Országgyűlési képviselőként és dél-alföldi születésű pécsi polgárként támogatom a polgári oldal megerősítését, egy kiérlelt társadalmi nyitással frissebbé tehető közéleti munka megszervezését. Támogatom ezt a minden nehézséggel és buktatóval átszőtt programot: a Fidesz – Magyar Polgári Párt átszervezését, megújulását, megújítását. Támogatom, sőt nélkülözhetetlennek tartom a szorosan vett választókerületi munkára alapozó építkezést. Támogatom a szélesebb alapokra támaszkodó, de koncentráltabb döntéshozatalt, ám ezzel együtt támogatom egy élő, a belterjességét maga mögött hagyó, a munkára kész erők és közösségek társadalmi tagozódását összehangoltan képviselni tudó polgári szövetség megszületését.
A ránk váró feladatok nagysága és jelentősége miatt a támogatóinknak, a hozzánk bizalommal közeledőknek tartozunk véleményünk kinyilvánításával, és ha szükségesnek érezzük, akkor a testületi álláspontok közzététele mellett személyesen is meg kell nyilvánulnunk. Azonban az eddig végzett munkánk, valamint a környezetünkben zajló folyamatok számbavétele, ezek mérlegének elkészítése, vagy legalább annak megkísérlése nélkül a teendőinket elvégezni nagyon nehezen és csak részben lehet.
Pozitív tartalmú küldetéstudat
Ezért a magam részéről éppen egy éve megpróbáltam lezárni azt a már korábban megindított belső számvetést, amely az elmúlt több mint tízéves – elsősorban pécsi és baranyai – dolgaink mérlegét a megélt események, tapasztalatok alapján kívánta megvonni. A párton belül egészen az utóbbi hetekig folyamatosan vállaltam a világos válaszokra váró, de sokszor kellemetlennek tűnő kérdések felvetésének felelősségét is, egyben saját válaszaim megfogalmazását, pedig tudtam, hogy ez sokszor kétes dicsőségnek számít.
Úgy tűnt, hogy az átszervezés, a megújulás meghirdetésének, elindításának terhéből – mindenki más elismerésre méltó kiállása mellett – mintha aránytalanul nagy súly került volna egy személy vállára. A helyzet természetéből fakadóan ez akár érthető is lehetne, ám mintha követő szándékkal sem ragadnánk meg még mindig elegen és elég gyorsan a talicska szarvát. Ennek persze számos, a párt távolabbi, illetve közelmúltjában is kereshető oka lehet, ám ezek a lehetséges okok sem adhatnak felmentést a személyes gyengeségre, a „tegyünk úgy, mintha támogatnánk, de jobb, ha nem történik semmi” magatartásra.
Jelenlegi helyzetünkben még annak a párhuzamnak a felállítása is inkább a figyelemelterelést szolgálja, hogy vajon a kampányhibák vagy az elmúlt évekre jellemző, kiüresedett párton belüli munkánk az oka a választási vereségnek, esetleg mindkettő. Hiszen véleményem szerint az előttünk álló kérdések a korábbi évek el nem végzett munkájának és az ebből fakadó lelkületünknek a törvényszerű következményei. Ráadásul a szervezeti változtatások és a nyitás levezénylése mellett, a személyes belső igényen túl sem mondhatunk le soha a morális mérce kellerlászlóféléktől történő visszaszerzéséről! Ennek akkor is meghatározónak kell lennie, ha megannyi törekvés is van arra, hogy a közerkölcs és a politikai morál összetartozását relativizálják, értelmezhetetlenné tegyék. Talán szükségszerűnek mondható, hogy egy kapcsolatokkal átszőtt, társadalmi bázis nélkül működő, az első megújulás gyötrelmein átesett és ezzel a győzelemig elvezetett párt irányítási rendszere és stílusa úgy formálódjon, ahogy azt a Fidesz – Magyar Polgári Párt esetében láthattuk, láthatjuk. Szerintem azonban jelenlegi helyzetünket nem ez magyarázza. A hatékonyan és karakteresen vezetett polgári kormány, és a szűkös források ellenére a családok zöme számára a kibontakozás lehetőségét biztosító kormányzás megengedte volna, hogy a párt magával is foglalkozzon, s felelősségét átérezve legalább elinduljon a megújulás útján. Elpuhulásunk, teszetoszaságunk kialakulásának legfőbb oka az volt, hogy a párt ezzel a ritkán adódó lehetőséggel – az energiáit elsősorban nem a kormány noszogatására kellett mozgósítania – nem élt. Helyben és a helyi perspektívából az látszott, hogy az előző nyolc év mechanizmusán nem tudunk, vagy nem akarunk változtatni, és az „ajándékba” kapott négy évet nemhogy nem használtuk ki, hanem ha lehet, még inkább lebénítottuk, megmerevítettük a szervezetet. A bénultságot a parlamenti frakció oldhatta volna fel, de a frakció – egyébként logikusan – a szeme sarkából inkább a pártot kereste, ott vélte felfedezni az igazodási pontokat.
