Kampányképtelenség

Freddy bátyám, miket dicsér maga össze rólam – vonja kérdőre Fülig Jimmy Piszkos Fredet Rejtő Jenő örökbecsű könyvében. Az ügy előzménye: Wagner úr szóhasználatával „My old Piszkos” minden kikötői kocsmában „mégiscsak rendes gyerek ez a Jimmy!” felkiáltással issza a málnaszörpöt, amivel eléri, hogy Fülig Jimmy népszerűségi indexe zuhanórepülésbe kezdjen. – A Jóisten sem tud rajtad eligazodni, Jimmy fiam – válaszol Piszkos Fred, s hozzáfűzi: egyszer az a baj, hogy szidlak, mikor pedig dicsérlek, azzal van a gond.
Hogy mindez miért jut eszünkbe a magát baloldalinak nevező kormány uniós kampányáról, aligha szorul magyarázatra. Elég volt végigélni azt a sikerpropagandának szánt, ám csakhamar infantilizálódó, kormányzati médiagügyögésbe fulladó kampányt, hogy elmondhassuk: kiálltuk a próbát. Büszkék lehetünk rá, mert a mákos guba és káposztás cvekedli, valamint a bécsi cukrászdanyitási lehetőségekkel kecsegtető, elrémisztő kilátások ellenére is igent tudtunk mondani egy olyan kérdésben, ami a valóban felnőtt nemzeti jövőnket határozza meg. Egy olyan kérdésben, ami eddig sem volt igazából kérdés. Nem lehetett ugyanis kérdéses, hogy mi már régóta otthon vagyunk Európában. Otthon Európában – volt a jelmondata a Fidesz egy-két éve kiadott programjának, és Otthon Európában az egyik szlogenje az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány kampányának is. Mert hogy az MSZP–SZDSZ igen-igen hajlamos a polgári oldal plagizálására, s ez nem csupán a jelmondatokat érinti. Mondhatni, menet közben megtetszett nekik Európa. Csak dicsérhetjük őket ezért, hisz talán még ők is emlékezhetnek a marxista–leninista szemináriumokon, pártfőiskolákon emlékezetükbe vésett Sztálin-idézetekre. Például arra is, amit a nagy vezér úgy fogalmazott meg: jaj annak, akit ellenfele megdicsér. Dicsérjük meg hát őket azért is, hogy csak azért is az EU-ra szavaztunk, s nem tántorított el bennünket (legfeljebb a választási részvételtől) az a pártállami reminiszcenciákat idéző hurráoptimizmus, amit a Szovjetunió iránt érzett olthatatlan lelkesedésből transzformálni tudtak az egyáltalában nem szovjet unió felé fordulássá. Lehet mondani, ők már búvópatakként a negyvenes évek közepétől folyamatosan uniópártiak voltak. Mi mással lenne magyarázható, hogy alkalmat szolgáltattak jó néhány honfitársunk európai kirajzásához, főként 1956 után, s elősegítették, hogy mintegy második népvándorlásként kalandozó magyarok százezrei lepjék el ismét Európa jelentékenyebb metropolisait, szellemi tudásukkal, szorgalmukkal és szakértelmükkel hozzájárulva a világ szabadabbik felének boldogulásához. Ők voltak azok, akik Magyarországon nem, csak Európában lehettek otthon. Ők szombaton sem adhatták le voksukat a népszavazáson, vélhetően az állami vezetés úgy gondolhatta, ők már egyszer véglegesen lerakták a garast a közös Európa mellett. Ha úgy tetszik, lábbal szavaztak. Miként azok is, akik szintén kalandvágyból itthon maradtak, de, mert európainak tartották magukat, a forradalom leverése után sem kívántak hozsannázni egy Ázsia meghosszabbított karjaként működtetett rendszernek.
Miként Julius Caesar átlépte a Rubicon folyót, s elhangzott szállóigévé vált mondata: Alea iacta est (a kocka el van vetve), úgy lépte át a mindannyiunk által kényszerűen elszenvedett szocialista EU-kampány az állampolgári tűréshatárt. S aki túl erősnek találja az eddig leírtakat, annak csak azt tanácsolhatjuk, látogassa meg az Eukk.hu honlapot, minden szónál ékesebben bizonyítják a szociálliberális kampányképtelenséget az ott tapasztaltak. Hogy tobzódjunk a latin idézetekben: a Verba volant, scripta manent, azaz a szó elrepül, az írás megmarad igazsága alapján azt tanácsoljuk, örök időkre maradjon meg a honlap, s emlékeztessen arra, mennyire a lényegtelen és felszínes mosószerreklám-szövegekre és a döntéseket valóban megalapozó információk lenyelésére épült a kampány. Midőn e sorokat írom, éppen a „Jövőre főzni is másképpen fogunk, de már az EU-ban” – feliratot olvasom a közalapítvány honlapján, de a fejlécszerűen felvillanó kedvcsináló ajánlások nem csupán a gasztronómiai vágyakra próbálnak hatni. Az EU-kormányimázsközpont honlapja amúgy is bővelkedik a sületlenségekben, s a legkülönbözőbb média-megatörpék lohasztják folyamatosan az Európa iránti szimpátiánkat. Javasojuk mindenkinek, klikkeljen rá például az őstermelők címszóra, nem éri meglepetés. Egyetlenegy cikk huszonvalahányadik sorában fordul elő ez a szó, ám nem csak a mezőgazdasági kistermelők maradhatnak hoppon, ha információt keresnének. Ha a keresőprogramba beütjük a gyülekezési és szólásszabadság szavakat, még ennyit sem találunk. Miközben tehát naponta találkozunk a demokratikus értékrendhez való csatlakozás kormányzati retorikájának gyümölcseivel, ennek konkrét jeleit részükről nem lehet látni.
Az ő demokráciafelfogásukra mintha továbbra is illenének József Attila sorai: „Neve, ha van, csak áru