklődés a Duna Televízióban látható Mindentudás Egyeteme iránt.
Annak idején szerencsétlen volt Horn Gyula döntése, hogy besorolta egy tehetségtelen ipari miniszter alá az OMFB-t. A Fidesz-kormány sem kezelte megfelelően e területet, mert az nem tartozhat az oktatási tárca alá sem. Véleményem szerint a K+F önálló bársonyszéket érdemelne a kormányzaton belül. Az unióban létezik egy önálló és felelős személy a kutatás fejlesztéséért, amelynek árnyékhivatalát nekünk is fel kell állítanunk, ha már az EU tagjai leszünk. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az unió csak az európai hozzáadott értékek kutatását támogatja az egyes országok kutatás-fejlesztésének kiegészítéseként, mintegy tíz százalékkal. Tehát nekünk magunknak kell a K+F tevékenységet uniós szinten támogatni, mert a hazai kutatási-fejlesztési érdekeket nem fogja az EU finanszírozni, ahogy nem teszi azt más tagországokban sem.
Miként Antall József miniszterelnök tette, egy a hazai gazdasági kutatási-fejlesztési koncepciónak elkötelezett személyt kellene kinevezni az OMFB élére, miniszteri rangban (ez nem azt jelenti, hogy ne az intézmény jelenlegi vezetőjét), és azt gazdaságilag úgy megerősíteni, ahogy azt az EU tagállamai teszik és tették országaikban. Az OMFB-nek igenis van helye a nap alatt, s egyben kormányzati kritikája is lehetne az említett két tárcának.

A szerző az MTA rendes tagja