Ezért, annak ellenére, hogy személyenként még lett is volna erő és elszánás a megújulás megindításához, önálló testületként talán kevésbé tudtunk bekapcsolódni a kormányprogram és a kormányzás által elindított társadalmi nyitást összehangoltan segíteni képes cselekvéssorozatba. Pedig egy gyenge alapokon álló, posztkommunista demokráciában egy önmagát erősnek érző és mutató polgári párt országgyűlési képviselőcsoportjának mégiscsak kellene, hogy legyen valamiféle küldetése, amit akár a saját pártjának rövid távú érdekeivel szemben is megfogalmazhat, kimutathat, elkezdhet. És itt most kizárólag a pártépítés érdekében elmaradt, vagy rosszul hasznosuló erőkifejtéseinkre gondolok.
A mozdulatlan párt
De a karaván haladt, és a kormány árnyékában a párt felismerte „saját érdekeit”. Így szépen lassan kialakultak a véleményformálás csaknem kizárólagos csatornái. Ezek működési zavarai és a zavarok hatásainak látszólagos kezelése túlságosan is sok energiát kötöttek le a megyén belül, amelyek nagyon hiányoztak a folyamatos építkezéshez, a kormányzati munka eredményeinek, illetve azok társadalmi támogatottságainak választási eredménnyé történő átfordításához. Ezért volt az, hogy amikor rácsodálkoztunk a szocialisták nemtelen eszközöket felvonultató túlerejére, helyben nem voltak olyan széles alapjaink, hogy a kampány szerteágazó teendőihez – minden támogatónk és munkatársunk megfeszített munkája ellenére – nem tudtunk elégséges számban helyi segítőket felvonultatni. Ezt az erőt az utolsó két hét kampánya mozdította meg – túl későn.
A párt építkezésének logikáját számomra leglátványosabban, ám a választóink által nem érzékelhetően, a megyei rendszerünk működése testesítette meg. Tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a választókerületi munkával szembeni túlsúlyos megyei alkustruktúra és érdekrendszer nagyon megnehezítette a párt helyi szervezeteiben és azok környékén még így is meglévő személyi és szellemi tartalékok kiaknázását, és óhatatlanul akadályt gördített a régen esedékes megyei, települési társadalmi nyitás útjába is. Ezért a beágyazottságunk növelésének elmaradása miatt az új kihívások, az új teendők mintha megbénítottak volna bennünket, és a választóink a vereséget velünk együtt szenvedték meg. Számomra ez az „eredmény” bizonyította végérvényesen a Fidesz gyökeres átalakításának, újrahitelesítési programjának szükségességét.
Ráadásul megyei nézőpontból sokszor még stílusunkban, magatartásjegyeinkben is számos kívánnivalót hagytunk magunk után a támogatóinktól joggal elvárt és a párton belül sokak által magunktól is megkövetelt viselkedésmódhoz képest. A folyamat betetőzéseként jutott el a párt a „majd a miniszterelnök megold mindent” szöveggel leírható magatartáshoz, csak azt nem vették sokan észre, hogy a kormányzás nem mellékfoglalkozás.
Ha a nyitás, a polgári újjászületés szükségességének elismerése nem belső meggyőződésből, hanem megfelelési kényszerből fakad, esetleg kizárólag saját személyes politikai jövőnkre tekintettel vagyunk csak képesek befogadni a gondolatot, akkor további nehézségek elé nézhetünk. Ettől még kormányozhatunk, mert ahhoz elegendő a politikai széljárás megfordulása. Az ellenzék sokszor ki sem tud térni a kormányzati felelősség terhe elől, mert egy kormány önmagától is megbukhat. De más felvenni éppen arra járóként a kézből kiesett kormányrudat, és más azt megszerezni. Az előbbihez nincs szükség nemzetépítő stratégiára, illetve annak folytatására, elég megvárni a kedvező pillanatot. Ezzel szemben a kormányzati felelősség viseléséhez, újbóli megerősödésünkhöz a gyökeres változtatásokon átesett polgári oldal aktív munkája szükséges. És a siker önmagától még így sem garantált.
Számomra nem kérdéses, hogy a hatékony munka egyik leglényegesebb előfeltétele a Fidesz – Magyar Polgári Párt megyei hierarchiájának a megbontása. Véleményem szerint csak a választókerületi munkára alapozva lehetünk eredményesek, ez hozhatja lendületbe a nyitás, a széles alapokon álló, a korunk súlyos kihívásaira érthető választ adni tudó néppárttá válás folyamatát. A más érdekektől letisztított választókerületi munka lehet csak az alapja a tisztánlátásnak, a mind biztosabb győzelemnek. A legfontosabb azonban mégiscsak az, hogy a politikai élet szereplői képesek legyenek arra, hogy a közös érték és érdek mentén kirajzolódni látszó, helyesnek gondolt döntéseket meghozzák, a nyitás őszinte lépéseit megtegyék. Ha nem ez az alapállás vezérli a cselekvésünket, akkor a most megkezdett munka bármelyik útelágazásánál felülkerekedhet a megújulás szándékán a rombolásra is képes egyéni érdek. Ugyanilyen fontos, hogy nem a munka súlyát, valamint a végrehajtás és az eredményesség felelősségét kell egy ember vállára tenni, hanem a vezényléshez szükséges szabadságot kell számára – magunkban is – biztosítani. Az elmúlt egy év és az azt megelőző esztendők mérlegét bizonyára mindannyian megvontuk. Ha igen, akkor bíznunk kell abban, hogy a vezénylés szabadságának biztosítása és személyes aktivitásunk jelenthetik a siker kulcsát.
A továbblépés közös erényünk lesz
Bíznunk kell magunkban és egymásban, hiszen különösebb túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az ország, a nemzet sorsa szorosan összefügg a polgári erők sorsával, azaz a nyitás, a szövetségkötés programjának végrehajtásával. Ez pedig mindannyiunktól egy szóval kifejezhető hozzáállást követel: alázatot.
Külön-külön és együtt is sokat tettünk az elmúlt években a közös értékeink képviseletéért, az ország, a nemzet felemelkedéséért, a családok jobb helyzetbe segítéséért. Látnunk kell, hogy a polgári oldal eddigi erőfeszítései akkor hasznosulnak tovább, ha a nyitás hiteles programját végigvisszük, ha a magunk környezetében is pókhálózunk és szellőztetünk. Ha megismerjük egymást, és egyre szélesebb körben értünk szót a tenni akarókkal, ám a dolgainkat szétbeszélni nem hagyjuk.
Térségünkben – minden nehézség ellenére – ma nem létezik a Magyarország előző miniszterelnöke által vezetett polgári, keresztény, nemzeti oldalnál egységesebb és erősebb jobboldal. Ez megkérdőjelezhetetlen és pótolhatatlan teljesítmény. Ezért is kell Orbán Viktor elképzeléseit támogatni, és ezért kell örülnünk annak, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Párt megyei elnökei kivétel nélkül aláírásukkal álltak a megújulás és a nyitás programja mögé. A változtatásnak számunkra nincs alternatívája.
A szerző országgyűlési képviselő, a Fidesz – Magyar
Polgári Párt pécsi szervezetének tagja

Halott csecsemőt találtak egy magyarországi üzem mosdójában